KMV, értekező próza 1. hely – Apró Alexandra

Fotók: Gutási Lukács

Mindenki tudja a környezetemben, hogy imádom az sztracsatellás fagylaltot, és semmit sem szeretek jobban, mint a sztracsatellásat, de félek, hogy ha nem is holnap, de egyszer, mondjuk, a karamellás lesz a kedvencem. Az baj, ha mondjuk, a sztracsatellát ugyanúgy szeretem, de belenyalok egy-egy karamellásba, és még élvezem is az ízét? Muszáj kikötni egy fajta fagylalt mellett? Egész életemen át csak sztracsatellát nyalhatok, miközben meghalok egy kis epresért? Megbántanám a sztracsatellát, ha egyszer csak zöldalmásat ennék?
Ennek most semmi köze a fiúkhoz, ugyanis még fagylaltból bármennyit ehetek, bármilyen fajtából, és mindenki más is eheti ugyanazt a fagylaltot, addig igazán szeretni csak egyet lehet, és akkor nem is szeretném, hogy mint a fagylaltba, más is belenyaljon.

Mindig volt egy elképzelésem arról, hogy mit is várok egy fiútól. Mondjuk, hogy legyen legalább 170 cm, és hozzon rózsát. Aztán sorra jöttek a 180 cm-es fiúk, de a rózsa sehol.

Nem szeretném túl önéletrajzira venni a témát, de az, amit el akarok mondani, egy kicsit megkívánja ezt. Elkövettem azt a hibát, hogy mielőtt megírtam volna az esszét, már eldöntöttem, mi legyen a cím, és azt is, hogy miről kell szólnia. Arról, hogy milyen rossz és kegyetlen dolog a szerelem, és hogy nincs is. Most pedig úgy érzem, hogy a világ legszebb dolga. Amit viszont nem hagyhatok ki, hogy más a fellángolás, és más a szerelem. A fellángolás hirtelen jön, elsöpör, és mint egy nagy tűz után, csak a hamu marad. A szerelem inkább olyan, mint a nap. Nevetséges hasonlatnak tűnhet, de a nap, amióta élek, még nem aludt ki. Persze ne értsenek félre, nem azt mondom, hogy a szerelem nem kezdődhet egy nagy fellángolással, ugyanis a nap is eléggé lángol, ha úgy nézzük. Nekem ebben volt is részem.

Nem gondoltam volna, hogy ez több lesz, mint fellángolás. De már fél éve tartott, és ez alatt az idő alatt legalább annyiszor akartam elfelejteni, mint ahányszor mások győzködtek arról, hogy el kellene felejtenem. Lehet, hogy hamarabb is sikerült volna. Ha akartam volna. De sosem akartam igazán. Egyik nap csak álltam az iskolában, és a hirdetőtáblát olvastam, amikor hirtelen egy kezet éreztem a derekamon, amely aztán el is tűnt. Egyrészt nagyon megijedtem, másrészt pedig igencsak meglepődtem. Ugyanis, mikor megfordultam, azt láttam, hogy Ő megy tovább a folyosón hátrafordulva, és még mosolyog is hozzá. Azt hiszem, mindenkinek egyszer össze kéne jönnie valakivel a saját iskolájából, hogy átélje azt a nagyszerű pillanatot, amely egyben kínos is, mikor a folyosón a legfélelmetesebb tanár előtt „kap le” a párod. És hogy honnan gondolom, hogy ez csak fellángolás volt? Egy idő után megláttam, hogy az iskolaudvar közepén álló fenyőfának csak kívülről zöldek a levelei. Amikor egy osztálytársam viccelődésből bedobta oda a tolltartómat, és széthajtottam az ágakat, belül mind száraz volt, és csupasz. Amikor sétáltam a városban, lassan észrevettem, milyen piszkosak ennek a szép helynek az utcái. Észrevettem, hogy a tökéletes fiú vonásai nem is olyan tökéletesek, hogy van egy tincs a hajában, amelyik sokkal világosabb, mint a többi, és ami mindig hülyén áll. Nem számít, mit csinál az ember, előbb- utóbb kiélesednek a vonalak, tisztul a kép. Azt hiszem, az volt a baj, hogy ő nem is volt szerelmes belém, és én minél inkább küzdöttem a szerelméért, ő annál távolabb húzódott tőlem. Egyedül pedig nem lehet szerelmesnek lenni. Ekkor volt először életemben, hogy a szív ügyében az ész döntött. Igen, ez pont azt jelenti, hogy ma már nem is beszélünk. De most már szinte mindegy, mi volt akkor, mit éreztem éppen. Erős túlzás, de ha másra nem, arra jó volt, hogy most leírhassam.

