:

Aki választ: Kozma Laura

:

Csantavéri vagyok, 1990. október 16-án születtem. A nyomdaipari középiskola mellett sokáig szólóéneket tanultam, és pár évig a Silence Limit zenekar tagja voltam. Zenei pályára is készültem, de sikerült máshol kikötnöm, méghozzá a művészetek egy másik talaján. A képzőművészeti egyetem után most rajztanárként dolgozom. Az idén négy iskolában egyszerre. Valahogy mindig jellemző volt rám, hogy feszegetem a határaimat. Érdemes kipróbálni, hogy az ember jelleme mennyit bír ki, de a közeljövőben a családalapítás, és a békésebb élet szerepel a céljaim között. Van egy hobbim, a festés vagy rajzolás. Aktívan részt veszek a környékbeli kiállításokon. Eddigi legnagyobb büszkeségem, amikor egy vajdasági gyűjteményben szerepelhettem három festményemmel Szlovákiában. A mai világban, gondolom, nem vagyok egyedül azzal, hogy nehéz érvényesülni. Ezért nagyon fontos az életemben ez az önkifejezés.

Melyik az öt legjobb könyv, amelyet olvastál? Miért ajánlanád másoknak?

Az iskolás évek alatt az időm olvasásra fordított része kimerült a szakkönyvekben. Rengeteg művészettörténeti könyvet olvastam. Ezeket nagyon szerettem. Sok kultúrával, szépséggel, érdekes szituációval, rengeteg izgalmas összefüggéssel és párhuzammal ismerkedhettem meg. Ha mást olvasok, akkor azoknak valahogy a mesebeli világokhoz, különös népekhez van köze, ahol a főhős elveszett, gyenge és kilátástalan a helyzete, de a történet végére mégis sikerrel jár. Három könyvet, illetve könyvsorozatot emelnék ki:

Chirtopher Paolini: Örökség

Az Eragon című részéből film is készült, de sajnos semmi köze nincs a könyvhöz. Ez egy sárkányos, varázslós történet. Mesterien van felépítve, tele komoly gondolatokkal és kiszámíthatatlan befejezéssel. Az első könyvsorozat, melynek alig pár nap alatt olvastam ki mind a négy kötetét.

J. R. R. Tokien: A Gyűrűk Ura

A filmtrilógia is nagyon tetszett, de a könyv sokkal részletesebb. Nem vagyok gyakorlott olvasó, ezért a hosszú leírásoknál sokszor elkalandozik a figyelmem, de ha sikerül rászánni az időt, bele lehet mélyedni a gyönyörűségébe, igazán át lehet élni vizuálisan is a történetet, és átérezni minden szereplő érzését.

J. R. R. Tokien: A hobbit

Érdekes, hogy a filmet kibővítették a többi Tolkien mű segítségével. Tetszik a párhuzam, az eredetileg gyerekeknek írt mese és a továbbgondolása között. Szerintem az ilyen többrészes műveket (gondolok itt a fő történetre és a kiegészítő könyvekre) érdemes több szemszögből is megközelíteni, már akinek hasonló gyűjtő és rendszerező hajlama van, mint nekem.

 

Melyik az öt kedvenc filmed, és miért?

Az utolsó léghajlító TV-sorozat, melynek a tizenéves korosztály a célközönsége. A története és a karakterei annyira szépen vannak felépítve az évadokon keresztül, hogy a minősége miatt nagyon élvezhető. Egy unalmas rész sincs. Tetszenek benne a bölcsességek, melyek nagyon igazak. Általában a legtöbb olyan film szimpatikus, ahol van valami szuperképessége a szereplőknek.

Batman (TAS) TV-sorozat, az igényes grafika, a hihetetlen karakterek miatt. A gonosztevőket is imádni lehet benne. Sok nézőpontból értékes alkotás.

Star Wars, mert kötelező a tömegkultúrához is tartozni. Emellett nem hiába aratott ekkora sikert. Rengetegszer megnéztem már, és persze alig várom a következő részt.

Csillagpor, mely számomra a boldogságról szól. Ez egy mesefilm, de reálisan bemutatja, hogy milyen kiszámíthatatlan a szerencse, amelyet a sors alakít.

Gru 2 az egyedi, fergeteges poénok miatt. Moziban néztem, és csorogtak a könnyeim a nevetéstől.

 

Nevezz meg öt zenekart, amelynek a zenéjét szívesen hallgatod! Miért szereted őket?

Igazából ritkán hallgatok zenét, akkor is inkább rádiót, mert lusta vagyok gondolkodni, hogy mit is hallgassak. Ha otthon dolgozok, vagy alkotok, könnyebb csendben koncentrálni. Még buszozás közben is a környezet zaja az érdekesebb. Viszont vannak azért régi nagy kedvencek, főleg rock és metál zenekarok, de ugyanúgy tudom élvezni a jazz, a funky vagy a klasszikus zenét is.

Linkin Park– Az általam elsőként megismert olyan zenekar, amelynek köze van a rock zenéhez. Általános iskola végén kezdődött a láz, tehát egy világot nyitottak ki előttem.

System Of A Down – Ez a zenekar azzal fogott meg, hogy ötvöz több stílust, melyek között szerepel a népzene is. Nagyon különlegessé és varázslatossá teszi számomra a hangzást. Azért kell hozzájuk egy bizonyos hangulat is. A munkából hazaérve inkább csendre vágyom.

Evanescence – Arra soha nem tudtam magyarázatot adni, hogy Amy Lee miért akkora nagy kedvenc. Egyszerűen olyan, mintha a hangja a lelkemből jönne. A szövegeire ez már nem érvényes, de nem is számít.

