: Jakubec Attila (fotó: Gutási Lukács)
Jakubec Attila (fotó: Gutási Lukács)

KMV – Publicisztika, 3. hely-Jakubec Attila

: Jakubec Attila (fotó: Gutási Lukács)
Jakubec Attila (fotó: Gutási Lukács)

KMV – Publicisztika, 3. hely-Jakubec Attila


A technika hatása társadalmunkra

„Félek attól a naptól, amikor a technológia fontosabb lesz, mint a személyes kapcsolattartás. A világon lesz egy generációnyi idióta.” ( Albert Einstein)

Facebook, chat, Skype, Viber… és még sorolhatnám, ezek képezik a mai gyerkőcök ábécéjét. Ők el sem tudnák képzelni életüket e dolgok nélkül, amelyek kábítószerként hatnak rájuk.

Az iskolák is előszeretettel használják a multimédiás eszközöket. Ma már mind több tanár veszi igénybe a számítógépek nyújtotta lehetőségeket: pl. a Microsoft Office csomagot audiovizuális előadások kivitelezésére, ezenkívül a tanügy is egyre jobban megköveteli az adminisztrációs teendők gépen való elvégzését. Így számos iskola kénytelen szakképesítést nyújtani dolgozóinak, hogy ők is tudjanak haladni az információs technológia fejlődésével. Gondoljunk csak bele: milyen volt fél évszázaddal ezelőtt, amikor a tanárok mindent közvetlen kézírással készítettek? Igaz, hogy a technika ezt most könnyebbé tette, de vajon minek az árán? A tanórákon egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az interaktív előadásra, mivel a tanulókhoz ez áll legközelebb, talán így lehet leginkább felkelteni az érdeklődésüket. Ezek mind nézőpontbeli kérdések: ízlések és pofonok. Lassan már a nyilvántartási könyveket is majd számítógépen vezetik. Habár nem tagadhatjuk le, hogy a tanulók osztályzatai interneten keresztül is elérhetők, ami tulajdonképpen nem is annyira vészes, mivel még mindig létezik nyomtatott bizonyíték az osztályzatokról. Manapság már némely fejlettebb országokban a tanórák is számítógépes programok által zajlanak le. Úgy gondolom, hogy ez mindent elárul a 21. század társadalom és tudomány közötti kapcsolatáról.

De nem kötelező csak a rossz oldalát figyelnünk. Szerintem egy kritika akkor a legelfogadhatóbb, ha a rossz dolgokban felfedezzük a jót is, és fordítva egyaránt. Ezt emberi kapcsolataink terén is sűrűbben alkalmazhatnánk. Látni, hogy a technika mennyire kihat mindennapi életünkre, mert a dolgokat csak fekete-fehérben tudjuk érzékelni. Holott csupán egy kicsit jobban oda kell figyelni, és észrevehetjük, hogy nem minden olyan, amilyennek első pillantásra tűnik. Úgy gondolom, hogy ennek kapcsán meg kell említenem Thalészt, akinek a legfontosabb eredménye az a felismerés, hogy a világ a jelenségek sokfélesége ellenére is egységes. És ezzel igazolnám a fenti állításomat. Tehát egyúttal figyeljük meg a technika hatásának jó oldalát is a tanügyben. Egyes programok által érdekesebbé tehetők a tanórák, interaktív tananyagok mutathatók be, prezentációk készíthetők stb. Ezáltal az unottság az órán csökkenthető, és ha nem is teljesen, de részben mindenki számára valamennyire figyelemfelkeltővé válnak az órán elhangzottak, bemutatottak. Azt is figyelembe kell venni, hogy a tanulók különböznek a tanulási szokások terén is: valaki könnyebben megjegyzi a tananyagot, ha az vizualizálva van, és vannak olyanok is, akik jól elboldogulnak a száraz szövegekkel is. Azonban, akárcsak minden más az életben, ez is kétélű kard. Ugyanis ezen kellékek jó oldala révén a rossz tulajdonságok is visszahatnak: drasztikusan csökken a könyvek iránti érdeklődés és az olvasási hajlam, egy tanóra sem telik el a „Tedd el a telefonodat!” mondat nélkül, nem beszélve a virtuális erőszakról, személyi adatok feltöréséről és még sok minden másról.

Ezek szerint vajon a technika előrehaladását tényleg fejlődésként éljük meg, vagy inkább hanyatlásként, involúcióként? A tudósok azt állítják, hogy az átlagember agyának 10%-át használja. Csakugyan igaz-e ez az állítás okostelefonok, táblagépek használata mellett?

