:

Irány Brüsszel!

:

A Zitzer Klub barangolásai Demokrácia tájain

Hallottatok már a Tedd O:DA magad – Online Demokrácia Activityről? Ez egy középiskolások számára indított verseny, melyet már harmadszor hirdetett meg a Barankovics Alapítvány. Elsősorban a politikához kapcsolódik, a társadalmi felelősségvállalásra és a tudatos választói viselkedésre ösztönöz. A verseny két részből áll: egy háromfordulós, az interneten lejátszott vetélkedőből, valamint egy szemtől szemben történő megmérettetésből, amelyre Budapesten kerül sor. A tét nem kicsi, a verseny első három helyezett csapata ugyanis brüsszeli nyereményutazáson vehet részt.

Tavaly az O:DA 2.0-n a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium diákjaiból álló csoport, A makrokozmosz albatroszai a második helyen végzett. Iskolatársaink sikerén felbuzdulva vettük mi is a bátorságot, és létrehoztuk a saját csapatunkat, a Zitzer Klubot. Öten láttunk neki a nagy feladatnak: Müller Noémi, Tápai Ramóna, Berényi Sári, Purda Márk és Bóka Olivér.

Zitzer Klub

A jelentkezéskor a leglényegesebb a nevünk kitalálása volt. Azóta napi rendszerességgel kérdezgetik tőlünk: miért éppen a Zitzer Klub? Hogy kifejezzük a tiszteletünket, és mert szerettük volna, ha azoknak a vajdasági kezdeményezéseknek a híre, amelyekre évtizedek távlatából is büszkék lehetünk, Szerbia határain túlra is eljut. Talán még ti sem tudjátok, hogy a kilencvenes években egy Zitzer Klub nevű pizzériában gyülekeztek Oromhegyes lakói, akik nem akarták elengedni a fiaikat és férjeiket az általuk értelmetlennek tartott háborúba. Emiatt lezárták a települést, és kikiáltották a Zitzer Szellemi Köztársaságot. A falut tankokkal is körbevették, de a helyiek nem hátráltak meg, és végül elérték a céljukat. Sok más vajdasági is az oromhegyesiekkel megegyező véleményen volt, így csatlakozott a tiltakozáshoz. A Zitzer Klub kulturális központtá alakult át, ahol több szerbiai és magyarországi művész is fellépett. Megtörtént, hogy 1200-an gyűltek össze a kocsmánál, a magyarokon kívül horvátok, szerbek és albánok is. Ez nagyszerűen tükrözi a mi elveinket: nem az számít, hogy milyen nemzetiségűek vagyunk, a jó cél érdekében össze kell fognunk.

Az első feladatunk az volt, hogy válasszunk magunknak mottót. Hosszas töprengés után, mentorunk, Berényi Emőke magyartanárnő javaslatára ez lett az: „Tavasz van, és én Szerbiában élek.” Ezt a jelmondatot a Milošević-rezsim leváltásában nagy szerepet játszó, Ellenállás nevű egyetemista mozgalomtól kölcsönöztük. Úgy gondoljuk, kifejezi azt, hogy itt a változás ideje, de rajtunk, fiatalokon múlik, hogy élni tudunk-e, és akarunk-e a sokszor szűkre szabottnak tűnő lehetőségeinkkel.

A szlogen mellett demokratikus példaképet is kellett találnunk. A választásunk Zoran Đinđićre esett. Azért döntöttünk mellette, mert ő volt az első igazi demokrata miniszterelnök, és ő is – akárcsak mi – fontosnak tartotta, hogy képezzük magunkat, tanuljunk keményen, legyünk kitartóak, és a tudásunk által segítsünk másokon.

És hogy hol tartunk most? Az első fordulón már túljutottunk. Először is egy olyan logót kellett készítenünk, amely kifejezi mindazt, amit képviselni szeretnénk az O:DA 3.0 során. Nézzétek meg, és döntsétek el, szerintetek jól sikerült-e!

tedd O:DA

A második feladatunk egy cselekvési terv kidolgozása volt. Esszét kellett írnunk a szűkebb környezetünket érintő problémák megoldásáról civil aktivitással. A tinédzserek körében tapasztalható erőszak és elnyomás témájáról írtunk, a kamasztársadalom ugyanis kegyetlen, a szabályainak megfelelni pedig szinte lehetetlen. Mindannyian önmagunk megvalósítására törekszünk, de nem foglalkozunk azzal, hogy más is ezt szeretné. A sértegetéssel és beszólással azt sulykoljuk egymásba, hogy az egyediség rossz, ezzel megfosztva egymást a szólás szabadságától – hiszen a szabad önkifejezés a szólásszabadság egyik formája. A mai világban, ahol az információáramlás majdhogynem korlátlan, a megszerezhető tudás pedig végtelen mennyiségű, élnünk kell a lehetőséggel, hogy megismerhetjük egymást. Mi ez ellen a jelenség ellen egy internetes kampánnyal és egy kirekesztés- és előítélet-mentességre sarkalló előadássorozattal igyekszünk küzdeni.

