: Mucsi Róbert
Mucsi Róbert

„Szegedben az a jó, hogy mindenki talál magának megfelelő közeget”

: Mucsi Róbert
Mucsi Róbert

Beszélgetés Mucsi Róberttel a szegedi egyetemistalétről

Az Egyetemválasztó egy olyan rovat, amely Nektek készül. Havonta egyszer kivesézzük a középiskola után következő éveket, ismertetjük a lehetőségeket, és bemutatjuk az adott interjúalany tapasztalatait. Közben pedig körbejárjuk Vajdaságot, Magyarországot és egy kicsit Európát is.

Nem hízelgésképpen mondom, amikor azt állítom, Mucsi Róbert az egyik legintelligensebb ismerősöm. Tisztelem, felnézek rá, (többnyire) meghallgatom a véleményét, és alkalomadtán illuminált állapotomban is szót fogadok neki. Így tehát az sem lepett meg, hogy szerény kis társaságunkból ő fejezte végezte el elsőként az egyetemi alapképzését, még ha egy év előnnyel is indult. Februártól a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Környezetmérnöki szakának mesterszakos hallgatóját tisztelhetem személyében. Vele beszélgettem.

A középiskola elvégzése után mi volt a legfőbb ok Magyarország, illetve Szeged mellett?

– Nem mondhatom, hogy egyetlen okra visszavezethető a választás dilemmája, több indokot is fel tudnék sorolni. A legfontosabb mindenképpen az volt, hogy környezetmérnöki szak legközelebb Szegeden nyílt, Szerbiában csak Belgrádban lett volna rá lehetőségem, oda viszont nem akartam menni, hiszen távolabbra kellett volna utaznom, ráadásul a szerb nyelv sem az erősségem. A gimnáziumi osztálytársaim közül többen Magyarországon, azon belül is Szegeden tanultak tovább, így hát az ismerősök is odavonzottak, fontosnak tartottam az ismerős környezetet.

Magyarországon osztott és osztatlan képzésen is továbbtanulhatnak a diákok. Hogyan épül fel a felsőoktatás Szegeden?

– A leglényegesebb különbség, hogy az osztatlan képzésnél nincs különválasztva az alap- és a mesterképzés. Jelenleg az orvosi, a fogorvosi, a gyógyszerész-, a jogász- és újabban a tanárképzés jár el e rendszer szerint. Az osztott képzésnél az alapképzés (BSc) elvégzése után úgymond kiszállhat az egyén, vagy jelentkezhet a mesterképzésre (MSc), melynek időtartama szakonként változik. Van, ahol másfél, helyenként pedig két évig tanulhatunk tovább.

Számomra az egyik legvonzóbb dolog, hogy a szegedi ismerőseim aktívan részt vesznek szakmai gyakorlatokon. Miképpen működik mindez a tanulmányok mellett?

– Esetemben 160 óra gyakorlatot kellett kötelezően elvégeznem, ennek befejeztével egy tízoldalas beadandót kellett készítenem. Én az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságnál dolgoztam, a szakdolgozatomhoz kapóra is jött, hiszen elsősorban talajnedvesség-méréssel foglalkoztam. Az a műszer, melynek adatait elemeztem és kalibráltam, az ATIVIZIG tulajdonában állt. Sajnos sokan vannak, akik eljutnak az egyetem végéig, de kézzel fogható tudással nem rendelkeznek, aki viszont komolyan dolgozik, azzal ténylegesen is elkezdenek foglalkozni. A szakmai gyakorlat egyik nagy előnye, hogy ha az ember becsületesen végzi a munkáját, akkor az egyetem elvégzése után fel is keresik, és ezek a diákok munkaajánlást kapnak.

Több ösztöndíj elnyerésére is van lehetőség. Mesélj erről egy kicsit!

– Magyarországon egy kicsit másként működik az ösztöndíjazás, mint Vajdaságban. Az első a Balassi Intézet által meghirdetett miniszteri ösztöndíj, határon túliaknak szól. Szakonként egy személynek szavazzák meg minden évfolyamon, erre még a beiratkozás előtt kell jelentkezni. Rengeteg többletpontot lehet szerezni a különböző versenyekkel és az emelt szintű érettségivel. A szociális ösztöndíj nagycsaládosoknak előny, figyelembe veszik a család jövedelmét, a család tagjainak számát, valamint azt is, hogy a tanuló kollégista-e, vagy pedig albérletben lakik. A tanulmányi ösztöndíjat második félévtől lehet igényelni – alap-, és mesterképzésen egyaránt. A diákokat átlag alapján rangsorolják, és a legjobb negyven százalék nyeri el. Fontos megjegyezni, hogy a szociális és a tanulmányi ösztöndíjat is csak azok kaphatják meg, akik állami költségen tanulnak. De ellentétben egyes vajdasági ösztöndíjprogramokkal, itt egyik nem zárja ki a másikat, tehát egyszerre többet is kaphat az egyetemista. Összességében elmondhatom, hogy több forrásból ugyan, de itt is összegyűjthető az MNT által nyújtott támogatás összege.

