PHILOS

PHILOS

Fotó: Szerda Zsófi

Az 14. VMTDK (Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia) művészeti szekciójának keretein belül bemutatkozott a Philos, egy új, Újvidéki székhelyű folyóirat. A bemutatkozó performance apropóján a főszerkesztőt, dr. Novák Anikót kérdeztem.


Mi hívta életre a Philost?

A Philos legfontosabb forrásának a VMTDK tekinthető. A konferenciára a vajdasági egyetemisták és fiatal kutatók mellett a Kárpát-medence többi régiójából is érkeznek résztvevők, a kiváló előadások szerteágazó diskurzusokat eredményeznek, ám a friss kutatási eredményeknek csak az összefoglalója jelenik meg a háromnyelvű rezümékötetben. A Philos hasábjain viszont a legérdekesebb dolgozatok teljes terjedelmükben is helyet kaphatnak. Ennek fontossága akkor tudatosul leginkább az egyetemistákban, amikor egy-egy pályázatnál jelentős pluszpontokat kaphatnak a publikációikért. Kezdő kutatóként nem olyan egyszerű a publikációs listánk bővítése, ezért is tartom különösen jó lehetőségnek a Philost, amely évi négy számával elég teret és szakmai segítséget nyújt akár az első publikációk közlésére is. Ki kell hangsúlyozni, hogy a folyóirat az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának és a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégiumnak a közös kiadványa, nemzetközi szerkesztőbizottsággal bír, valamint a közölt tanulmányokat recenzensek bírálják el.

Új folyóirat, új koncepció. Mesélnél erről?

A folyóirat három fő pillérre épül: tudomány, irodalom, művészet. A tudományos munkák mellett lényegesnek tarjuk a szépirodalmi alkotásátok közlését is, de számomra talán a legjelentősebb törekvés a többi művészeti ág helyzetbe hozása. A képző-, színház-, zene- vagy akár a filmművészetnek is szeretnénk megadni az őket megillető helyet a folyóirat-kultúránkban. A szövegek minden számban egy fiatal képzőművész alkotásaival kerülnek párbeszédhelyzetbe, direkt nem használtam az illusztráció szót, ugyanis a textualitás és a vizualitás elemibb kapcsolatát szeretnénk bemutatni.

A folyóirat formája, tapintása egészen magragadó. Hogy nyerte el végleges formáját?

A vizuális arculat a folyóirat nagyon lényeges eleme. Amikor felvetődött az ötlet, szinte a fedőlappal kezdtük a munkát, kívülről befelé haladtunk. Egy meghívásos versenypályázatot hirdettünk az újvidéki Művészeti Akadémia hallgatói között. A beérkezett kiváló pályamunkák közül Csányi Erzsébettel, a VMFK elnökével és a Philos alapító szerkesztőjével Vass Szabolcs tervét választottuk ki. Szabi dobozos ötlete határozza meg ma a Philost, amelynek első száma az ő tojásképeiből kelt ki.

Philos

Kik publikálhatnak a Philosban?

Ha megnézzük a folyóirat tartalomjegyzékét, látjuk, hogy igen változatos a szerzőgárda. Térségünk elismert alkotói, Ladik Katalin, Fenyvesi Ottó vagy Jódal Kálmán mellett fiatal írók, költők, kutatók közlik legfrissebb írásaikat. A tanulmányok témái is szerteágazóak, az irodalomtudományoktól a pragmalingvisztikán, szociológián át a regionális tudományokig terjednek. Ez is mutatja azt, hogy a folyóirat nyitott, bárki elküldheti tanulmányát, a bölcsészet- és társadalomtudományok széles spektrumát lefedjük.

A performance-szal testközelbe hoztátok a Philos első számát.

Igen. Semmiképpen sem szerettünk volna hagyományos folyóirat-bemutatót, felolvasásokkal, beszélgetésekkel. Helyette Doboz-variációk címmel egy mozgalmas színpadi akciót találtunk ki, és valósítottunk meg. Képzőművészeinkkel és szerzőinkkel egy igazán felszabadító dobozrugdosást követően felépítettük a dobozszobrunkat, amelyet a Philos oldalaival díszítettünk. Hihetetlen energiák szabadultak fel a színpadon, s nem utolsó szempont, hogy ezt a nézők is érzékelték.

Mik a terveitek a jövőt illetően?

Az elsődleges terv természetesen a további számok elkészítése, törekedve arra, hogy azok mind jobbak és jobbak legyenek. Továbbá a folyóirat weboldalát (www.philos.edu.rs) is szeretnénk továbbfejleszteni, egyre több tartalommal feltölteni. Nagyon fontosnak tartom, hogy a dobozunk ne a beskatulyázást juttassa az emberek eszébe, hanem a nyitottságot.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 10: Egy ok miatt járok be szociológiára

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Lengyel Katalin
„Csak úgy, a vicc kedvéért senki ne hagyjon ki egy évet” Beszélgetés Lengyel Katalinnal a környékünkön még ismeretlen gap year fogalmáról

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A szolidaritás Minden évben december 10-e az emberi jogok világnapja.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: www.durerkert.com
13. Stagediving Fesztivál Bandák három országból a DürerKertben január 16-án

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Ha lefekszem az ágyba, akkor ott legyen csönd, merthogy fekve szoktam dolgozni” Bakos Árpád neve nemcsak Vajdaságban ismert, hanem a határon túl is.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
,,Mindegy mit csináltok, csak érezzétek jól magatok, mert ha nem érzitek jól magatok, mindegy mit csináltok.'” Hangulatteremtgetők. Az UpRize-ot csak így tudnám definiálni.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kitűző gólyáknak
Gólyabuli ’15. Minden év novemberének vége hangos Újvidéken.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Dimchev gyógyít
Desiré Central Station 2015 Egy gyógyító fesztivál

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
4. rész: Cannabis Sativa (var. indica) (avagy kontra Baudelaire-nek)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A Cuniculus nyomában Kontaktzóna Balázs Attilával

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Lazac nigiri
Sporhetsztori 16. Tizenhatodik rész – A „Fresh Square”és a karácsony szelleme

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Save the Kids 2016 A Madlen Disco Club az idén 9. alkalommal szervezi meg a SAVE THE KIDS elnevezésű humanitárius es...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
PHILOS Az 14. VMTDK (Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia) művészeti szekciójának keretein b...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Meséből mesébe D.-nek

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az alma Az utcákat járva sokat gondolkodtam azon, hogyan fogom értékelni ezután a tömeget.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Halloween Slam A Wemsical Serbia és az Origo Egyesület szervezésében a topolyai Panta Rheiben megtartott Hallowe...

0 Hozzászólás | Bővebben +