:

Csernus Imre megtalálta a kiutat a médiából

:

Csernus Imre, országos ismertségű pszichiáter, vajdasági születésű. Hála istennek, erről soha nem beszélt műsoraiban, könyveiben, fellépésein. Inkább a „munkára” koncentrált.

A kétezres években lett közbeszéd tárgya és került a tömegek figyelmének középpontjába, amikor is saját műsora lett. Ez volt a Bevállalja? Igen vagy nem? Gyakorlatilag egy sima kezelést láthatott a néző, ahol Csernus beszélgetett egy valamilyen lelki problémában vergődő alannyal. A doktor védjegye, ahogyan ő állítja, a csontig hatoló őszinteség, mivel ez minden fejlődés alapja, és a lelki egészség felé vezető út alapköve is. Én több ilyen műsort láttam, bevallom, felkeltette az érdeklődésemet, mivel korábban egyetlen ilyen arcot sem láttam a televízióban, mint Csernus – nem köntörfalazott, nem akarta émelyítően szirupos vagy heherésző, semmitmondó stílussal megsimogatni a „kezeltek” egóját, szóval orvos létére nem volt egy Teréz anya. Olyan kellemetlen helyzetbe hozta őket, amennyire csak tudta, méghozzá a kamerák előtt. Esténként dr. House, délutánonként dr. Csernus a képernyőn.

Néhány éve volt alkalmam élőben is részt venni egy nagyközönség előtt tartott, csoportos pszichiátriás kezelésen, amelyet a doktor úr követett el a kishegyesi Szabadegyetem előadótermében. Ennek menete a következő volt: Csernus rövid felvezető után körbejárta az amfiteátrumot, a leghátsó sorokban meghúzódók sem érezhették biztonságban magukat, mindenkit megtalált a tekintete, és mindenkihez címezte provokatív kérdéseit. Ezt a fázist így utólag úgy nevezném: beetetés. Csak arra várt, hogy valaki a nézők közül fellázadjon a verbális terror ellen, és „felvegye a kesztyűt”. Akadt is egy ilyen fiatalember, és Csernus javaslatára a színpad közepén, mint az arénában a gladiátorok, folytatták szellemi eszmecseréjüket és farokméregető játékaikat. A végeredmény egyórás vitát követően: Csernus röhögve provokál tovább, a fiatal srác ott áll mellette megszégyenülve és megszégyenítve. Hm.

Csernus profilja és specialitása az „álcák leleplezése”, a hamis egó szétzúzása. Ez a szakterülete. Korábban Lipótmezőn dolgozott heroinistákkal, kokainistákkal meg alkoholistákkal. Aki ilyen embereknek tart kerekasztal-beszélgetést, és az a dolga, hogy segítsen nekik legyőzni a függőséget, annak minimum fel kell kötnie a gatyaszárat, és nagyon erős személyiségre meg szigorú keretrendszerre van szüksége emberileg és orvosilag egyaránt. Csernus az évek alatt szemmel láthatóan és jól érzékelhetően egy nagyon tömény és velős, saját belső játékot futtat abban a pillanatban, amikor doktor üzemmódba kapcsol, és ennek a csernusi játéknak a hatását az atombombáéhoz tudnám hasonlítani, ugyanis olyan erős hatással van a normál emberi pszichére. Ahova ledobod, ott nyomban beköszönt az áldott béke.

Csernus Imre

Csernus demagógiája a színpadon nem ismer határokat. Olyan szerepet vesz fel, mint az a figura, akivel mikor először találkozol, már akkor tenyérrel lefelé nyújtja neked a kezét. Kedvenc kérdései, amiket az időhúzás elkerülése végett tesz fel előadásain, tévéműsoraiban és, feltételezem, privát szeánszain:

– Ön boldog?

– Milyen volt a szex?

– Ön fél?

– Mióta hazudik magának?

– Csak egy kicsit?

– Nem baj, beszari emberekre is szükség van! Ezt nem tudta?

A lényeg, hogy mindig ő irányítson. Intelligensen lebutította Freudot, az biztos, ahogyan az is kétségbevonhatatlan, hogy önismeret nélkül és önmagunk iránti tisztelet nélkül nehezebben elérhető számunkra olyan ideák realizálása saját életünkben, mint a szeretet, a boldogság, a siker és a büszkeség. Emiatt azt tudnám levonni konklúzióként, hogy Csernusnak igenis volt helye a médiában, már csak azért is, hogy szélesebb tömegek számára is el tudta juttatni a pszichiátria tanainak velejét. Csernus nem akarja magát megszerettetni senkivel, amit kevesen vállalnak a közszereplők közül. Mégis, amikor az előadását néztem, úgy éreztem, hogy ennek az embernek sürgősen kéne szerezni egy jó pszichiátert.