A lakhatóság mindig lényeges egy egyetemista szempontjából. E tekintetben milyen lehetőségek állnak a diákok előtt?

– Szegeden több kollégium is található, beszélhetünk akár a Márton Áron Szakkollégiumról, vagy a Teleki Blankáról. Az idők során kialakult egy rendszer, így már jól tudjuk, melyik kollégiumban melyik határon túli magyarság képviselteti magát a leginkább. De természetesen ez nincs szabályba foglalva, így hát mindenki oda jelentkezik, ahova akar. A kollégiumok ára körülbelül tízezer forint.

A lakások terén a vadászás a legmegfelelőbb kifejezés, mindenki kénye-kedve szerint választhat a neki megfelelő ár szerint, de garantáltan drágábban jön ki. Húsz-huszonötezer forint ellenében már egész takaros kis lakásban találhatja magát az ember, természetesen mással osztozva.

Az egyetemi élet (szerencsére) nem csak a tanulásból áll. Milyen kikapcsolódási lehetőségek vannak Szegeden?

– Szegedben az a jó, hogy mindenki talál magának megfelelő közeget. Az utolsó romkocsmától a kávéházakon át a nagyobb szórakozóhelyekig minden megtalálható. Hétköznapokon bármikor belefuthatunk egy nagyobb buliba, vizsgaidőszakban ritkábban, akkor a tanulásé a főszerep. Szinte minden karnak van saját rendezvénye, ahova a kar tanulói ingyen mehetnek. De az egyetemi kedvezmény kiterjed a színházra és a mozira is. A szórakozásnak azonban nem csak egyfajta formája létezik, ugyanis szerveznek pókerbajnokságokat, FIFA-bajnokságot, és még éjszakai fürdőzésre is van lehetőség.

Már csak egy kérdésem maradt hátra. Hogyan tovább?

– A szakmai gyakorlat során rengeteget tanultam, úgy gondolom, az ott szerzett tapasztalatokat a továbbiakban is kamatoztatni tudom. Egyelőre a mesterképzéssel foglalkozom, utána viszont szívesen folytatnám a környezetmérnöki pályámat Szeged környékén.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Szóval voltunk egyetemen.
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY12: FŐ A PONTOSSÁG

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Mucsi Róbert
„Szegedben az a jó, hogy mindenki talál magának megfelelő közeget” Beszélgetés Mucsi Róberttel a szegedi egyetemistalétről

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jog a tanuláshoz Az oktatáshoz való joggal az Emberi Jogi Nyilatkozat a neveléshez való jogon belül foglalkozik.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A nyugat vadjai 1976-ban, Eddie, Lemmy, Philty
Az utolsó igaz rocksztárok hajnala 1. Első rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Amorphis relikviák deréktől és 1500 forinttól felfelé
Az emelkedőn nehéz megállni Rövid, de velőtrázó Amorphis koncert Budapesten

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Star Wars – Episode VII. – Az ébredő Erő A Disney vállalat sok pénzt keresett a sci-fi klasszikus legújabb folytatásával. Ennyit erről.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Odri Gizella versei Az alábbiakban Odri Gizella három versét mutatjuk be.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Cannabis Sativa (var. indica) (avagy kontra Baudelaire-nek)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 26. 26. rész: Aoi-ike, azaz a legkékebb tó

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Lilaretekcsíra
Sporhetsztori 17. Tizenhetedik rész: Vigyázz, kész… csirázz!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A szerbiai underground támadása Második alkalommal szervezik meg a fővárosban az alternatív kultúrák bemutatását magára vállaló r...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Színházajánló SZABADKA

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Brutal Assault 21 Jó ebédhez szólna a nóta, ha egyszer odaérnénk a terítésre

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Első napok és találkozások Hogy hova vezet az út, amelynek nem látod a végét? Fogalmam sincs.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
New York Budapesten Z.-nek

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Halloween slam A Wemsical Serbia és az Origo Egyesület szervezésében a topolyai Panta Rheiben megtartott Hallowe...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Sándor Zoltán
Aki választ: Sándor Zoltán 1973. december 19-én, délután két óra előtt érkeztem

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A XLIX. KMV MŰFAJAI ÉS PÁLYÁZATAI (A döntő időpontja: 2016. április 22-24.)

0 Hozzászólás | Bővebben +