Aztán nemrégiben fogalmazódott meg bennem először, hogy mielőbb meg kell tennem az első lépést valaki felé, mert az elhalasztott lehetőséget később bánni fogom. Pedig épp úgy éreztem, hogy egy fiú csak teher lenne. Meg aztán én még soha nem kezdeményeztem, még egy beszélgetést sem senkivel, nem volt gyakorlatom. Úgy is éreztem a közelében magam, mint egy szerelmes kamaszlány, köszönni nem tudtam három megakadás nélkül, izzadt a tenyerem, és alig bírtam hosszabb ideig a szemébe nézni. Mindent felfedeztem benne, ami vonzó számomra egy férfiban, ráadásul tisztában volt a vonzerejével, és azt kihasználva teljesen az ujja köré csavart. Azt mondják, a függőség kialakulásához huszonegy nap kell, azt hiszem, ennyi volt nekem is, hogy alig tudjam kivárni, hogy hétről hétre láthassam az órán. Táncot tanított, és akartam, hogy észrevegyen. Kínosan ügyeltem a külsőmre, amit egyszer a táncospárom meg is jegyzett. Energikus voltam, kedves és vidám. Csak később jöttem rá, hogy én tényleg ilyen vagyok, csak eddig nem találtam partnert erre. Amikor még keveset tudtam róla, egy csomó mindent beleképzeltem, aztán puff, ezek igazak voltak. Ironikus, az ember csalódásra számítana. Aztán, ha szabad így mondani, nem csak akkor dobbant nagyot a szívem, amikor anyám a teljes nevemen szólított.

Mondtam neki egy este, hogy „nagyon tetszel”, de olyan nagyon hülye hangsúllyal, mint amikor megyek egy üzletbe, meglátok egy nadrágot, és elmagyarázom neki, hogy most hazaviszem, és addig hordom, amíg szét nem feslik, aztán talán ki lesz mosva. És erre az egészre ő annyit reagált, hogy „tudj jobbat mondani”. Igazából megértettem, mert annál, hogy „nagyon tetszel” még a napi hírek a tévéből is jobb lett volna. Erre mit mondott? Gondolom a nagy feszültségkeltésből, már egyértelmű, hogy azt mondta, szeret. Hát esküszöm, én még lélegezni is elfelejtettem. Aztán rájöttem, hogy tényleg szeretem, és ha sztracsatellás fagyi lenne, érte lemondanék az összes többi ízről. Sajnálom karamella, de rosszul vagyok, ha csak rád gondolok.

Ui. Én nem megyek külföldre tanulni, ez elég csodaszámba megy manapság. Szóval, hogy Újvidékre szeretnék menni fizikára. Az utolsó fizikaórán a tanárnő azt mondta, hogy a magerő a legnagyobb erő, és ez olyan erő, aminek csak pár tulajdonságát tudjuk, de a képletet nem. Nekem ez kicsit olyannak tűnik, hogy minél nagyobb egy erő, annál kevesebbet tudunk róla. Talán ezért tudunk olyan keveset a szerelemről. Hisz van annál nagyobb erő?

Képgaléria: