Életem során alig tudtam olyan közeget találni, ahol valaki ne lett volna büszke Nobel-díjasainkra. Tanáraim, családom, barátaim, ismeretlen művelt részeg fazon a május 1-jei kollektív betépés után. De hogy mit is jelentett számukra a Nobel-díj? Nemzeti érzületet, mert lehet ezekre az emberekre hivatkozni, hogy milyen büszke is lehet az egész népünk rájuk. Később azt tapasztaltam, hogy a hivatkozás a Nobel-díjasokra immár bevált referenciát képez a magyar politikai és „nemzeti” kommunikációban. Az oktatás kiváló, mert zseniket képeznek nagyon magas szinten, a politika igazságos, mert ahogy a múltban láthattuk, teret enged a tehetség kibontakozásának és az akadémikus tudomány országos cimborája, valamint a tehetséges fiatalok hű pártfogója és mecénása. A televízióban és élőben is volt alkalmam számos politikus, történész, tanár, jobb- és baloldali szavazó szájából méltató szavakat hallani és hivatkozási pontként használni a nemzet Nobel-díjasait, akiknek már a puszta létezése is megnyugvást és reményt adhat mindenki számára. Nem baj, ha szellemileg leépül az ország, ha színvonaltalan és idejétmúlt az oktatás, általános, közép, felső és minden lehetséges szinten. Ha nem tudod kiszámolni a paralelopipedon térfogatát, vagy nem vagy tisztában a gyémánt ásványtani besorolásával, vagy éppen Arany János kései korszakával, magyarul, ha nem vagy egy két lábon járó enciklopédia, akkor kevés vagy... de vigasztaljon az a tudat, hogy néhány ember, aki szintén beszélte azt a nyelvet, amit te is, valahol valamikor Nobel-díjat kapott. Az, hogy miért, az most ne érdekeljen! Az ember a fontos, érted? Meg a státusza, ez propagál minket, nem a munkássága! A munkássága teljesen mindegy! Legyünk büszkék rá, mert mi is magyarok vagyunk! Ugyanolyan észak-balkáni vér csörgedez ereinkben.

Az efféle kitüntetés sohasem a stréberkedésről szólt, így a kiváló tudóst, írót mindig a kíváncsiság hajtja először, a megismerés vágya, jobb esetben pedig hozzájárulás a kollektív tudáshoz, és az emberiség életminőségének javításához. A nacionalizmus általában csak később kebelezi be egy-egy ember hírnevét, a munkásságát érintetlenül hagyja, mivel a populizmus nem gyakorlatias, hanem gátakat épít az emberek között. Egy szónak is száz a vége: nagyon felbosszant, ha politikusok, újságírók, tanárok vagy bárki arra hivatkozik, hogy nem is olyan szar a helyzetünk, mert „nézd már, mennyi Nobel-díjasunk van!”.

Nézzük, hát sorjában! Íme a „magyar” Nobel-díjasok:

Lénárd Fülöp (Született Philipp Eduard Anton van Lenard néven) –Pozsony,1862 – Messelhausen, 1947. Fizikus. Iskolái: Bécs, Pest, Hiedelberg. Főleg Németországban munkálkodott, politizált és támogatta a fasisztákat.

Bárány Róbert – Bécs, 1876 – Uppsala (svéd város), 1936. Orvosi munkásságát ismerték el. Báránynak a magyar tudományos élettel nem volt intézményes kapcsolata.

Zsigmondy Károly (szül. Richard Adolf Zsigmondi) – Bécs, 1865 – Göttingen, 1929. Bécsbe települt magyar orvos az apja. Iskolái: Bécsi Orvosi Egyetem, Bécsi Műszaki főiskola, Münchenben doktori. Fizikus és vegyész egyaránt. A Nobel-díjjal járó összeget a göttingeni egyetem fejlesztésére fordította, mivel azt érezte egyszerre alma maternek és ugródeszkának.

Szent-Györgyi Albert – Budapest, 1983– Woods Hole, 1986. „Egyetlen magyar tudós, aki magyarországi tudományos tevékenységéért kapta ezt a kitüntetést.” Ez a mondat még a Wikipédián is fenn van. A hangsúly ebben az esetben az egyetlenen van. Biológus, orvos. Iskolái: Szegedi Tudományegyetem, Cambridge Egyetem, emellett tanult még Bécsben, Budapesten, Pozsonyban, Prágában, Berlinben, Leidenben és Groningenben. 1947-ben elhagyta Magyarországot és a Boston melletti Wood Hole-ba költözött. De már korábban is szinte évente járt külföldre kutatni. (64 évesen ment ki, 93–64= 29 év külföldön.)

Hevesi György (szül. Bischnitz) – Budapest, 1885 – Freiburg im Breisgau, 1966. Iskolái: Budapesti Tudományegyetem, Berlini Műegyetem. 1943-ban Stockholmba települt 1920-ban Koppenhágába került. Tehát már onnantól kezdve nem élt Magyarországon. Kémiával foglalkozott.