A logikus és a racionális gondolkodás a mélybe süllyedt, helyette a „mindent szánkba rágó” és irracionális gondolkozás ütötte fel fejét, mint egy járvány. Mindenáron meg akarjuk valósítani a megvalósíthatatlant. Természetesen itt jön a filozófia a kérdéseivel: vajon van-e értelmük a műszaki tudományoknak és felfedezéseiknek, ha azzal az emberiséget négy fal közé zárjuk, korlátozzuk gondolkozását, szabadságát? Mind e közül talán még a filozófia a legigazságosabb, ugyanis önmagát is megkérdőjelezi. A fejlődés-hanyatlás kapcsolatát egy matematikai fogalommal is szemléltethetjük, a határértékkel: ha egy tört nevezőjének értéke közelít a végtelenhez, a tört értéke a nullába tart. Ezt a technika fejlődésére is vonatkoztathatjuk, aminek árán agyunk használatának százalékban kifejezett értéke egyre jobban csökken. Ugyanakkor ezek a technikai eszközök a mindennapjainkra, magánéletünkre is kihatnak. Az információszerzés leginkább a média által történik: híradó, marketing, internet stb., ahonnan azt véssük tudatukba, amit hallani vagy olvasni szeretnénk. Természetes folyamat, hogy mindaz rögződik agyunkban, amit kifogástalannak találunk. Így válik érthetővé a külföldre való emigrálás is. A televízió azt mutatja nekünk mindennap, hogy külföldön milyen jó, mennyivel többre értékelik az embert, mennyire magas az életszínvonal, stb., ami pedig rossz színben tüntetné fel az adott állambeli helyzetet, azt leginkább véka alá rejtik. Tehát mind, ami jónak hangzik, az sokszor csak mese a fülnek. De ne menjünk olyan messzire! Elég betérnünk egy közeli bevásárlóközpontba. Egy alkalommal sem jövünk ki felesleges dolgok megvétele nélkül. Vehetjük példának az egyes termékek marketingjét! Számos esetben jobb minőségű fogyasztói cikkek léteznek azoknál, amelyeket rendszeresen közszemlére tesznek. Ez esetben szerintem a legelfogadhatóbb Platón tanítása az ideákról: minden, amit érzékszerveinkkel érzékelünk, vagyis amit látunk, vagy hallunk, az mind csak árnyék, hasonmása annak, ami igazából létezik. És ha valaki ezt felismeri, azaz a parmenidészi igazság útjára lép, kötelességének érzi, hogy a látszat útján lévőket útba igazítsa, ami számos esetben kudarcba fullad. Vagy akár Szókratész mondása is – „Senki sem vétkezik készakarva” – érvényesíthető némely esetben, amikor azt cselekedjük, amit megmondanak nekünk.

Pénz beszél, kutya ugat! Ez jellemző a 21. századra. Mindent meg akarunk vásárolni, azzal a tudattal, hogy jobb lesz az életünk. Jobb??! Csak akkor tudjuk igazán értékelni a dolgokat, amikor már elérhetetlenek számunkra. Az ember azt hiszi, hogy ha pénze van, akkor mindent megvehet: életet, szerelmet, egészséget, boldogságot, állást stb. Ez azonban mind csak ámítás, szemkápráztatás. Az igazán értékes dolgok mind ingyen vannak, csak észre kell vennünk őket. És az az ember, aki ezeket a dolgokat értékelni tudja, magát a legboldogabbnak tarthatja.

A filozófia azt állítja, hogy minél többet tudunk, annál jobban belátjuk, hogy mennyit nem tudunk. Hogy ez mennyire igaz! Nemcsak tudás szempontjából, hanem a társadalom funkcionálása szemszögéből is. Minél jobban törekszünk ezt megérteni, annál jobban vergődünk ennek a megértésnek a csapdájában, mint légy a pókhálóban. Vagyis egyfajta nihilizmus uralkodik el rajtunk, ugyanis ha ezt valami módon megértjük, nem fogjuk tudni közölni a többiekkel.

