: Szarka Áron: A kék madár tollából
Szarka Áron: A kék madár tollából

Fényezés, tengelyszabály, sokszínűség az idei KSZFV-n

: Szarka Áron: A kék madár tollából
Szarka Áron: A kék madár tollából

Fotó: Gergely Árpád

12 film + 7 versenyző előadás (ebből 2 saját darab!) + 1 ráadás színdarab + 4 zsűri + 21 kiosztott díj = 49. Középiskolások Szín- és Filmművészeti Vetélkedője. Meg számtalan gondolkodó középiskolás. Meg persze a visszatérő látogatók, nézők, tanárok, szervezők. A tavalyi előadások túlszárnyalták a filmeket, az idén viszont revansot vettek a hetedik művészeti ágat reprezentáló diákok munkái, és egy nagyon erős mezőnyt alakítottak ki. A huszonegyedik század „ suhancai” ismét megmutatták, hogy igenis van helyük a művészetben, és értelmesen tudnak kommunikálni a nézővel a deszkákról és a vászonról egyaránt. Sőt egy eddig ezen a vetélkedőn még nem szerepelt műfajjal, a horrorfilmmel is találkozhattunk, de a lejátszási listán volt dokumentumfilm és ritmusfilm is.

A tavalyi filmek hiányosságait, miszerint „kezdjetek kísérletezni a beállításokkal, képben gondolkozni, átgondolni, hogy mit is vegyen fel a kamera, milyen legyen a mise-en-scéne” megfogadták a versenyzők, szóval mindezekből tanulva tovább építkeztetek, és a legtöbb esetben nagyon alaposan átgondolt koncepciókkal találkozhattunk. Megszerkesztett elő- és háttereket láthattunk, fahrtolást (kocsizás), plánozást, komoly forgatási munkák végeredményeit, amit felüdülés volt látni. Minőségi munkákat adtak a befogadónak. Két dolgot emelt ki a zsűri (K. Kovács Ákos és Oláh Tamás) majdnem mindegyik film esetében. Az egyik a fény. Át kell gondolni, hogy honnan érkezik a fény, milyen fajta fény érkezik, mi a forrása. Sokszor elfelejtett, pedig egyáltalán nem mellékes része a filmes önkifejezés eszközeinek. Nem kell nagy technikai csodákra vagy hatalmas reflektorokra gondolni, csupán arról van szó, hogy mivel a fények alapvető komponensét képezik a film egészének, tessék arra is gondolni, és belerendezni a koncepcióba. Legyetek kreatívak azzal, amitek van, a kis szobalámpával, a csillárral vagy a bicaj lámpájával, csak ne feledkezzetek meg róla! A másik fontos szabály a tengelyszabály avagy a 180 szabály, amely a következőket jelenti: két egymással szemben álló/ülő ember között húzunk egy láthatatlan egyenest, ez lesz a tengely. Ezen tengelyt követve figyelnünk kell az irányokra, hogy a szereplők milyen irányba néznek, beszélnek, és hogy a kamera milyen irányból veszi az egyik, és melyikből a másik figurát. Ha ezt eldöntöttük, akkor a kamera nem lépheti át ezt a tengelyt, vagyis a szereplőhöz tartozó fix beállítási irányt kell, hogy használja, nem cserélheti fel a kettőt, és nem mozoghat át a szereplők válla fölött sem a kamera. Ha ez megtörténik, a néző összezavarodik a térrel és a benne elhelyezkedő szereplőkkel kapcsolatban. Bonyolultabban hangzik, mint amilyen valójában, de olvassatok utána, kedves középiskolások, meglátjátok, könnyebb alkalmazni, mint ahogy én próbálom most pár sorban elmagyarázni.

KSZFV

A Kosztolányi Dezső Gimnázium csapata: Minden OK – Szabad asszociációk tabuk nélkül

Ó, és még egy dolog csak a filmekkel, pontosabban az azokban használt zenékkel kapcsolatban. Nem túl szerencsés, ha ismert dalokat választatok bizonyos képek alá, a nézőnek ugyanis a saját emlékei fognak beugrani az adott dallamokról, aminek persze semmi köze a neki mutatott képekhez, de ez sajnos elkerülhetetlen folyamat, ami a befogadó fejében játszódik le, és nem tehettek ellene semmit. Kivéve, hogy óvatosan bántok ezekkel a számokkal, nem ismerős dallamokat játszatok be, vagy ami a legjobb, saját zenéket használtok. Ha a következő filmetek forgatásakor, előkészületeikor és utómunkáikor is figyeltek arra a pár megjegyzésre, amit a zsűri ad nektek útravalónak, akkor jövőre már olyan erős kategóriává növi ki magát a KSZFV-n a film, amire már az utóbbi pár évben áhítozik a közönség. Mindent bele, képesek vagytok rá.

