: Amorphis relikviák deréktől és 1500 forinttól felfelé
Amorphis relikviák deréktől és 1500 forinttól felfelé

Az emelkedőn nehéz megállni

: Amorphis relikviák deréktől és 1500 forinttól felfelé
Amorphis relikviák deréktől és 1500 forinttól felfelé

Rövid, de velőtrázó Amorphis koncert Budapesten

A hat marcona fiatalemberből álló zajbrigád tevékenysége a távoli Finnországból legelőször 2006-ban jutott el a fülemig, amikor az Eclipse című albumuk került piacra, majd onnan egy szerencsés találkozás folytán a CD-játszómba. Akkoriban váltotta fel Tomi Joutsen öblös torkú énekes az ugyancsak zseniális vokállal megáldott, ám a csapat fergeteges munkatempóját kevésbé díjazó Pasi Koskinent. Fülbemászó muzsikájuk tematikáján és hangzásán azonban mit sem változtattak a csodagyerekek. Miért is tették volna, hiszen ezzel a stílussal már addig is nagy sikereket arattak. A Kalevala feldolgozásával és a folk, a rock meg a death-metál ötvözésével minden egyes daluk követte az ősi eposz hőseinek útját: egyenesen a mennybe meneteltek. Az Eclipse ötletdús és technikailag kifogástalan felvételeinek jubileumi, századik meghallgatása után úgy véltem, hogy ezzel a mesterművel a loboncos hajú művész urak elérték a csúcsot, amit már nemigen képesek túlszárnyalni, ám ők minden következő alkotásukkal rácáfoltak csacska véleményemre. A Silent Waters, Skyforger, The Beginning of Times és a Circle, ebben a sorrendben mind elnyerte az év lemeze titulust, de nem csak nálam, hanem a - tőlem eltérően – hangjegyekhez és akkordokhoz valamelyest konyító kritikusok is az egekig dicsérték ezeket a látványra és hangzásra egyaránt tetszetős kiadványokat.

Amorphis

Madártávlatból az Amorf nevet viselő zenekar emblémája éppen egy nagyon szabályos téglalapra hasonlít

A finn metál istenek (angolosan ugyebár: finn god) viszonozták is a rokonszenvünket, szinte hazajártak vidékünkre, Magyarországon évente felléptek, sőt a közelmúltban Belgrádot is megtisztelték, csak éppen én maradtam mindig hálátlan, különböző bugyuta kifogásokra hivatkozva. Tavalyi körútjuk során a vészjósló címet viselő Under the Red Cloud albumot népszerűsítették, de talán már felesleges mondanom, hogy ez is legalább olyan jól sikerült, mint az előző zeneköltemények. Mi több, még a környékbeli jávorszarvasoknak is tetszett, amint a zenészek egy új producer stúdiójában készítették az új anyagot, valahol a messzi északon, a semmi közepén. Igaz, ezt nem személyesen a jávorszarvasoktól tudjuk, hanem Esa Holopainen gitáros mesélte nevetve egy interjú során, ám ebben semmi okunk sincs kételkedni.

A helyszínek közé természetesen most is beiktatták nyelvrokonaik hazáját, méghozzá a szépséges, budapesti Papp László Sportarénát választva, úgyhogy ezúttal már semmi sem igazolta volna távolmaradásomat. Ennek folyományaként pedig először történt meg, hogy egyetlen belépőért ötszámjegyű összeget pengettem ki, sajnos nem pengőben, hanem mai, kőkemény magyar valutában.

Mindezek után bátran állíthatom, hogy mire Tomiék az igencsak terebélyes színpadra ballagtak a félhomályban, engem nagyobb lámpaláz gyötört, mint őket. Talán jobb is volt ez a szereposztás... Az immár eléggé változatos frizurát viselő örökifjak kellő rutinnal vágtak a húrok, billentyűk és a hangszálak közé, méghozzá egyedi módon, hat perccel a meghirdetett kezdés előtt. Olyat már láttam, hogy az autóbusz korábban indult a menetrend szerinti időnél, de rock-koncert esetében ez igencsak eredeti újításnak számított. Valószínűleg emiatt maradt eléggé szellős a nézőtér, ám nem nagyon bántam a dolgot, mert így könnyűszerrel a pódium közelébe férkőzhettem, hogy – Piroska nagymamájához hasonlóan - jobban lássam a jellegzetes, kis kezdőbetűs „amorphis” feliratot a hatalmas vászon közepén, és jobban halljam a legújabb sikerszám, a Death of a King energikus taktusait.

