:

Első lépés

:

Fotó: Pintér Nikoletta

Zötyög az autóbusz. Elég lassan haladunk. Kint a kövér, vaskos, hideg hótakaró szinte mindent belepett. A kis hegyi út mentén éles szakadék húzódik. A másik oldalról elvétve néhol egy-két faház, egy fatemplom. Lassan beérünk valamilyen szórványtelepülésre, ahol a kisebb-nagyobb szakadékok völgyekké szélesednek, és a házak teteje vidáman kikandikál a hóból, a kémény pedig kövér füstgolyókat ereget.

Azon gondolkodom, az ilyen faházakat mivel fűthetik. Szürreális módon arra gondolok, hogy ezek a házak önmagukat tüzelik be. Van egy helyiség, ahol éhes szájként tátog a kazán, és oda dobják a fát. Persze, ez így abszurd, de a gondolaton elmorfondírozom picit. Közben az arcomat egészen a busz ablakához nyomom, és hagyom, hogy a fogaim összekoccanjanak a rázkódástól. Úgy megállnék csak azért, hogy kiléphessek ebbe a borzasztó nagy hóba, csak úgy kabát nélkül, sőt a fenyőkről is lerázogatnám a havat. Közben a mellettem ülő lány hangját tompán hallom. Nem figyelek, de őt nem zavarja, mesél tovább. Én pedig bágyadtan és zsibbadtan gondolkodom a fatemplomok építészeti megoldásairól, és arról, hogy itt lakni a Tátrában teljesen olyan, mint a Ragyogás szereplőinek a szálló: ha leesik a hó, se ki, se be.

Jól otthagytam mindenkit. Talán kicsit önző módon is. Úgy érzem, cserben is hagytam az otthoniakat azzal, hogy fogtam magam, és eljöttem. Máshogy viszont nem lehet tenni. Hiszen annyira nehéz már otthon megmaradni, és ha van lehetőség, nem kell kétszer mondani, hogy az ember meginduljon. Pár hónappal ezelőtt értem haza Amerikából, most pedig Lengyelországba tartok. A bőröndöm, az a nagy, vaskos lila, amelyet még a repülőútra választottunk apuval, a busz hasában csücsül. Kicsit lehangoló, hogy tulajdonképpen minden, ami számít, és fontos, és kellhet, szóval tulajdonképpen az egész életem belefér egy bőröndbe. Ennyire ingáznék az elmúlt pár évben? Sehol nincs megállapodott holmim, csak táskák, dobozok. Cuccok Szegeden, cuccok otthon, és cuccok, amelyeket útra viszek. Fel sem tűnt, hogy milyen messze vagyok a megállapodástól, egészen addig, amíg nem találtam megint magam egy járműben. Érzem, ahogy a homlokomon az a ránc, amely az aggodalommal együtt jelenik meg, megrándul. Néha borzalmasan üresnek érzem magam, amiért nincs is hol igazán otthon lennem. Amit pedig otthonnak tekintek, szinte kizárt, hogy az lesz. Ez az egész utazás, és külföldről hazajárkálás teljesen olyan, mint egy rossz szerelem. Amikor már káros egymással lenni, és mégsem tudtok szakítani, mert olyan ez, mint a drog. Kell. Nem lehet nélküle. Ilyen ez a Vajdaság is. Egy borzalmas függőség, amelytől egyszerűen nem szabadulhatsz, hiába értelmetlen ott maradni.

Pintér Nikoletta

Most megint nem látom a barátaimat, megint új helyre érkezem, új élményeket szerzek. Hála az égnek az internetért, így, ha csökkentett módban is, talán nem maradok le a fontos dolgokról, miközben máshol vagyok.

Nem arról van szó, hogy ne szeretnék otthon lenni. Sokat gondolkodom ezen. Szeretnék odahaza, szeretnék Vajdaságban, szeretnék otthon dolgozni. De valahogy az az ország, csakúgy, mint Magyarország, kivet magából. Nem tudod megvetni a lábad, ha nincs hol. Azzal, hogy Szegeden tanulok, és hétvégén hazajárok, tehát ingázom, elintézem azt, hogy már sem itt, sem ott nem vagyok. Minden pénteken megkönnyebbülve térek vissza arra a helyre, amelyet talán a legjobban az otthonomnak érzek. Aztán a hétvége elteltével átmegyek Szegedre, ahol tanulok. Két helyen létezem, egy szívvel, amely már ráunt az egészre. Otthon nincs munka, nincs pénz, nincs lehetőség. Magyarország folyamatosan a politika és a panaszáradat mocsarában lépked. A határon túli pedig ott áll, egy bőröndnyi holmival, és a határon nem tudja, merre menjen. Ezért én inkább megpróbálok keresni egy harmadik helyet. Hátha majd ott. Ott jobb lesz. Nem leszek átutazó, és nem leszek idegen. Nem fogom azt érezni, hogy nincs helyem.

Lassan beér a busz Krakkóba. Én is a leszálláshoz készülődöm. Kíváncsi leszek a levegő ízére. Olyan édes úgysem lesz, mint a drága, poros Bácskában, ezt már most tudom. De attól még jó, máshogy jó még lehet.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Jog az élethez – jog a halálhoz? Nem nagyon lehet azzal vitába szállni, hogy társadalmunkban az élet az egyik legfontosabb érték.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nem tudok semmit a metálról Fesztiválos interjú a brit Anathema zenekarral

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Amíg meleg a vas, addig kell ütni” A Szabadkai Népszínház sokoldalú színésznője a lehetőségből sikert formál

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az Irodalmi Kaszinó hullámkavarói
Hullámok az állóvízben Szeptember 23-án és 25-én, a két nap közé egy szünnapot iktatva, tartották Kishegyesen a Hegyesi ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Cseresznyevirágzáskor
Levelek Japánból 22. 22. rész - Nara, a legelső főváros

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Pózolj gyerekkel! sorozatunk következő része
Egy au pair naplójából Tudok én is Garfield lenni

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Saša és Buddha
Sporhetsztori 11. Tizenegyedik rész – Az omlett, a padlizsán és Montiljo

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az ajtón belépve
Újdonságokkal vár a Művészklub! Vezetőségváltás, felfrissített beltér, pénztárcabarát árak. Látogass el az újvidéki Művészklubba ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Művészetek, kávé és bor A szabadkai kulturális élet az utóbbi időben egyre mozgalmasabb, ehhez pedig nagyban hozzájárul a...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ember a fellegvárban
Marrakesh Acid City Oasis Festival 2015

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est október 7-20. Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szarka Ákos
230! Bácsfeketehegyen három napos rendezvénysorozattal emlékeztek meg a falu újratelepítésének 230. év...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tóth Ferenc 75 A Topolyai Múzeumban nemrég zárult A népballada útja Topolyára című kiállítás

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Miskolci Renátó A nevem Miskolci Renátó. 1989. december 20-án láttam meg a napvilágot Szabadkán.

0 Hozzászólás | Bővebben +
RaggAti:
Karambol Oromból Az első Malom Slam - regionális slam poetry verseny első díjas alkotása.

0 Hozzászólás | Bővebben +