KSZFV

A Kosztolányi Dezső Gimnázium csapata: Minden OK – Szabad asszociációk tabuk nélkül

A zentai színpad deszkáin is alapos fejlődésnek lehettünk tanúi. Foglalkoztok saját problémákkal (Minden OK), kemény kritikát fogalmaztok meg akár a művészekkel, művészetekkel (Tudathasadás), akár a saját generációtokkal kapcsolatban (A kék madár tollából). Bemutattátok, hogyan is „szórakozik” a mai ifjúság (East Balkán, Cyber Cyrano) és két nagyon komoly drámával is megmutattátok, hogy a felnőttek problémáinak sem fordítatok hátat (A per, Tizenkét dühös ember). Érdekes volt látni, hogy ennyi minden megmozgat benneteket, és nem féltek megmutatni a nagyközönségnek. Sokszínűek voltak most is az előadások és az előadók egyaránt. Jó látni, hogy az utóbbi évek alatt KSZFV-s előadások színvonala nem csökken, sőt egyenesen ível felfelé. Olyannyira, hogy az idén két saját darabbal is előálltatok. Kalapemelés a srácoknak, Nagy Abonyi Dávid (Tudathasadás) és Szarka Áron (A kék madár tollából), akik nem féltek teljesen kitárulkozni a nézők előtt, és maguk írták meg a történeteiket. Mind a hét előadás kapcsán Kovács Frigyes kiemelte, hogy a színpadon „nem szöveget mondunk, hanem indulatot, érzelmeket, gondolatokat közvetítünk”. Az igazán nívós előadások megizzasztották az idei zsűrit (Kálló Béla, Kovács Frigyes, Oláh Tamás) a végső döntés meghozatalakor, amíg a közönség megtekinthette a plusz egy darabot (Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia, amit a Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszói adtak elő), és az alább listázott eredmény született meg. Elmondhatjuk tehát, hogy egy valóban sikeres napot zárhattunk. Ígéretes fiatalokból álló gárdákkal találkozhattunk, és abszolút tökéletes előkészületnek nevezhetjük a következő, 50. KMV-re.

KSZFV

A Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszói: Tizenkét dühös ember

És jöjjön a díjazottak sora:

A legjobb előadás:
A Kosztolányi Dezső Gimnázium csapata, Szabadka
MINDEN OK – Szabad asszociációk tabuk nélkül
Rendező: Kucsov Borisz

A legjobb csapatnak járó díj:
Népkör Fabula Rasa Színjátszó Grund, Szabadka
Tasnádi István: EAST BALKÁN
Rendező: Greguss Zalán és Ralbovszki Csaba

Az innovációért járó díj:
Polaroid, Zenta
Nagy Abonyi Dávid: TUDATHASADÁS SZIMPTÓMÁI
Rendező: Nagy Abonyi Dávid

Legjobb női szereplők:
Imamović Ines, Kosztolányi Dezső Gimnázium csapata, Szabadka
Dedovity Tomity Dina, Népkör Fabula Rasa Színjátszó Grund, Szabadka

Legjobb férfi szereplők:
Tóth Bálint, A Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszói, Zenta – Reginald Rose: ТIZENKÉT DÜHÖS EMBER

Szeles László, A Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszói, Zenta

KÜLÖNDÍJAK:

A Zentai Magyar Kamaraszínház előadásának megtekintése:
A Kosztolányi Dezső Gimnázium csapata, Szabadka

A Szabadkai Népszínház előadásának megtekintése:
Polaroid, Zenta

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásának megtekintése:
Népkör Fabula Rasa Színjátszó Grund, Szabadka

Az Újvidéki Színház előadásának megtekintése:
A Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszói, Zenta

