KMV, értekező próza 2. hely – Kapusi Leonóra

Hálás vagyok a szüleimnek, amiért megkíméltek a korlátolt gondolkodástól, amiért meghagytak szabadnak, meghagytak pogánynak. Gyerekkoromban sokszor bántottak, amiért nem vagyok megkeresztelve, pedig jobban hittem Istenben bármelyiküknél.

A hittanórákon nem mondták meg, hol lakik Isten, fenyegetőztek a tízparancsolattal, gyónni kényszerítették az embert... Nem akartam egy olyan Istenben hinni, aki megmondja, mit és hogyan tegyek.

Az egyház tekintélye akkor omlott össze bennem, amikor megértettem a keresztes háborúk lényegét, a régészeti kutatások feltárták a kolostorok féltve őrzött titkait, bírósági ítéletek részletezték a boszorkányok kivégzésének borzalmait, az inkvizíció a tudósokba fojtotta a világ megismerésének vágyát... Montesquieu tisztán ismerte fel, hogy az egyház embereinek érdekük tudatlanságban tartani az embereket, ugyanis a tudással bíró embert nem lehet rabságba kényszeríteni.

Amiben hiszel, az van. A hit belűről jön, és őszinte. A vallás korlátoz: ne lopj, ne hazudj, ne paráználkodj! Váltsd meg magad nehezen megszerzett pénzeddel! Gyónj meg, hogy halálodkor bűnbocsánatot nyerj! Hiszem, hogy tudod, Istennel bármikor rendezheted dolgaid. Attól, hogy templomba jársz, nem leszel jobb ember. Isten nem a négy fal között lakik, hanem bennünk, a pünkösdi rózsában, a madarak dallamában, a méhek táncában, Mona Lisa mosolyában, Degas táncosnőiben, Monet tavirózsáiban...

Minden a világon Isten megnyilvánulása. Számomra az alkotás jelenti Isten lényegének megragadását. Amikor alkotok, Istennel vagyok. Szabad vagyok. Nem lettem porból, és nem válok azzá. Isten képmása vagyok, halhatatlan lélek.