: Crni (gitár), Árpád (ének) és András (basszus)
Crni (gitár), Árpád (ének) és András (basszus)

Anguish Sublime – Thornwinged (magánkiadás 2015)

: Crni (gitár), Árpád (ének) és András (basszus)
Crni (gitár), Árpád (ének) és András (basszus)

Végre megérkezett a temerini Anguish Sublime új kiadványa Thornwinged címmel. A friss kiadványon a festék már jól megszáradt, ugyanis tavaly nyár elején jött ki... valójában nem is értem, hogyan kerülhette el a figyelmemet. A death/doom zenekartól ezúttal is mini albumot kapunk teljes anyag helyett, és az alapinformációk sem változtak semmit a 2014-es Unveiling the Origin EP óta.

Az új anyag 19 perces, három dalt és Black Moon Diadem címen egy rövid bevezetőt tartalmaz. Ebből bontakozik ki a meglepően black metalos hangzással indító címadó dal, amely a kezdéstől eltekintve inkább húz a Bathory epikus korszaka felé. A következő Rainfall Epiphany billentyűs felvezetése épp csak hidat képez a két dal között, itt már sokkal súlyosabbak a gitárok, komorabb a hangzás. A mély hörgés és a szokatlanul melodikus refrén jól megfér egymás mellett. Ez a szerzemény már jóval kalandozósabb a címadónál, és a végére megérkeznek az Anguish Sublime védjegyei is, az elmaradhatatlan skandináv dallamok. A mini album utolsó tétele a Heart of the Void, amely kilencperces kiruccanásra hív minket. Ez a dal foglalja leginkább össze a banda stílusát. Hossza ellenére jól felépített szerzemény, amelyben a szinte már szimfonikus black metal témák jól vegyülnek a heavy metalos gitárdallamokkal és olykor súlyos death metalos hangzással. A tizenhét perc után a zene lassan hangszeres hömpölygéssé válik, és egy szintetizátortéma lassan kivezet bennünket az Anguish Sublime sötét/álmodozós/merengős világából.

Anguish Sublime - Thornwinged

A Thornwinged teljesen logikus folytatása ez eddig megkezdett útnak. Ezúttal jobban érezhető a doom korszak (My Dying Bride, Anathema, Theater of Tragedy, Blood Divine, Visceral Eviscreation), mint a ’90-es évek elejének skandináv death metalja. Mindent összevetve a banda új kiadványa igen okosan felépített, talán picit hallgatóbarátabb az elődeinél. Mindezek mellett egyúttal jobban kidomborodik a black metal (Borknagar, Arcturus, Bathory), talán ezért az epikusabb hangulat, amely a szárazabb dalok kárára megy.

A legnagyobb erény továbbra is Crni karakteres dallamvilága, a hangulatosan felépített dalok, Árpi változatos ének stílusa. Szerintem most jön el a pillanat, amikor felvetődik a kérdés, hogyan tovább? A következő lépcsőfoknak bizony egy nagylemeznek kellene lennie, amely mögött teljes csapat áll. A zenekar irányából érkező hírek viszont nem ilyen tervekről árulkodnak, pedig kár lenne stúdióprojektum szinten hagyni ezt a bandát, és majd tíz év kihagyás után is lenne értelme visszatérni a deszkákra.

Az anyag meghallgatható a zenekar web-, bandcam- és Youtube-oldalán is. Fizikai formátummal eddig nem találkoztam, de egy limitált széria valószínűleg beszerezhető. A srácokhoz kapcsolódó hír, hogy szerepelnek egy dallal az idén januárban megjelent hivatalos Mires Of Sorrow: A Tribute To My Dying Bride kiadványon is.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 22: SUMMA SUMMARUM, AZ EGYETEM DÖNTÉSEK HALMAZA

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Környezetvédelem Bár sem az emberi jogok egyetemes nyilatkozata, sem az emberi jogok európai egyezménye nem tartja...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
MA INDUL A THE CURE TURNÉJA Az angol dalszerző-gitáros-énekes Robert Smith kultikus együttese, The Cure ma  kezdi új világtur...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Black Sabbath - The End búcsúturné Papp László Budapest Sportaréna 2016. VI.01.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Crni (gitár), Árpád (ének) és András (basszus)
Anguish Sublime – Thornwinged (magánkiadás 2015) Végre megérkezett a temerini Anguish Sublime új kiadványa Thornwinged címmel.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ceglédi Rudolf megnyitja a rendezvényfolyamot
Masszívan helytállt a Punnany A Punnany Massif hosszú pályafutása során (bár az enyém sem rövid) két fesztiválon is alkalom kín...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Filmek a 26. Tartóshullám Mediawave Együttléten Erős filmes program lesz idén is, ezt megszokhattuk már a Mediawave-en.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Mintha ez az ember nem aludt volna soha” Így él Pálfi Ervinben a Picasso kalandjai című előadás

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Érezni Az utolsó lépcsőfokról léptem le, nyitottam az ajtót, és a bejárati folyosóra lépve a fülem érzék...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Speed A speed (gyors, egérke stb.) kezdetben az orvostudományban volt használatos, mint a legtöbb drog.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szarvas Gábor
Nyelvművelő pályázati felhívás A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület a 2016. évi Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok alkalmából pály...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Sutus Áron
Aki választ: Pesti Emma Huszonöt éves vagyok, szabadkai lakos.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A nyár befogóinak a négyzetének összege egyenlő a szabadság négyzetével D.-nek

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mindenki szereti, de kevesen ismerik őket Valahogy mindig elcsodálkozom önnön ostobaságomon.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ladik Katalin (fotó: Varga Viktória)
Felhívás az Énekelt Versek XXI. Zentai Fesztiválján való részvételre A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ Zenta ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Holnap Óbecsén, a 49. KMV döntője! Ma folytatódott az idei Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének rendezvénysorozata.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szarka Áron: A kék madár tollából
Fényezés, tengelyszabály, sokszínűség az idei KSZFV-n 12 film + 7 versenyző előadás (ebből 2 saját darab!) + 1 ráadás színdarab + 4 zsűri + 21 kiosztot...

0 Hozzászólás | Bővebben +