: Csak egy átlagos hétköznap délután
Csak egy átlagos hétköznap délután

Egy au pair naplójából

: Csak egy átlagos hétköznap délután
Csak egy átlagos hétköznap délután

1, Nincs olyan, hogy nyár

Ez az egész dolog olyan, mint egy valóra vált álom. Az ember lányának viszont nem kell hercegnőnek lennie egy efféle tündérmeséhez. Természetesen minden jóban van valami rossz. A legtöbben tizenkét évesnek néznek, de nem feledkezhetek meg arról az apró tényről sem, hogy már – mondhatni – elég idős vagyok ahhoz, hogy saját gyerekem legyen. De egy tizenkét éves arca meg egy baba nem igazán fér össze. Eszünkbe se jusson azt gondolni, hogy talán a testvérem, esetleg hogy au pair vagyok… A mellettem elhaladók vigyorogva mérnek végig, amikor reggelente elsétálok mellettük egy pár hónapos pici babával. Kétlem, hogy azon mosolyognak, amit az éjszaka leple alatt műveltek.

Vannak dolgok, amelyeket az embernek egyszerűen el kell fogadnia. Például azt, hogy a Haribo hizlal, a cigaretta rém drága, s nincs olyan, hogy nyár.

Hőségre, napos időre voltam felkészülve. Aztán meg már a boltokat jártam koffert keresve, hogy legyen mibe hazavinnem a nemrég vásárolt vastag pulóvereket, amelyekből általában kettőt öltöttem magamra, míg körülöttem az emberek rövidnadrágban rohangáltak, izzadtságcseppekkel a homlokukon. Azt hittem, a tornázás valóban jó ötlet, így megfogadtam az egyik barátom tanácsát, és egy este elmentem futni. Farmer nadrágban, mobillal a farzsebemben, Converse utcacipőben. S hogy teljes képet adjak, hadd tegyem még azt is hozzá, hogy a közeli parkban futottam, két nap heves esőzés után. Sárban, egy kis halastó mellett. Aztán meg köhögni kezdtem… úgyhogy ami a testedzést illeti, annyiban maradtam, hogy rendszeresen emelgetem a gyerekeket. Este meg is nézem mindig a tükörben, hogy izmosabb-e a karom.

au pair

Szép, szép, de még két hónap után sem voltam minden szobában

Ha a napok zsúfoltak is voltak, és egy szempillantás alatt el is telt egy hónap, bőven akadt idő a gondolkodásra. TV és számítógép nem volt, csak egy német nyelven működő táblagép, amelyen az őrületbe kergetett a német autocorrect, ergo használhatatlan volt.

A szabadidőm minden egyes percében a kertben ücsörögtem a napon, és a forró teámat kortyolgattam. A wifi jelét ott már nem ismerte fel a telefonom, én pedig hamar meg is feledkeztem az online világról. Leblokkolt a telefonom, valahányszor csak csatlakoztam az internetre. Így esett meg az is, hogy hetek teltek el anélkül, hogy bárkivel is beszéltem volna az otthoniak közül.

A hintaágyon feküdtem, hasamon a pici babával, kinek aprócska teste tartott melegen, és a bennünket körülölelő természetet figyeltem. Talán először történt meg, hogy nem hiányzott a nagyváros. Neumarkban hamar megfeledkezik az ember mindenről. Augusztus 20-áról is, meg a nagymagyarságról is.

Sűrűn emlékeztettek arra, hogy ki is vagyok, és honnan jöttem. „Vedd el, amit akarsz, én fizetek.” Nemegyszer várt reggelente a székemre helyezve egy újságcikk, amely Szerbia vagy éppen Magyarország helyzetéről, pillanatnyi politikai problémáiról szólt. Szinte faltam a túlkomplikált német szöveget, hogy utána bosszankodva dobjam félre a papírlapot, azt motyogva, hogy minden egyes szó hazugság. De hogy magyarázza el az ember egy németnek azt, ami otthon normális? Én már megpróbáltam egy mondatba sűríteni azt, hogy miként vagyok én Szerbiában magyar.