Békési György (szül. Georg von Békési) – Budapest, 1988 – Honolulu, Hawaii. 1972. 1942-ben Svédországba utazott, de Kolozsváron, Münchenben, Pécsett, Bernben és Zürichben is tanult. Orvos. 1947-ben került az USA-ba, 59 évesen emigrált.

Wigner Jenő Pál – Budapest, 1902 – Princeton, New Jersey 1995. Fizikus. 1919-ben (17 évesen) elhagyta Magyarországot. Ausztria, majd Berlin. 1925-ben rövid időre visszatért, majd újra Berlin. 1930-ban újra kiköltözött az USA-ba, Princetonba, ott is halt meg.

Gábor Dénes (szül. Günszberg Dénes) – Budapest, 1900 – London, 1979. Újabb fizikus. Iskolái: Budapest, Berlin. 1933-ban ismét Magyarországra költözött, később 35-ben Londonba.

Daniel Carleton Gajdusek – Younkers, New York, 1923 – Tromso, Norvégia, 2008. magyar–szlovák származású amerikai fizikus és orvoskutató. Sohasem élt Magyarországon.

Milton Friedman – Brooklyn, 1912 – San Francisco, 2006. Soha nem élt Magyarországon. Közgazdaság kategóriában kitüntetve.

Elie Wiesel – Máramarossziget, Románia 1928. „... anyanyelve a jiddis, de magyarul is tudott...” 1944-ben deportálták, több híres koncentrációs tábort is megárt, pl. Auschwitz. A háború után Párizsban élt, majd 1961-ben az Egyesült Államokba költözött. 2009-ben tért haza futólag.

Polányi János Károly (szül. John Charles Polanyi) – Berlin, 1929. „...magyar származású londoni vegyész ...” Németországban élt, majd 1933-ban London következett, ezután pedig a Princeton.

Harsányi Imre – Budapest,1920 – Berkeley,2000. Zuglóban járt gimnáziumba, gyógyszerésznek tanult. 1950-ben Ausztriába emigrált, következett a Stanford, később ... szóval értitek.

Oláh György – Budapest, 1927. A Budapesti Műszaki Egyetemre járt. 29 évesen, az ’56-os forradalmat követően emigrált. Élete következő állomásai London, Kanada, Cleveland és Los Angeles. „... tartotta a kapcsolatot a magyar kutatókkal... ” Kémiai Nobel-díjat kapott.

Kertész Imre – Budapest,1929. Főleg Németországban élt, ott is futott be, Magyarországon öregkorában kapott nagy figyelmet, természetesen csak miután 2002-ben átvette az irodalmi Nobel-díjat

Avram Hersko – Karcag, 1937. 1950-ben Izraelbe emigrált (23 évesen). Izraelben, majd New Yorkban, ezután San Franciscóban élt. Vegyész.

Most pedig nézzük a „szerb” Nobel- díjasokat:

Ivo Andrić

– Travnik, Bosznia-Hercegovina majd Osztrák–Magyar Monarchia, 1982 – Belgrád, Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság, 1975. Fiatalon a Szerbhorvát Haladó Szervezet – ez egy független és titkos politikai ifjúsági szervezetet takart – egyik vezetője. Tanult Zágrábban, Krakkóban és Grazban is. Jugoszláv és szerbhorvát nagykövetként Európa számos pontján volt nagykövet. Irodalmi Nobel-díjat kapott.

Szerintem a fenti listán szereplőkre pontosabb a magyar származású kifejezés, vagy a szerb származású, mint a magyar és szerb. Világpolgárokról van szó, akiket ezzel az erővel adott esetben ugyanúgy az USA, Németország, Anglia vagy éppen Svédország is sajátjának tekinthet. Ráadásul a teljesítmény soha nem tükrözi egy adott ország politikai vagy oktatásügyi korszellemének sikerességet. Maga Szent-Györgyi nyilatkozta a Magyar Televíziónak:

„Velem a középiskolában megutáltatták az irodalmat, mert csupa adattal tömték meg a fejem, ahelyett, hogy megtanították volna, hogy lássam a szépségét az irodalomnak és a szellemi alkotásnak... és ezzel meg is bénítják az embert, mert az a sok szecska, ami az ember fejébe belemegy, az úgyis elpárolog, abból semmi sem marad, azt az ember elfelejti. Ami megmarad az a tudomány vagy a művészet vagy a szépség szeretete... az, hogy egy problémát próbáljon megoldani, a tettrekészség, ezek az egyéni kvalitások, ezek a fontosak, nem pedig az, hogy fejemet megtömjem mindenfélével. ”

Eddigi diák, hallgatói pályafutásom során egy tanáromtól sem hallottam ezeket a mondatokat. Ezért mondom, hogy az oktatásban sem a nevekre kellene hivatkozni, hanem új látásmódra, teljesen új szellemiségre van szükség, hogy a jövő generációi már kevesebbszer járjanak pórul, mint én. Keltsék fel az érdeklődést, utána akit érdekel, az rákeres az interneten vagy könyvtárban. A nemzeti érzületnél már csak a tanulás öröme lehet fontosabb, ha létezne ilyen errefelé.

Képgaléria: