:

Otvoreni Prelom – Samokontrola (2016, magánkiadás)

:

Nem hittem volna, hogy a zentai Otvoreni Prelomnak valaha kiadványa jelenik meg. A megalkuvásmentesség példái ők! Ezért is kezdtem már úgy gondolni, tőlük csakis diktafonnal felvett koncertfelvétel lehet hiteles, amit kizárólag magnókazettán terjesztenek, esetleg minidiszken. Amikor tavaly tavasszal munkám befejeztével a szabadkai Fasizmus Áldozatainak Terénél beletorkoltam egy padnál söröző Mítyó és Szímity pánkba, éreztem, hogy dimenziók törnek ketté. – A Studio 11-ben voltunk felvételezni – mondták. Alig hittem a fülemnek, és elkapott az émelygés, a rosszullét. Valami megváltozott, véglegesen. Talán meghal a zentai underground punk, és beindul a sztárgyár?

Megeshet, a fent leírtakban van egy csepp túlzó cinikus humor, de az ilyen feltételezések alapját ők gyalulták földbe még megalakulásukkor, 2008-ban. A kő-atom hiteles punkzene zászlóhordozás példái ők. Mítyó Pánk, a Tisza menti Punk Pápa több kudarcba fulladt évet igénybevevő próbálkozás után végül sikeresen kivárta a megfelelő emberi tőke felbukkanását, és egy remélhetőleg pozitív csillagállás idején összekalapálta a bandát. Alapanyagnak ott volt Zenta teljesen jogosan legelnemismertebb crust/punk antizene-büntetőosztaga, a Lepra, ahonnan később a komplett bandát lenyúlta. Másrészt csipetnyi zentai old school esszencia gyanánt előkotorta a Bad Art egykori gitárosát a 90-es évek elejéről, hogy végül elindulhasson az anarchia az alvégből. Azóta számtalan helyi szervezés (Drunkenstein) és turné van a hátuk mögött, és persze rossz hangzású hangulatos felépés, jó hangzású rossz fellépés. A jelenlegi felállás: Molnár Iván (basszus), Nyerges Köcsög Tamás (dob) Milan Szimke Simić (gitár), Bakalić Krisztián (gitár) és Mićo Szentyánszki Pánker Krnjac (ének).

Otvoreni Prelom

Az úr 2016. évében, mikor Európa a migránsáradattól, Brüsszel a bombáktól, Szerbia a választási cirkuszaitól hangos, lőn a Samokontrola, az uborkaszezon félidejében. A sodró lendület az Otvoreni Prelom dallal indul, és valójában ez a szerzemény is elegendő ahhoz, hogy megismerjük az egész lemezt. A zene teljesen punk: kemény, odamondós, aggreszív, pőre, száraz, gyors, de nem annyira szélsőséges, hogy átmenjen crustba. Dallamokból és emlékezetes kórusokból nincs hiány, viszont megmarad egy olyan határon belül, amely nem teszi mindenki számára befogadhatóvá. Ezt az irányvonalat megtaláljuk a régi szabadkai punkban, vagy akár Mitya Satan Panonski rajongásában. Az album tehát a punkzene középútja, jó és jobb dalokkal. Az olyan szerzemények mint a Jebi me, Totalna agresija, Racija, ha nem is lesznek a vajma háziasszonnyok kedvencei, mert a törölgetésből törögetés lenne, a saját közönségéhez remélhetőleg megtalálja az utat.

 

A Samokontrola lemez mondhatnám, azt nyújtja, amit vártam, de ez nem igaz. Mindig érdekes tapasztalat meghallgatni egy lemezt, amiről azt hisszük, hogy egy dalt sem ismerünk, aztán kiderül, kb. a felét már szinte fejből tudjuk. A másik meglepetés a hangzás, ami sokkal jobb, mint amit remélni mertem. Igazság szerint ezúttal azt mondom, sokkal többet mond a felvétel, mint gyakran az élő fellépések, elvégre az igazi punkot nem zavarja, ha szarul szól a gitárja élőben, itt pedig, gondolom, mindenkinek a kezére lett vágva.

Az Otvoreni Prelom sztoriba számomra most az lesz az érdekes, hogy a banda milyen irányvonalon halad tovább. Történtek olyan jellegű személyi változások, amelyek valószínűleg előbbre nyomnák a bandát, de nem vagyok jós, asztromókus, terrorista sem, sőt, e lemez meghallgatása után lehet, hogy nem megyek el választani sem. Mindenesetre kíváncsian figyelem a zentai punkok háza táját.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 23: IDŐ…

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A kisebbségek jogai Mint minden hátrányos helyzetű csoportot, a nemzeti és etnikai kisebbségeket is megilletik bizony...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
I Fink U Freeky And I Like U A Lot A Die Antwoord ismét Szerbiában – Stara Ciglana, Belgrád, 2016.06.11. 21 h

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Otvoreni Prelom – Samokontrola (2016, magánkiadás) Nem hittem volna, hogy a zentai Otvoreni Prelomnak valaha kiadványa jelenik meg.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Bíboresőben ázva A rockzene nagyhercege távozott a színpadról

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ami a fúvókán kifér... Az Electe az idén is megrendezte a Femus fesztivált

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Hieronymus Bosch
Odri Gizella versei Ballada

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A kishegyesi Új Hullám kreatív íróklub tagjainak versei Paulyuk Jenifer:

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Extasy Az extasy kémiailag megváltoztatott amfetamin

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kontaktzóna – Sziveri-tanulmányokról A Kontaktzóna 2016. 04. 13-i műsorában a Bal-kánon című kötet bemutatására került sor az Újvidéki...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 23. 23. rész – Csak nyersen! – A Raw Food mozgalom

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Juhász László
Aki választ: Miroslav Jovančić Szabadkán születtem, és ma is itt élek és alkotok.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.facebook.com/kmvon
Gipsz. BP. Tequila Az egész úgy kezdődött, vagyis kezdődött volna, ha a KMV megnyitója előtt tizenöt perccel nem köt...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gutasi Lukacs:
Háromnapos kultúrbomba Április 22., péntek

0 Hozzászólás | Bővebben +