Ha valamibe belefáradtam az életem során, hát az a válaszadás erre a kérdésre. Könnyebb lenne simán azt mondani, hogy szerb vagyok, ahelyett, hogy azt ecsetelném, Szerbiában miért nem vagyok szerb, s Magyarországon miért nem vagyok magyar.

au pair

Ma ördögien cuki leszek, de inkább ördögi. Ordítani fogok, ha valaki letesz!

2, Gyereket ne! – cigit & nyugtatót

Én, a kötélidegzetű, konyhatündér, szuper au pair. Egészen pontosan hogyan is érdemeltem ki ezt a címet? Pár hét elteltével cigiért és nyugtatóért esedeztem. A konyha valóságos disznóóllá változott, amikor körülöttem három gyerek szaladgált, miközben az ebédet készítettem, és valahányszor a szabadidőmben összefutottam egy gyerekkel, végignéztem rajta, s azt gondoltam magamban: „Na, b*szd meg, egy gyerek. Ezzel meg mit csináljak?”

Summa summarum, volt olyan pillanat, amikor az egyik kezemben a gyereket tartottam, a másik kezemmel a cumisüveget fogtam, a harmadik kezemben a forró krumplit tartottam, amelyet a negyedikkel hámoztam, az ötödik kezem az ebédet kevergette, és sajnos nem maradt már több, amellyel készíthettem volna egy szelfit…

Természetesen minden jóban van valami rossz. Akármennyire is élveztem a mindennapokat, megesett, hogy a fenébe kívántam mindent és mindenkit, ölni tudtam volna egy kis csendért és nyugalomért. Óráknak tűntek azok a percek, amelyek úgy múltak el, hogy valamelyik gyerek bömbölt. Amikor az egyik kezemmel a babakocsit, a másikkal pedig a bevásárlókocsit szenvedtem végig a sorok között, lelkileg kifáradva jegyeztem meg, hogy pont ez az az ok, amiért az embernek nem kell tizenkilenc évesen gyereket vállalnia. És akkor még előttem állt egy teljes hónap.

Ez alatt idő az alatt pedig gondoskodtam róla, hogy a németeket a hazámról olyan információkkal bombázzam, amelyek a számukra teljesen elképzelhetetlenek.

Elvégre is, hogy gondoltam olyat kérdezni, tanulnak-e idegen nyelvet a gyerekek az általános iskola első osztályában?!

Na, lássuk csak, hogy van ez nálunk. Óvodában angol. Az alsó tagozatokon magyar, szerb, angol. Ötödikben német. Gimnáziumban latin, meg még tizenöt másik tantárgy. Et voilà!

Leesett a németek álla.

Most ebből levonnám a következtetést, hogy még a legnagyobb szerb idióta is, akinek sikerül befejeznie egy középiskolát, valóságos Wunderkind.

au pair

Miért ne legyen egy szobában rögtön két zongora?

De nemcsak őket, engem is ért bőven meglepetés. Elmentem a boltba vizet venni, és még ők fizettek nekem. Az egyetlen szerencsém talán az volt, hogy fogalmam sincs, hogyan mondják németül, „Mi a f*sz???” Mert komolyan ez volt az első reakcióm, amikor a kasszás néni a kezembe nyomott 88 centet.

Volt egy sanda gyanúm, hogy esetleg megőrültem… S hogy egész pontosan mikor jöttem rá, hogy az agyamra ment a német levegő? Amikor koffert vásároltam, amelyet úgy vittem ki a bevásárlóközpontból, hogy már tele volt. Hát tehetek én róla, hogy egy póló három euró, egy vasaló meg csak huszonegy? Újra csak emlékeztettem magam, hogy még egy hónap van hátra.

Még egy hónap. Pont ez a mondat vetette fel bennem újra azt a kérdést, hogy miért nem hoztam magammal cigit meg egy doboz nyugtatót. Ha az emberiségnek valamit még fel kellene találnia, az az, hogy hogyan hozzunk a világra olyan gyerekeket, akik a születésüktől fogva tudnak beszélni. A sírás helyett valamit sürgősen ki kell találni.

Lehet, hogy nem töltöttem el egy egész évtizedet Németországban ennek a családnak az au pairjeként, de az fix, hogy valamit megtanultam.

