:

Der Sinn des Lebens

:

„Felnőni annyi, mint kitépni a szívből

A gyermeki álmodozás lelkes létét,

Fekete-fehérré vált szivárvány színből,

S lassan kicsurgó alvadt, sűrű vérét.”

D.

Azt mondja a filozófiatanárnő, hogy minden kisgyerekben megvan a filozófus. A gyerekek ugyanazokat a kérdéseket teszik fel, mint ők. Mi az élet értelme? Miért vagyunk mi itt a Földön? Ezt úgy értelmezem, hogy minden filozófus megmarad gyereknek, ami nem biztos, hogy negatív dolog. Amelyik pedig úgy gondolja, hogy belelát az Univerzum működésének rendszerébe, az LSD-zik. Az embert kiskorától kezdve avval zaklatják, hogy mi akar lenni, ha nagy lesz? Boldog. Nem jó. Legyen kőműves, fodrász, autószerelő, pszichológus, thai kurva, drogdíler, mindegy, csak fejezzen be egy egyetemet. Legyen valami. Mintha a foglalkozás nélkül az nem lenne semmi. Attól, hogy befejez egy iskolát, még nem AZ. AZ csak a foglalkozása. Az egyetlen különbség az, hogy van, aki napi 24 órában semmi, és van aki napi 16-ban, ha levonjuk a 8 munkaórát.

– Mi vagy?

– Rendőr.

– És mi vagy, ha nem vagy szolgálatban?

– Rendőr civilben.

Semmi.

Miért ne lehetne boldog? Csak úgy.

Van, aki szerint ez az egész hercehurca csak arról szól: gyereket csinálni, felnevelni, aztán hadd kínlódjanak ők is ugyanúgy, s így tartja fenn magát a társadalom. Cserna-Szabó András szerint: „Aki variál, az reá babrál, különben sem kell folyton okoskodni, mert az élet értelmét egy szóban öszve lehet foglalni: „sömmi”. Szerintem nem sömmi, de csak akkor, ha megpróbálunk valami jelentőset cselekedni. Például valóra váltani az álmainkat. A saját kis univerzumunk törvényei szerint élni, s megmenteni a Világot. A saját kis Világunkat.

world

Ehhez azonban kell egy életre szóló emlékeztető, a nagy felismerések és a fontos elhatározások maradandó nyoma, hogy a nap egyetlen percében se feledkezzünk meg arról, hogy miért is harcolunk, hogy miért merünk túl nagyot álmodni, és azt véghez is vinni, hogy miért nem elégszünk meg egy egyszerű kispolgári, kisvárosi, lokálpatrióta élettel.

Én igazán, de igazán nem akarok sokat: csak a Világot.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 24: VILÁGOK TALÁLKOZÁSA

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Itthon vagyunk” A fenti mondat olvasható a moravicai református templom parkjában álló kun szobor alján.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogok és kötelességek Sokszor hallani, hogy ne beszéljünk addig jogokról, amíg nem ejtünk szót a kötelességekről

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az élet örömei a halálba visznek Szabadkai hangulat Temerinben

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A legszebb éjjeli kívánság Egyszóval: Nightwish

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Újra nyár, újra fesztivál Sopron, VOLT, június 29–július 2.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fiatal filmesek figyelem! A topolyai Film–Múzeum civil szervezet meghirdeti a 2016. évi V. Egri József Ifjúsági Filmpályáza...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Frank Egy indie művészfilm, amely olyan érzést kelt a nézőben, mintha a tehén szájából rángatták volna ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ópiátok (heroin, ópium) Először

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Baracklekvár Hatalmas házának kis pincéjében rejtőzött gyermekkorom egyik hétköznapi, mégis hatalmas csodája.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A mélyebb értelmezés módozatai Slezák Lázár a Magyar Tanszék esszépályázatának első díjasa

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„A testépítés függőséget okoz, megkövetel egy bizonyos szintű fanatizmust” Liszka Péter neve ismerősen csenghet azok számára, akik a testépítő körökben mozognak

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 24. 24. rész - mEating – élve vagy holtan

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Marek Ormandík szabadkai kiállításáról Első nemzetközi projektumát valósította meg nemrégiben a szabadkai Klein House kortárs galéria

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Csík Mónika Úgy mondják: gyönyörű őszön születtem, gyümölcsérlelőn.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Der Sinn des Lebens „Felnőni annyi, mint kitépni a szívből

0 Hozzászólás | Bővebben +