 

Az első pillanatban ugyan kivételesen nem északi, hanem keleties hangzású húrokat pengetett meg kedvenc gitárosunk, majd Tomi rögtön bemutatta nekünk csodálatos képességét. Egyik percben szívbemarkolóan hörög, akár a Metro Goldwyn Mayer védjegyoroszlánja, amitől mindenkinek borsózik a háta, kinek a gyönyör, kinek a borzadály okán, aztán meg néhány másodperc múlva ugyanazokkal a hangszálakkal pacsirtaként varázsolja fülünkbe a nem túl könnyed, nagyívű dallamokat. A látványosságot pedig a két művelet közötti headbangeléssel növeli dús sörényével.

A nyitány mindenkit kellőképpen bemelegített, ám pillanatnyi szünet után máris ringatózhattunk az ugyancsak friss szerzemény, a Sacrifice megigéző dallamaira.

 

Itt meg Niclas Etelavuori érvényesült igazán, basszusgitárja az égzengést is megszégyenítő tónusokban dörgött a komorabb részekhez érve. Ennek végeztével Tomi tömören csak ennyit mondott a sajátos, gyorstüzelő mikrofonjába (legalábbis úgy néz ki, meg akkora, mint egy háromcsövű mordály):

– Most pedig következik a Hopeless Days a Circle albumról.

 

Természetesen mindenki üdvrivalgásban tört ki e néhány szó hallatán, hosszabb társalgásra meg nem is lett volna idő, ugyanis a kőszívű szervezők eléggé feszesre szabták (mondhatom, elszabták) a műsoridőt. A harmadik számban Santeri Kallio billentyűs egyértelműen a tudtunkra adta, hogy sokoldalú hangszere nélkül ezek a harmóniák sokkal szegényebbek lennének, és ehhez nem elég maga a szintetizátor, hanem Santeri ügyes ujjaira is szükség van.

Zenészeink gazdaságosan beosztották a rendelkezésükre álló időt, nem húzták el felesleges szólókkal a drága perceket, hanem gyors egymásutánban kaptunk még egy vérátömlesztést Bad Blood címmel a legutóbbi korongról, azt követően pedig a The Smoke gyöngyszemet a számomra különösen kedves Eclipse-ről, nagyjából ugyanolyan szépen csilingelő hangon (amit egyesek, persze igen tévesen, halálhörgésnek neveznek), ahogyan azt a lemezről megismerhettem, de bizony nehéz is lett volna túlszárnyalni a tökéletes stúdiófelvételt.

Nagy örömünkre a Skyforger feliratot viselő mérföldkő sem maradhatott ki erről a zenei kirándulásról. A 2009-es lemezről a Silver Bride dalt kaptuk ajándékba, miközben Esa Holopainen valamint Tomi Koivusaari alapító tagok megragadták az alkalmat, és élőben bizonyították, hogy valóban kitűnő, összeszokott gitárpárost alkotnak. Azt valószínűleg maguk sem tudnák megmagyarázni, hogy a számtalan csodálatos szerzemény közül hogyan választották ki erre az alkalomra a legjobbakat, viszont az is igaz, hogy nem nagyon tudtak mellényúlni, hiszen bármit játszottak volna, az mind „Best of” jellegű összeállítást eredményezett volna.

Még csak a harmadik őstag, Jan Rechberger dobos nevét nem említettem eddig, pedig a legnagyobb elismerés épp neki járna, ugyanis egy másodperc pihenőhöz sem jutott az egész előadás alatt. Ennek ellenére mindvégig fáradhatatlanul püfölt, legfeljebb fénylő kobakja sejtette a kívülállókkal, hogy ő már legalább negyed évszázada pontosan tudja, mit, mikor és milyen erősen kell ütni.