„Ich auch”

„Bitte”

„Ich bin fertig”

„Ich habe keine Lust”

„Lass mich”

És még egy dolog: négy gyerek egy kicsit sok. Egész pontosan rengeteg. Egy csemete is teher tud lenni. Már csak magamból is kiindulva. Ezt most szorozzuk meg néggyel, emeljük a hatodik hatványra, végezzük el rajta Bézout tételét, majd integráljuk. Hogy ebből mi lesz? Valójában fogalmam sincs, csak gondoltam, használja már végre az ember azt, amit a matekórákon tanult.

au pair

Az a pár fekete tégla a katedrális falában az igazi Dresden

Az emberek különbözőek. Au pairként volt már részem mindenben. Jóban, rosszban egyaránt. S ha abból indulunk ki, hogy ami nem öl meg, az erősebbé tesz...

Igen, minden bizonnyal tanultam pár dolgot menet közben. Erre, arra magamtól is rájöttem, a legrosszabb viszont az, hogy folyamatosan újabbnál újabb kérdések merültek fel bennem. A válaszokat pedig nem tudom, hogy hol keressem.

Valóban így képzelem el a jövőmet? Nem fejeztem zeneiskolát, nyelveket viszont beszélek, beutaztam fél Európát, és folyamatosan azon munkálkodom, hogy tökéletes legyen az önéletrajzom. Hány szaros pelenkát kell még kicserélnem egy elvileg elit gimnázium elvégzése után? És még csak nem is az én gyerekem.

Nem büdös a munka. Nem esik le az aranygyűrű az ujjamról, ha valami olyat kell csinálnom, ami nincs igazán az ínyemre. Nem panaszkodom. Csak simán érdekel, hogy mit fogok kezdeni az egyetemi diplomámmal.

Az egyik opció természetesen az, hogy kiakasztom a fürdőszobám falára, és ha netán kifogynék WC papírból, még hasznát is vehetem. És még csak el sem kezdtem az egyetemet…

Persze mindig fennáll annak a lehetősége, hogy egy kicsit jobban megtanulok németül, és véletlenül kinnfelejtem magam Németországban. Ennek a népnek itt megfelel a szerbiai olcsó munkaerő, mi pedig majd azt meséljük az unokáinknak, hogy miként szúrták ki a nagymama meg a nagypapa szemét a németek egy ötszáz eurós fizetést biztosító munkával.

Az előző rész itt olvasható.


Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Menekültügy – emberi jogi nézőpontból Ahhoz, hogy az egyre nagyobb méreteket öltő bevándorlás, valamint maguk a menekültek kapcsán embe...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Komoly zenei gyönyör Évadnyitány az Electe partitúrája alapján

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fesztiváli csendélet
Miért jönnék haza a csehektől, mikor itthon csak az apátia és a pánik megy? Részletek és szubjektív foszlányok a huszadik Brutal Assault fesztiválról (többnyire) Tisza-parti...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A katlanból kifutó folyam Tudatfolyam-szöveg a 8. Ördögkatlan fesztiválról

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ki itt belépsz...
A fertőzés, amelynek szigetelés a neve Egy Fesztiválköztársaság nagy és apró pillanatai

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Médeia Augusztus 8-án mutatták be Magyarkanizsán a Médeia című fúziós előadást

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Adrenalinnövelés két keréken Tizennegyedszer is Tour de Délvidék

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A ragyogót ez esetben szó szerint kell érteni
Levelek Japánból 21. 21. rész - Arany pavilon

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Csak egy átlagos hétköznap délután
Egy au pair naplójából 1, Nincs olyan, hogy nyár

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jeff Waters és a nihilálás háttérmesterei Belgrádba készülnek A korlátozott létszám miatt 800 ember várja őket Belgrádban

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Zabos Regina 1996. január 18-án születtem, Csantavéren nőttem fel.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A szakértő zsűri
A romkocsmákból a szalmabálákig Kiválóan debütált az első slam poetry bajnokság a Malomfesztiválon

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Saša Montiljo
Montiljo varázsol Saša Montiljo munkásságára pár évvel ezelőtt hívta fel a figyelmem az egyik gyerekkori barátnőm i...

0 Hozzászólás | Bővebben +