2013-ban jelent meg (állítása szerint) utolsó könyve, A kiút. A médiából azóta eltűnt, már „csupán” előadásokat tart, és természetesen rendel. Ha ez így marad, és valóban nem tér vissza, esetleg az előadásokat is félreteszi, akkor kivívta az elismerésemet. Így kéne a többi legyártott arcnak, celebnek, politikusnak is viselkednie. Meglovagoltad a hullámot, és utána eltűnsz, mert van önismereted, és tisztában vagy vele, hogy többen nem tudsz beletenni a közösbe. Emberből vagy, és vannak korlátaid. Ha Csernus ki tudta magát gyógyítani a médiából és a közéletből, Orbán Viktornak, Gyurcsány Ferencnek, Pásztor Istvánnak, esetleg Tomislav Nikolićnak miért ne sikerülhetne?

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Csernus Imre megtalálta a kiutat a médiából Csernus Imre, országos ismertségű pszichiáter, vajdasági születésű.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Hogy mindenki megértse: ez itt egy Roncs Bár
Tavaszi zsongás a Roncs Bárban Debrecenben járva egy valamire való rockrajongó nem mehet el közömbös arckifejezéssel a mostanába...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Én is ugyanolyan ember vagyok, mint te” Interjú Tóth Gabival, az X faktor mentorával

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Avicii minden fellépésén a legjobb formáját hozza
Fesztiválköztársasági Hírmondó Robbie Williams mínusz egyedik napi szuperkoncertje iránt akkora az érdeklődés

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Forge
Nem állhat meg a rock ’n’ roll Visszapörgetés (R.I.P.) az emlékek között a Forge zenekar Search The Light kiadványa apropóján

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Martin Scorsese
Martin Scorsese – Mr. Amerikai Film Martin Scorsese az amerikai filmgyártás korszakos alakja

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ez a Titanic legyőzi a jéghegyeket Bemutatták a Fabula Rasa Színjátszó Grund új előadását

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fehér Dorottya és a kötet
Beolvastak Totth Benedeknek! Kedd este az újvidéki Művészklub adott otthont a Fiatal Írók Szövetsége által életre hívott és a ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa 2.7�:
Papp Katalin és Poborai Örs versei Édentől keletre rovatunkban Papp Katalin és Poborai Örs versei

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az esemény plakátja
Kontaktzónában Beszédes István! Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke egy rendezvénys...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Allen Ginsberg és élettársa, Peter Orlovsky 1978-ban
A szabad szerelem Buddhája A beatnemzedék legkiválóbb szellemeit az őrület roncsolta szét

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Döntéseinkről Folyamatosan választásoknak vagyunk kitéve

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A híres tésztapárnácskák töltése
Sporhetsztori 9. Kilencedik rész – Repülő karácsony

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 19. 19. rész - Kiotó, Japán ősi fővárosa

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 18. 18. rész - A császári palota és környéke Tokióban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Hamar ráharaptunk Prága ízére
A zöld esernyő története Egy halom gyerek összezárva, akik ha példás magaviseletről tanúskodhattak eddig, hát ilyenkor meg...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A turai kastély teljes pompájában
Egy turai túra – kis kitérővel Utazzunk Magyarországon? Hogy hova? Budapestre? Na ugyan, ugorjunk már…

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A templomtoronyba nem engedtek fel, ezért itt és így harangozom be nektek...aaaaaaz EAST FESZTIVÁLT! Mezőtúr, július 29. – augusztus 1.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ismerd meg önmagad, fejlődj! – XIII. Vajdasági Szabadegyetem! Ha szeretnél egy igazi, fiatalos, lendületes csapat részeként öt felejthetetlen napot eltölteni a...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szárnyas Sárkány Fesztivál – 2015 – Nyírbátor Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Go Sk8 Days 2015 - Magyarkanizsa SKATE, BMX, IN-LINE, SERLEG, KEMPING, TISZA, NAPFÉNY, LIVE DJ, KONCERTEK

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Akvarell-, akvatina- és rézkarcmunkák árulkodnak a tehetségekről Boros György és „növendékeinek” sikere a 13. Tavaszi Tárlat megnyitóján

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Csendes szimfónia Még négy óra az előadásig. Leülök a padlóra, hogy kitisztítsam a fejem.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Cél Mindjárt itt a nyár. Most már nem a szobámban tanulok, hanem a teraszunkon, ahonnan minden növény...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Barátom, a patkány A világ megváltoztatása egyetlen döntéssel kezdődik.

0 Hozzászólás | Bővebben +