Magánéletünkben is egyre zárkózottabbá válunk. Barátságok is egyre nehezebben tarthatók fenn. Mindenki a saját érdekét nézi, és nem veszi figyelembe, hogy időközben másokat földbe tipor. A kapcsolatok is gépesítettek, mintha a szívünk érzéketlenné vált volna az évek során. Ezért engedünk a technikai forradalom nyújtotta lehetőségeknek az ismerkedés terén is. Japánban már léteznek virtuális kapcsolatok is: okostelefon nyújtotta alkalmazás révén egy animációs figurával beszélgethetünk, randevúzhatunk!! Ugyanakkor elég, ha megfigyeljük a szülők és a gyerekek mai kapcsolatát. Egyre többen vannak azok, akik a szeretetteljes törődést elhanyagolják, és inkább hagyják magukat, hogy a számítógép rabjává váljanak. Gyakran megtörténik az is, hogy az egyik szülő agyonra dolgozza magát, eközben a másik otthon a számítógép előtt gubbaszt haszontalanul, ezzel is káros példát mutatva a gyerekeknek. Így a technika által a gyerekek és a szülők között is egyre jobban ki fognak éleződni a társadalomszerkezet sztratifikációs modelljére jellemző vagyonbeli különbségek, vagyis a birtoklási mennyiség. Ugyanis a szülők dicsekvése arra készteti a másikat, hogy ő is biztosítsa gyermekének azokat a technikai eszközöket, amelyekkel a másik gyerek rendelkezik. Itt azonban ki kell emelnem néhány jó tulajdonságát is a modern kor hozta találmányoknak. Például a Skype, illetve Facebook nagyon is hasznos az esetben, ha távoli rokonainkkal szeretnénk tartani a kapcsolatot, így megspórolhatjuk azt, amit a telefonszámlákra költenénk. De nemcsak ekkor praktikus, hanem, amikor barátunkkal szeretnénk kommunikálni, mivel a helységek közötti távolság megakadályozza a közvetlen kapcsolattartást.

Itt meg kell említenem még egy káros hatását a technikai vívmányoknak, amit akár betegségként is lehet szemlélni: a televízióra és a vizualitásra tartott igényt. Azoknál a gyerekeknél alakul ki sokkal jobban a logikai gondolkodásmód, akik olvasással nőnek fel, mivel el tudják maguk előtt képzelni a szereplőket, át tudják élni azokat a helyzeteket, amelyeken a főhősök keresztülmennek. Mi mondható el azokról, akik a tévé előtt gubbasztva nevelkednek fel? Vajon náluk ez a képesség nem lesz-e elnyomva? Átveszi-e a vizualitás a képzelőerő szerepét azzal, amit elénk tár? Egyfajta sarokba vannak szorítva, háttal a valóságnak, mint Platón barlanghasonlatában az emberek. Vagyis a fogalom alá van rendelve a képnek.

Kitérnék még egy jelentős problémára, ami szerintem nagyon is fontos meghatározója korunknak, ez pedig a művészet és a kultúra mai megnyilvánulása társadalmunkban. Idéznék Mario Vargas Llosa A látványcivilizáció című Nobel-díjas művéből: „A posztkultúra egyik jellegzetessége, hogy eltűnik a fejlődésbe vetett hit (…), a technika és a tudomány területén korunk naponta teremt sokféle csodát. De a modern fejlődésnek, ma már tudjuk, gyakran roppant nagy ára van, például amikor helyrehozhatatlan károkat okoz a természetben, ráadásul nem is mindig segít csökkenteni a szegénységet, inkább mélyíti az országok, osztályok és egyének közti egyenlőtlenségek szakadékát.” Mi haszna van ennek a kultúrának, amikor annak szerepét átvette a barbárság, amikor a művészetben is a haszonelvűség játszik kulcsfontosságú szerepet? G. Lipovetsky és J. Serroy szerint manapság olyan globális kultúra került hatalomra, amelyet tömegkultúrának lehet tekinteni, amelyben „a szórakoztatás, a gyönyörködtetés, a mindenki számára elérhető, könnyű kikapcsolódás a cél, amihez nem kell semmilyen képzettség, konkrét, tanult kulturális ismeret. A kultúragyártók tulajdonképpen tömegfogyasztási cikkekké tett kultúrát hoznak létre.”

Nem is csűrném-csavarnám tovább a mondanivalómat. Akármennyire is jók a mai technikai eszközök, általuk magunkat romboljuk le. Véleményem szerint egy-két évszázad múlva semmiben sem fogunk különbözni az ősembertől, csak a körülmények lesznek mások: a ragadozók szerepét a gépek veszik át, de az egzisztencia kérdése továbbra is nyitott marad.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Borítóterv és címoldal: Oláh Dóri
Hídépítők – vol 2. Idén, lazán és stílusosan, átsétáltam a hídon. Azon, amit minden évben megépítenek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Nyitómenet (fotó: Széman Richárd)
Szárnyas Sárkány Fesztivál Nemzetközi utcaszínházi fesztivál-2015. július 10-12.-Nyírbátor, Papok-rétje

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Oláh Dóri rajzai Oláh Dóri rajzai

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A zsűri fe-szül-ten figyel
Ilyen volt a KMV! Gutási Lukács hangulatfotói az idei KMV-ről

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szabó István
KMV – Slam-Szabó István KMV – Slam-Szabó István

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Gömöri Eszter
KMV – Slam-Gömöri Eszter KMV – Slam-Gömöri Eszter

0 Hozzászólás | Bővebben +