A szabadkai Gyermekszínház előadásnak megtekintése:
Középiskolások Diákotthona, Szabadka

Tanyaszínház különdíj, részvétel az idei előadásban:
Szarka Áron
Középiskolások Diákotthona, Szabadka
Szarka Áron: A KÉK MADÁR TOLLÁBÓL

Tanyaszínház különdíj, részvétel az idei előadásban:
Budinčević Krisztián, Népkör Fabula Rasa Színjátszó Grund, Szabadka

Részvétel a Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók kilencedik táborában:
Gulyás Gabriella

A Képes Ifjúság különdíja (éves előfizetés):
Dupák Fanni, A Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszói, Zenta

A Hét Nap különdíja (éves előfizetés):
Balla Georgina, Középiskolások Diákotthona, Szabadka – Franz Kafka: A PER

FILMEK:

A legjobb film:
(Zenta)
PUSKA OFFICIAL (8:34)
Forgatókönyv: Körmöci Norbert
Operatőr: Körmöci Norbert
Vágó: Körmöci Norbert
Rendező: Körmöci Norbert

Legjobb műfaji díj:
(Zenta)
A VÉGSŐ TALÁLKOZÁS (2:48)
Forgatókönyv: Huszár Bence
Operatőr: Huszár Bence
Vágó: Huszár Bence
Rendező: Huszár Bence

Legjobb vágó díj:
Zemkó Gábor
(Szabadka)
BIORITMUS

Különdíj:
Részvétel a Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók kilencedik táborában: Körmöci Norbert

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Pesti Emma: Fekete-tó (részlet)
Hátsó oldal: Középiskolások Művészeti Vetélkedője - Kocsis Katalin
A legfontosabb mellékes dolgokról Célegyenesbe ért a labdarúgó Bajnokok Ligája

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 22: SUMMA SUMMARUM, AZ EGYETEM DÖNTÉSEK HALMAZA

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Környezetvédelem Bár sem az emberi jogok egyetemes nyilatkozata, sem az emberi jogok európai egyezménye nem tartja...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
MA INDUL A THE CURE TURNÉJA Az angol dalszerző-gitáros-énekes Robert Smith kultikus együttese, The Cure ma  kezdi új világtur...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Black Sabbath - The End búcsúturné Papp László Budapest Sportaréna 2016. VI.01.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Crni (gitár), Árpád (ének) és András (basszus)
Anguish Sublime – Thornwinged (magánkiadás 2015) Végre megérkezett a temerini Anguish Sublime új kiadványa Thornwinged címmel.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ceglédi Rudolf megnyitja a rendezvényfolyamot
Masszívan helytállt a Punnany A Punnany Massif hosszú pályafutása során (bár az enyém sem rövid) két fesztiválon is alkalom kín...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Filmek a 26. Tartóshullám Mediawave Együttléten Erős filmes program lesz idén is, ezt megszokhattuk már a Mediawave-en.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Mintha ez az ember nem aludt volna soha” Így él Pálfi Ervinben a Picasso kalandjai című előadás

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Érezni Az utolsó lépcsőfokról léptem le, nyitottam az ajtót, és a bejárati folyosóra lépve a fülem érzék...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Speed A speed (gyors, egérke stb.) kezdetben az orvostudományban volt használatos, mint a legtöbb drog.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szarvas Gábor
Nyelvművelő pályázati felhívás A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület a 2016. évi Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok alkalmából pály...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Sutus Áron
Aki választ: Pesti Emma Huszonöt éves vagyok, szabadkai lakos.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A nyár befogóinak a négyzetének összege egyenlő a szabadság négyzetével D.-nek

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mindenki szereti, de kevesen ismerik őket Valahogy mindig elcsodálkozom önnön ostobaságomon.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ladik Katalin (fotó: Varga Viktória)
Felhívás az Énekelt Versek XXI. Zentai Fesztiválján való részvételre A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ Zenta ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Holnap Óbecsén, a 49. KMV döntője! Ma folytatódott az idei Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének rendezvénysorozata.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szarka Áron: A kék madár tollából
Fényezés, tengelyszabály, sokszínűség az idei KSZFV-n 12 film + 7 versenyző előadás (ebből 2 saját darab!) + 1 ráadás színdarab + 4 zsűri + 21 kiosztot...

0 Hozzászólás | Bővebben +