Amorphis

A szervezők mindenre gondoltak: italospult a küzdőtéren, hogy egy pillanatig se szomjazzunk

Néhány percnek tűnt a röpke háromnegyed óra, amikor az oroszlánból lett bárány tiszteletteljesen bejelentette az est további fellépőit, az Amorphisnál nagyságrendekkel fiatalabb, mégis nagyobb népszerűséget nyert Arch Enemyt és Nightwisht, majd mintha erről jutott volna eszébe, színpadra invitálta az éppen ott kotnyeleskedő Marco Hietalát. A Nightwish bőgőse és másodénekese szívesen fogadta a felhívást, mikrofont ragadott, és ezzel még változatosabbá tette a jó öreg House of Sleep hangzását. Nagyszerűen működött a kissé szokatlan duett, ám hamarosan kiderült, hogy ez egyben a koncert záróakkordjait is jelentette, és így nagy sajnálattal állapítottam meg, hogy Marco jellegzetes, kétágúra pödört szakálla ezen az estén hosszabbnak bizonyult, mint az Amorphis egész fellépése. Mivelhogy ezek után már csak illedelmes hajlongást, integetést, néhány gitárpengetőt és egy pár dobverőt kaptunk a színpad felől.

Mindenesetre egy nagy hiányt pótoltam a már-már legendának számító, 25 éve folyamatosan alkotó zenekar megtekintésével. A tavalyi esztendő koncertélményeit egyébként az Ashen Epitaph alapozta meg számomra februárban, végül pedig az Amorphis illetve az Arch Enemy zárta az aratást 2015 jól termő, aranyat érő alföldi agrárvidékein. Az idén tehát következzen a folytatás a „B” betűs igékkel és együttesekkel, jobban mondva bandákkal!

Amorphis

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Szóval voltunk egyetemen.
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY12: FŐ A PONTOSSÁG

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Mucsi Róbert
„Szegedben az a jó, hogy mindenki talál magának megfelelő közeget” Beszélgetés Mucsi Róberttel a szegedi egyetemistalétről

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jog a tanuláshoz Az oktatáshoz való joggal az Emberi Jogi Nyilatkozat a neveléshez való jogon belül foglalkozik.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A nyugat vadjai 1976-ban, Eddie, Lemmy, Philty
Az utolsó igaz rocksztárok hajnala 1. Első rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Amorphis relikviák deréktől és 1500 forinttól felfelé
Az emelkedőn nehéz megállni Rövid, de velőtrázó Amorphis koncert Budapesten

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Star Wars – Episode VII. – Az ébredő Erő A Disney vállalat sok pénzt keresett a sci-fi klasszikus legújabb folytatásával. Ennyit erről.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Odri Gizella versei Az alábbiakban Odri Gizella három versét mutatjuk be.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Cannabis Sativa (var. indica) (avagy kontra Baudelaire-nek)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 26. 26. rész: Aoi-ike, azaz a legkékebb tó

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Lilaretekcsíra
Sporhetsztori 17. Tizenhetedik rész: Vigyázz, kész… csirázz!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A szerbiai underground támadása Második alkalommal szervezik meg a fővárosban az alternatív kultúrák bemutatását magára vállaló r...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Színházajánló SZABADKA

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Brutal Assault 21 Jó ebédhez szólna a nóta, ha egyszer odaérnénk a terítésre

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Első napok és találkozások Hogy hova vezet az út, amelynek nem látod a végét? Fogalmam sincs.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
New York Budapesten Z.-nek

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Halloween slam A Wemsical Serbia és az Origo Egyesület szervezésében a topolyai Panta Rheiben megtartott Hallowe...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Sándor Zoltán
Aki választ: Sándor Zoltán 1973. december 19-én, délután két óra előtt érkeztem

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A XLIX. KMV MŰFAJAI ÉS PÁLYÁZATAI (A döntő időpontja: 2016. április 22-24.)

0 Hozzászólás | Bővebben +