:

Egy újvidéki egyetemista naplójából

:

DAY 25: A JOGHALLGATÓ ÉS A SZÍNHÁZ

Kicsi korom óta imádom a színházat, legyek a nézőtéren, vagy fent a színpadon a reflektorfényben. Elvégre is színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő. Ez, mondjuk, magyarázatot ad arra, hogy miért sírnak a politikusaink, és miért mondanak akkora hülyeségeket, valamint miért nem teljesítik ígéreteiket. Minden, de minden csak színjáték. A legfájóbb pedig az, hogy a jogi karra iratkozva én is lassan bekerülök ebbe az ördögi körbe, ahol már egyedül csak az számít, hogy ki kinek nyalja a seggét.

Van némi kapcsolat a jog és a színészet között. Angliában évente megtartják a legnagyobb hazugságok versenyét, ahol a versenyzőknek öt perc áll a rendelkezésükre, hogy elmeséljék a legmeggyőzőbb hazugságot. Valaki azt mondaná, hogy ez az egész csak színészet. Viszont itt jön a mese legjobb része. A politikusok és az ügyvédek számára tilos a részvétel, ugyanis bizonyított tény, hogy túlzottan jártasak a hazugságok elmesélésében.

Az utóbbi időben sajnos elég ritkán, de azért megesik, hogy ellátogatok a színházba. Ilyenkor csak remélni tudom, hogy a nézőket kulturált emberek alkotják, nem pedig egy halom neveletlen iskolás kölyök, akik chipset zabálnak, végig a Facebookon lógnak, és megállás nélkül beszélnek, élvezhetetlenné téve az előadást.

Volt szerencsém végignézni a Neoplanta című előadást az Újvidéki Színházban. Másodszorra is. Első alkalommal nem igazán tudtam figyelni, ugyanis a mellettem ülő kölyök végig nyafogott, hogy semmit sem ért az előadásból. Csak a szememet forgattam, és megpróbáltam nem a szemére hányni neki, hogy talán többet értene, ha lenne egy kis alapműveltsége, és ismerné egy csöppet is a történelmet, valamint a Facebook üzenőfalán lévő bugyuta hashtages posztok helyett inkább a feliratot olvasná, ha már nem beszéli a magyart. Inkább hallgattam. Lehet, hogy felnevettem párszor, de többnyire a hányinger meg a sírás kerülgetett. Meg persze viszketett a tenyerem, hogy lekeverjek annak a gyereknek mellettem, akire öt perc alatt csak hússzor szóltam rá, és mások is, hogy most már tegyen lakatot a szájára, természetesen feleslegesen.

Azóta, hogy először megnéztem az előadást, eltelt néhány hónap. Ez alatt az idő alatt én is megváltoztam, a felfogásom is, és mint mondani szokták, sok víz lefolyt a Dunán.

Vonakodva sétáltam be a terembe. Felkészültem a felháborító jelentekre, amit sokan személyes sértésnek vettek, majd leültem az egyik szabad helyre. Az agymosásra szolgáló amerikai filmekkel ellentétben, a színházi előadásokban az a jó, hogy az ember százszor végignézheti ugyanazt az előadást, mégis minden alkalommal olyan, mintha először nézné. Ugyanazon a színészek, ugyanaz a szöveg. Valami mégis egészen más. Elég csak más szemszögből nézni a dolgokat. S ezúttal én is más szemmel néztem. Mondhatni úgy, mint egy kis jogász, aki az elmúlt hónapokban pont a jogászgondolkodást próbálta meg elsajátítani több-kevesebb sikerrel.

Az első dolog, amire rájöttem, az volt, hogy meg kell tanulnom nevetni. Amikor elkezdtem nevetni, több szem szegeződött rám, mint a színészekre. Arra számítottam, hogy előbb vagy utóbb fejbe vág valaki. Na, de a nevetés nem tartott túl soká. Egyre csak jöttek a gondolatok, és akkor már nem volt kedvem nevetni.

Be kellett látnom, talán tényleg van némi igazság abban, hogy a mai fiataloknak minden a seggük alá van téve. Nagy részük nem élné túl, ha egy hétig olyan körülmények között kellene élniük, pontosabban élnünk, mint anno a szüleinknek, nagyszüleinknek.

Az előadás egyes jelenetein hangosan nevettem, hahotáztam. Bár a darab kicsit sem volt nevetséges. Hogy döntse el manapság az ember ebben a különös világban, hogy mikor sírjon és mikor nevessen? Helytálló nevetni egy viccen, de amikor az életünkből csinálnak viccet, az már siralmas. Például, ha vetünk egy pillantást a szerb politikára, és meghallgatjuk a politikusok beszédeit, ígéreteit, görcsöt kapunk a röhögéstől. Viszont ha az ember jobban belegondol, hogy ez a mi életünk, és ettől függ minden, az is, hogy lesz-e még holnap tető a fejünk fölött... már egy kicsit sem vicces. Siralmas.

Ami igazán szíven talált az előadás alatt, az az a mondat volt, amely egyszerűen felvilágosított minket a mai helyzetről. Ha itt nem tetszik, összepakolsz, és keresel egy másik hazát. Erről ennyit. Az otthon többé nem az, ahol az ember családja van, ahova bármikor szívesen visszatér. Az otthon mindaz, ami belefér egy kofferbe, és valahol máshol kicsomagolható.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 25: A JOGHALLGATÓ ÉS A SZÍNHÁZ

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
De mire jók az emberi jogok? Az emberiség a mindenkit egyformán megillető jogok megléte nélkül is képes volt megmaradni

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Az egész légkör valahogy hidegebb” A tizennégy éve aktív, európai szinten hírnevet szerzett szabadkai posztrock zenekar megjelentett...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy este a Dürer kertben Megalapítása, vagyis 2008 óta annyi szépet és jót hallottam erről a hangzatos nevű szórakozóhelyr...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A vég. Az öröklét. A korszellem. Egy koncertben. A Black Sabbath Pesten indította európai búcsúturnéját

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ha augusztus, akkor Szigetelés A Sziget Fesztivál augusztus 10-én nyitja a kultikus K-híd kapuját.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
a (nem)Látó Öreg Részlet a Fekete normalitás című kisregényből

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szentesi én vagyok El sem tudom képzelni, hogy az a Szentesi, akivel én találkoztam, az az életvidám, vörös rúzsos, ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Így eszik az élő polipot
Sporhetsztori 25. 25. rész – Élve szelve

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Úton, szülőkkel Azt hiszem, még a tizennyolcat sem töltöttem be, amikor meghoztam az első számú szabályom

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Újból jótékonysági gördeszka és BMX flatland-verseny Magyarkanizsán Június 17-én, pénteken és 18-án, szombaton második alkalommal kerül Magyarkanizsán megrendezésre ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: www.zppv.org
Aki választ: Greguss Zalán Szenttamási voltam, szabadkai lettem.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Menni el Mikor megkérdezik tőlem, miért utazom folyton, ezt válaszolom: „Azt tudom, mi elől menekülök. Csa...

0 Hozzászólás | Bővebben +