: Fehér Dorottya és a kötet
Fehér Dorottya és a kötet

Beolvastak Totth Benedeknek!

: Fehér Dorottya és a kötet
Fehér Dorottya és a kötet

Fotók: m. Kiki

Kedd este az újvidéki Művészklub adott otthont a Fiatal Írók Szövetsége által életre hívott és a Híd Kör által megvalósított Olvass be! negyedik évada negyedik és egyben utolsó kritikustusájának. A beszélgetés középpontjában Totth Benedek Holtverseny című kötete állt.
Az ismerősök gyülekeztek, szép lassan a hideg söröket is mindenki kézhez kapta, és indulhatott is a beszélgetés. A kritikusokat, név szerint Kelemen Emesét, Komáromi Dórát és Sági Varga Kingát Fehér Dorottya faggatta. A kérdések záporoztak, a kritikusok pedig helytálltak.
Mint megtudhattuk az est végére, jelen esetben egy nevelődéstörténetként nem definiálható, kegyetlen kamaszregényről beszélhetünk. „A Holtverseny egy vidéki gyorsváltó tagjai – Kacsa, az elkényeztetett, szemétkedő újgazdag fiú; Zolika, a csöndes, béna srác, akit Kacsa halálra szívat; Bója, aki ugyan nem a váltó tagja, hanem vízilabdázó, de a bandához tartozik, valamint negyedikként a beszélő – és baráti társaságuk története.”
Jól megformált karaktereken keresztül szembesül az olvasó egy realisztikus történetsorozattal, ahol a fiataloktól nem áll távol a gyilkosság, a drogok és az ezek szülte hallucinációk, az intenzív szexualitás világa. Mindez mégis egy egészen egyszerű keretbe, az uszoda és a profi úszás nem túl bájos atmoszférájába van foglalva.
„Az ifiversenyeken nincsen doppingvizsgálat. […] Amíg ifi vagy, azt tolsz, amit akarsz, vagy amit meg tudsz fizetni, vagy amihez az edződ hozzájut. Senkit sem érdekel, hogy tizenhat évesen hogyan lesz valaki országos bajnok.”

Olvass bele!

A kritikusok

Sokan kétségbe vonják a regény hitelességét. Az est kritikusai azonban nem értettek ezzel egyet. A kötet elgondolkodtat és megragad, állítják. Úgy gondolják, hogy amit az író kitűzött maga elé célul, azt sikerült is teljesítenie. A regény nyelvezete igen szabados. A trágár kifejezéseket egyszerűen kívánja a kötet. Szórakoztató néhol az illetlenség. Viszont az obszcén részeken túl igazán lírai részekre is bukkanhat az olvasó. Kritikusaink még kitértek a könyvben fellelhető hiányokra. Közvetett értelemben. Mert ezeknek a hiányoknak a mentén alakul a történet valójában. Az apák hiányán, a fe/figyelem és pozitív példa hiányán.

A kötet humoros és tele van iróniával. Nem meglepő, hogy máris felmerült, filmet készítenek Totth regényéből. Gazdag, de sallangoktól mentes, akciódús cselekménye Hollywoodot idézi.
Ezek után nem is csoda, hogy az est lezárásaként a már megszokott értékelésen Totth Benedek kapta a legtöbb pontot a kritikusoktól.
Aki teheti, szerezze be és olvassa el!

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Csernus Imre megtalálta a kiutat a médiából Csernus Imre, országos ismertségű pszichiáter, vajdasági születésű.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Hogy mindenki megértse: ez itt egy Roncs Bár
Tavaszi zsongás a Roncs Bárban Debrecenben járva egy valamire való rockrajongó nem mehet el közömbös arckifejezéssel a mostanába...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Én is ugyanolyan ember vagyok, mint te” Interjú Tóth Gabival, az X faktor mentorával

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Avicii minden fellépésén a legjobb formáját hozza
Fesztiválköztársasági Hírmondó Robbie Williams mínusz egyedik napi szuperkoncertje iránt akkora az érdeklődés

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Forge
Nem állhat meg a rock ’n’ roll Visszapörgetés (R.I.P.) az emlékek között a Forge zenekar Search The Light kiadványa apropóján

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Martin Scorsese
Martin Scorsese – Mr. Amerikai Film Martin Scorsese az amerikai filmgyártás korszakos alakja

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ez a Titanic legyőzi a jéghegyeket Bemutatták a Fabula Rasa Színjátszó Grund új előadását

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fehér Dorottya és a kötet
Beolvastak Totth Benedeknek! Kedd este az újvidéki Művészklub adott otthont a Fiatal Írók Szövetsége által életre hívott és a ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa 2.7�:
Papp Katalin és Poborai Örs versei Édentől keletre rovatunkban Papp Katalin és Poborai Örs versei

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az esemény plakátja
Kontaktzónában Beszédes István! Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke egy rendezvénys...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Allen Ginsberg és élettársa, Peter Orlovsky 1978-ban
A szabad szerelem Buddhája A beatnemzedék legkiválóbb szellemeit az őrület roncsolta szét

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Döntéseinkről Folyamatosan választásoknak vagyunk kitéve

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A híres tésztapárnácskák töltése
Sporhetsztori 9. Kilencedik rész – Repülő karácsony

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 19. 19. rész - Kiotó, Japán ősi fővárosa

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 18. 18. rész - A császári palota és környéke Tokióban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Hamar ráharaptunk Prága ízére
A zöld esernyő története Egy halom gyerek összezárva, akik ha példás magaviseletről tanúskodhattak eddig, hát ilyenkor meg...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A turai kastély teljes pompájában
Egy turai túra – kis kitérővel Utazzunk Magyarországon? Hogy hova? Budapestre? Na ugyan, ugorjunk már…

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A templomtoronyba nem engedtek fel, ezért itt és így harangozom be nektek...aaaaaaz EAST FESZTIVÁLT! Mezőtúr, július 29. – augusztus 1.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ismerd meg önmagad, fejlődj! – XIII. Vajdasági Szabadegyetem! Ha szeretnél egy igazi, fiatalos, lendületes csapat részeként öt felejthetetlen napot eltölteni a...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szárnyas Sárkány Fesztivál – 2015 – Nyírbátor Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Go Sk8 Days 2015 - Magyarkanizsa SKATE, BMX, IN-LINE, SERLEG, KEMPING, TISZA, NAPFÉNY, LIVE DJ, KONCERTEK

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Akvarell-, akvatina- és rézkarcmunkák árulkodnak a tehetségekről Boros György és „növendékeinek” sikere a 13. Tavaszi Tárlat megnyitóján

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Csendes szimfónia Még négy óra az előadásig. Leülök a padlóra, hogy kitisztítsam a fejem.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Cél Mindjárt itt a nyár. Most már nem a szobámban tanulok, hanem a teraszunkon, ahonnan minden növény...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Barátom, a patkány A világ megváltoztatása egyetlen döntéssel kezdődik.

0 Hozzászólás | Bővebben +