Scorpions – Sok hasonló zenekart szeretek a kortársaik közül. Akármennyire mások ma az értékek, a mai zenészekre sajnos nem érvényes, hogy ennyire profik, és így átélik a zenét. Elégedettséggel és nyugalommal tölt el, mikor hallgatom őket, és büszke vagyok arra, hogy sokan azért letették az asztalra, amit kell.

Michael Jackson –Mert szeretem a nagy karaktereket. Imádom a számai lendületét és szenvedélyét, amely ott van a gyors és a lassú ritmusokban is. Nagyon kreatív előadó.

 

Sorolj fel öt tárgyat, amelyek nagyon fontosak a számodra! Mindegyikhez kérnék indoklást.

Egy nyaklánc, amelyet az első évfordulón kaptam a barátomtól. Ennek már lassan nyolc éve, közben pedig felnőttünk. Számomra az egymásba foglalt két szív a medálon mi vagyunk, illetve azok, akik azóta lettünk. Borzasztóan szenvednék, ha elveszne.

Bocis Bögre, melyhez hasonlót már nem lehet kapni. Itthon a kedvenc bögrém volt, amíg el nem veszett. A bonyodalom az egészben, hogy ekkor zárult egy negatív korszakom, amelyből, úgy éreztem, nincs visszaút. Valaki viszont minden követ megmozgatva szerzett egy ugyanolyan bögrét, amely azóta szimbolizálja a kötelékünket, és azt, hogy minden megoldódik.

A fotel a szobámban, amelyben már rengeteg órát töltöttem vizsgára készülve, olvasva, vagy csak relaxálva, legtöbbször pokrócba csavarodva. Az egyetlen hely a környezetemben, ahova, úgy érzem, elmenekülhetek, és ahol nyugalom van.

Egy tűzzománc kép, amely az első munkám volt az egyetemen. Egy sellőt ábrázol, akinek csak csukott szemei vannak az arcán. Elég egyszerűen, gyerekrajzosan van ábrázolva, de a téma és a színek olyan jól tükrözik a személyiségemet (bár erre viszonylag későn jöttem rá), hogy mindig kint van a polcomon.

Egy mappatartó, amelyet még iskolás koromban varrt anyukám, hogy könnyebben hordozhassam a munkáimat. Gyönyörű, zöld színű, és pont minden belefér. Most is rengeteget használom. 70x50cm-es, de sosem teher cipelni. Jól érzem magam tőle, gondolom, ad a karakteremhez.

 

Mondj öt rád jellemző tulajdonságot!

Néha félénk és szégyenlős, de néha nagyon temperamentumos

Jóhiszemű

Igazságos

Lusta

 

Öt kedvenc zeneszám?

1. Prince: Purple Rain

2. Doobie Brothers: Long Train Running

3. Metallica: Nothing else matters

4. Scorpions: Still loving you

5. Pocahontas: Colours of the Wind

 

Melyik az az öt étel vagy ital, amelynek nem tudsz ellenállni?

Török kávé

Baileys

Kinder Pingui

Nagyon szeretem a leveseket, ha elférne a hasamban, több tányérral is ennék minden nap

Igazi narancslé vagy grapefruitlé

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Bulizni kell
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 5: Bevezető a szociológiába

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kanyó Fruzsina
„Újvidék egy színes város, színes emberekkel” Egyetemválasztó - Beszélgetés Kanyó Fruzsinával a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékről

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Gyerekjogok November 20-a a gyerekek jogainak világnapja.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szombaton a Mojo Clubban - Stubborn, Sequence és Kies Stubborn | Sequence | Kies @ Mojo Club, Zenta | 2015.12.05.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Négy nap ősi őszinteség Roadburn 2015

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A könyvek borítói
„A blues a belső világ tükre” Huszonötödször is Blues Fest a Mojo Clubban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Kis József
„Itt nem lehet kiszállni, itt most nem lehet kiégned...” Szabó Balázs Bandájával ünnepeltük a KDSZ születésnapját

0 Hozzászólás | Bővebben +
                                : Fotó: Szilágyi Nándor
„Bennem is sikoltozik egy Anna” Greguss Erdélyi Hermina mesél az Édes Anna szerep megformálásáról, megéléséről

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Rólunk, huszonegyszer 2. 2. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
2. rész: CANNABIS SATIVA (var. indica) (avagy kontra Baudelaire-nek)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 24. 24. rész - Sakotán, paradicsom északon

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Štulić és a csapat
Sporhetsztori 14. Tizennegyedik rész – A kis köpcös és a kelkáposzta

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Suhov @ Művészklub, Újvidék | 2015.12.09. Suhov a Smokey Monday formáció egyik tagja Wowbagger mellett.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vajdasági Ifjúsági Fórum – 19. Gólyabuli A Vajdasági Ifjúsági Fórum az idén is megszervezi a hagyományos Gólyabuliját

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Találkozzunk a Petőfiben, 26-án!!! A Vajdasági Magyar Diákszövetség 2015. november. 26-án az újvidéki Petőfi Sándor MMK (József Atti...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est november18-december1 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Krakkó arcai A vár alatt lustán kanyarodik a Visztula, és öleli a város egyik peremét.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: RaggAti photography
Malom-slam Az első Malom Slam - regionális slam poetry versenyen elhangzott alkotás

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Kozma Laura Csantavéri vagyok, 1990. október 16-án születtem.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A művészet, mint kerítésbontás A Híd Kör Art bemutatkozó tárlatát tekinthették meg az érdeklődők október 31-én este, Szabadkán.

0 Hozzászólás | Bővebben +