:

Speed

:

A speed (gyors, egérke stb.) kezdetben az orvostudományban volt használatos, mint a legtöbb drog. Ez egy szintetikus szer, amely a természetes anyagok közül talán a mi szervezetünkben is megtalálható hormonra, az adrenalinra hasonlít leginkább. Így nem túl jó kategória számára sem a drog, mert az valami növényi eredetre utal, sem a kábítószer, mert nem kábít, hanem serkent. De mivel az amfetamin-származékok illegális szerek, a jogi nómenklatúrában kábítószerként szerepelnek.

Régebben sportolók és katonák fizikai teljesítőképességének fokozására gyártották (egyes alakulatokban még ma is használatos, például a japán hadseregről hallottam ezt a legendát), valamint, mivel a pszichikai teljesítőképességet is növeli, az egyetemisták, főképp az orvostanhallgatók körében is igen nagy népszerűségnek örvendett. Mára a világ legnagyobb részén betiltották, és főleg a diszkókban találkozhatunk vele, mint illegális stimulálószerrel.

A speed általában por alakban kapható, amit a leggyakrabban az orron át szippantanak fel (a nyálkahártyát ez is tönkreteszi, akár a kokain), vagy italba keverve nyelnek le, ritkábban fecskendővel lőnek be (ez a legveszélyesebb, mert rögtön az agyba jutva nő a túladagolás esélye). Esetenként forgalomba kerül kristály alakban is.

Bár egy kis ideig magam is szedtem amfetaminokat, mégis egyértelműen lebeszélnék mindenkit a fogyasztásukról. (Persze nem a fogyasztót ítélem el, hanem a gyártót és a terjesztőt. Csak hogy félre ne értsen valaki!) Miben áll a veszélye ennek a szernek? Nos, a hosszú távú fogyasztásról rengeteget írnak a könyvek (erős pszichikai függőség kialakulása, depresszió, rejtett betegségek jelentkezése, szóval nagyjából ugyanaz, mint az LSD-nél, vagy bármely más szintetikus szernél). Én inkább az azonnali veszélyekre szeretném felhívni a figyelmet. Rögtön az első, hogy egyetlen por alakban beszerezhető szer sem biztonságos, mert különböző mértékben, de mindig szennyezettek. (Én az összeset kerülöm.) De van egy még nagyobb problémánk a speeddel. Mert mi is történik? A fiatal, de vagány diszkós abszolút tapasztalatlanul, de menőnek tartva magát a WC-ben jól belenyal a szerbe, aztán irány a parkett, és ropjuk reggelig. Fáradtságot ugye nem érez, hiszen a speed ugyanúgy hat, mint a sportolók doppingszere. A szomjúságról meg, mondjuk, megfeledkezik. Ekkor két dolog történhet vele. Vagy olyan mértékben kiszárad, hogy a sejtek anyagcseréjéhez szükséges minimális víz- és sómennyiség sem lesz meg a szervezetében, vagy egyszerűen a végkimerültségtől fog összeesni. A lényeg, hogy mindkét esetben gyakran állapítják meg a haverok kétségbeesetten, hogy az illető szíve bizony elfelejtett dobogni... (Nem olvastam erről statisztikákat, de szerintem a heroin után ezek a szerek okozzák a legtöbb halálos balesetet. Vagy fordítva?)

party

A speedről nincs különösebb sztorim, én a port soha nem is kóstoltam (utóbb persze ebbe is belenyaltam párszor, de sosem fog a kedvencemmé válni, pláne, hogy nem is áll szándékomban többé hozzányúlni), egy időben szedtem kristályt, amely kis mennyiségben igen kellemes tud lenni, de olyan mértékben károsít, hogy hiába szedi az ember ésszel, a belső szerveket (főleg a szívet, a vesét, a májat) simán kinyírja. Különben is jobban szeretek „elszállni”, mint egyszerűen csak pörögni. Jöjjön hát a történet helyett most végre egy vicc!

A nyuszika fut az erdőben. Az első bokornál ott ül a medve, és szipuzik egy zacskóból. A nyuszika odaszól neki: „Ugyan, medve, ne csináld már ezt! Élj egészségesen, fussunk együtt!” A medve eldobja a zacskót, és együtt szaladnak tovább. A következő bokornál ott ül a róka, és szívja a jointot. Odaszól a medve: „Hallod-e, róka koma, nem kéne magad mérgezni! Dobd azt el, gyere, fuss velünk!” A róka úgy is cselekszik, s immár hárman futnak tovább. A harmadik bokornál ott ül a farkas, és éppen lövi be magát heroinnal. Odaszól a róka: „Ugyan, egykomám, nem kéne tönkretenned a szervezetedet! Élj te is egészségesen, gyere, fuss velünk!” Erre a farkas kifakad: „Azért most már mondjátok, mi a picsáért kell nekünk mindannyiszor végigrohannunk az erdőn, amikor a nyuszika belövi magát speeddel?!”

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 22: SUMMA SUMMARUM, AZ EGYETEM DÖNTÉSEK HALMAZA

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Környezetvédelem Bár sem az emberi jogok egyetemes nyilatkozata, sem az emberi jogok európai egyezménye nem tartja...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
MA INDUL A THE CURE TURNÉJA Az angol dalszerző-gitáros-énekes Robert Smith kultikus együttese, The Cure ma  kezdi új világtur...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Black Sabbath - The End búcsúturné Papp László Budapest Sportaréna 2016. VI.01.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Crni (gitár), Árpád (ének) és András (basszus)
Anguish Sublime – Thornwinged (magánkiadás 2015) Végre megérkezett a temerini Anguish Sublime új kiadványa Thornwinged címmel.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ceglédi Rudolf megnyitja a rendezvényfolyamot
Masszívan helytállt a Punnany A Punnany Massif hosszú pályafutása során (bár az enyém sem rövid) két fesztiválon is alkalom kín...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Filmek a 26. Tartóshullám Mediawave Együttléten Erős filmes program lesz idén is, ezt megszokhattuk már a Mediawave-en.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Mintha ez az ember nem aludt volna soha” Így él Pálfi Ervinben a Picasso kalandjai című előadás

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Érezni Az utolsó lépcsőfokról léptem le, nyitottam az ajtót, és a bejárati folyosóra lépve a fülem érzék...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Speed A speed (gyors, egérke stb.) kezdetben az orvostudományban volt használatos, mint a legtöbb drog.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szarvas Gábor
Nyelvművelő pályázati felhívás A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület a 2016. évi Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok alkalmából pály...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Sutus Áron
Aki választ: Pesti Emma Huszonöt éves vagyok, szabadkai lakos.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A nyár befogóinak a négyzetének összege egyenlő a szabadság négyzetével D.-nek

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mindenki szereti, de kevesen ismerik őket Valahogy mindig elcsodálkozom önnön ostobaságomon.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ladik Katalin (fotó: Varga Viktória)
Felhívás az Énekelt Versek XXI. Zentai Fesztiválján való részvételre A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ Zenta ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Holnap Óbecsén, a 49. KMV döntője! Ma folytatódott az idei Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének rendezvénysorozata.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szarka Áron: A kék madár tollából
Fényezés, tengelyszabály, sokszínűség az idei KSZFV-n 12 film + 7 versenyző előadás (ebből 2 saját darab!) + 1 ráadás színdarab + 4 zsűri + 21 kiosztot...

0 Hozzászólás | Bővebben +