A harmadik feladatunk az volt, hogy bemutatkozó videót készítsünk. A csaknem háromperces szkeccsben elmeséltük, hogy miért választottuk ezt a nevet, szlogent, példaképet, valamint a csapat összes tagja beszélt magáról egy kicsit. Ha kíváncsiak vagytok rá (és a küzdelmes forgatásról készült werkfilmre), látogassatok el a Youtube-csatornánkra:


A hivatalos versenyfeladatokon kívül vannak always online teendőink is, hogy minél több, a demokratikus elvek mellett elkötelezett támogatót találjunk a világhálón. Létre kellett hoznunk egy profilt valamelyik közösségi oldalon – mi a Facebookot választottuk (kattintsatok ránk itt: https://www.facebook.com/zitzerklub/?fref=ts), az egyik fényképmegosztón – képeinket az Instagramon láthatjátok (https://instagram.com/zitzerklub/), egy csatornát egy videómegosztón – esetünkben a Youtube-on, valamint egy blogot kell szerkesztenünk, amelyet mi a zitzerklub.blog.hu címen teszünk.

Október 19-én megérkeztek a várva várt eredmények. A videóra 37 pontot kaptunk a 40-ből, a logóra 18-at a 20-ból, a cselekvési tervre 33-at 40-ből, az always online feladatokért pedig a maximális 8 pontot zsebeltünk be, így az első forduló alapján 96 ponttal az előkelő hatodik helyen állunk. Természetesen ehhez rátok is szükség volt, köszönjük szépen a segítségeteket.

Zitzer Klub

Azért is hatja át sorainkat a lelkesedés, mert ennek az írásnak a leadásakor a második, környezettudatos gondolkodásra serkentő forduló célegyenesében vagyunk. Tegnap például játékestet tartottunk. A BBC Climate Challenge című számítógépes játékának pályáin mentünk át többször is, hogy 2090-ig elkormányozzuk Európát a globális felmelegedést elkerülve, felelős döntéseket hozva. Megnéztük a No impact man című dokumentumfilm előzetesét, és megpróbáltuk magunkat az életmódkísérletet folytató család helyébe képzelni, hogy aztán a Prezinkben megírhassuk, milyen változtatásokat eszközölnénk a közvetlen környezetünkben. Facebookon-oldalunkon és ismerőseink körében még nagyban folyik a klímavoks gyűjtése a párizsi klímacsúcsra (ehhez ti is csatlakozhattok: www.elobolygonk.hu), délután pedig az ehhez kapcsolódó videóüzenetünket fogjuk felvenni a város elhanyagoltan álló, mérgező hulladékkal teli ipartelepén, a Zorkán.

Személyi változások is történtek a házunk táján: az első forduló után elküldtük egyik az klubtagunkat, a csapat Google-jét, Márkot, hogy Szegeden terjessze az igét. Ezért a szabadkai csapatban szükségünk volt egy új tagra, aki meg is érkezett Péter Álmos személyében. Így a második fordulót nemcsak újult erővel, de új taggal is kezdhettük.

Teendőnk tehát van bőven, de nagyon élvezzük ezt a sokszínű munkát, hiszen olyan dolgokat tanulunk menet közben, amelyek által felelősségteljes világpolgárokká válhatunk anélkül, hogy egy könyv fölött görnyednénk, vagy unalmas tantárgyakat magolnánk. Hogy továbbra is így haladjunk, kérünk benneteket, kísérjétek figyelemmel a tevékenységünket, és legyetek alakítói ti is a közösségetek életének, hiszen a jövőnk jobbá tétele csak rajtunk áll!

Éljen a Zitzer Klub!

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Történet a paprikamalom mellől 2. 1992. április 6.-án, ezen a hétfői napon, kétségtelenül nagy dolog történt.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Irány Brüsszel! A Zitzer Klub barangolásai Demokrácia tájain

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Igenis a mi kampuszunk a legszebb
Egy újvidéki gólya naplójából DAY 1: Sztriptíztáncosnő leszek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Censored
A szólásszabadság Az emberi jogok közül lényeges szerep jut azoknak a szabadságjogoknak

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ébredezik a sötétség Belgrádban került sor októberben az első GARF-ra, azaz Gothic Art Festivalra.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Lengyel Zoltán
A szegedi underground infideljei Interjú Lengyel Zoltánnal, a Médeia Fiai zenekar oszlopos tagjával

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Istentelen zúzás Újvidéken Khors, Apostate, Ashen Epitaph - 2015. 11. 06. The Quarter, Novi Sad– 20h

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Mezei Zoltán
Don Quijote megtalálta új gyűrűhordozóját Mezei Zoltán ujjára ketült a Pataki-gyűrű

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
1. rész: Korai utak (Dokumentarista gonzóregény)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Sütőtök, a natúr csoda
Sporhetsztori 13. Tizenharmadik rész – Csodatök a sütőtök

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy adag somlói – Klubest Somló Tamással A Wemsical Serbia Ifjúsági és Kulturális Egyesület és Magyarkanizsa Község Ifjúsági Irodája bemut...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hagyományaink újratöltve! - Pályázati felhívás Cím: Hagyományaink újratöltve!

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est november 4-17 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Negyed évszázados Blues Fest Zentán Zentán a hétvégén, vagyis november 6-án és 7-én kerül sor a 25. Mojo Blues Festre

0 Hozzászólás | Bővebben +
: András Sándor és Ladányi István
A dodekafón - zEtna XII. Ha november, akkor zEtna fesztivál.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Bajtai Kornél Bajtai Kornél vagyok. Közgazdásznak tanultam, de újságíró lettem, pedig egy időben mindent megtet...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Nešić Máté (fotó: RaggAti photography)
Város – Vidék Az első Malom Slam - regionális slam poetry verseny harmadik helyezett alkotása

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Rólunk, huszonegyszer 1. 1. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +