: Lakatos Adrián
Lakatos Adrián

„Aki joggal foglalkozik, problémamegoldással foglalkozik”

: Lakatos Adrián
Lakatos Adrián

Beszélgetés Lakatos Adriánnal az Újvidéki Egyetem Jogi Karának zűrzavaros életéről

Az Egyetemválasztó egy olyan rovat, amely Nektek készül. Kivesézzük a középiskola után következő éveket, ismertetjük a lehetőségeket, és bemutatjuk az adott interjúalany tapasztalatait. Közben pedig körbejárjuk Vajdaságot, Magyarországot és egy kicsit Európát is.

Szóval, hogy én, mármint tényleg én (!) megszeressem egy beszélgetés végére a jogot?! Azt nem. Olyan nem történhet meg! – gondolom, mielőtt leülök Adriánnal beszélgetni. Aztán természetesen sok mindenről szó esik, és egy kicsit visszarántanak a valóságba. Századjára is elkövetem a hibát, hogy sztereotípiákra hallgatok. Pedig az egyetemi évek alatt már megszokhattam volna, hogy semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik. És hogy semmi sem unalmas, ha az ember akárcsak egy nyúlfarknyi időt szán valamire. Szóval, vizsgaidőszak, mikor máskor belevágni jó kis jogi sorozatokba? The Good Wife, Boston Legal, Eli Stone, Law & Order. És a beszélgetés végére tényleg egy kicsit – ha csak egy csöppet is, de – megszerettem a jogot.

Mi veszi rá az embert arra, hogy jogot tanuljon?

Ez egy olyan dolog, amit már nagyon korán eldöntöttem, talán ötödikes lehettem, amikor a jogi sorozatokban megtetszett az ügyvédek szerepe. Láttam, hogyan érvelgetnek, de egy kicsit a színfalak mögé akartam látni. Bebizonyították, hogy kinek van igaza, én pedig mindig akaratos voltam, kiálltam a saját igazamért. Idővel önszorgalomból egyre inkább elmerültem ebben a világban, így hát kézenfekvő döntés állt előttem.

law

A pályaválasztás során egyértelműen Újvidékre voksoltál?

Komoly vívódások játszódtak le bennem. Ami Szegedet erősítette, az természetesen az anyanyelvemen való tanulás, ami mindenképpen megkönnyítette volna a dolgomat, a hátránya viszont, hogy ha ott végzem el az egyetemet, valószínűleg nem jövök vissza. Szeretem a hazámat, szeretem Vajdaságot, úgy érzem, itt szeretnék maradni. Olyan munkát szeretnék, amivel a vajdasági magyarok életét segíthetem. A szegedi és az újvidéki jogi egyetem is rendkívül erős. A legjelentősebb különbség a felvételik rendszerében lelhető fel. Míg Magyarországra igen magas pontszámot kell összeszedni az érettségikkel, addig Szerbiában egy – már előre megadott – tételsort kell megtanulni. Évszámokat, neveket kell bemagolni, szerintem egyáltalán nem nehéz. A felvételi két részből áll, egy történelmi és egy alkotmányjogi teszt kitöltésére kerül sor.

A Vajdasági Magyar Diákszövetség nemrégen pert nyert az újvidéki Jogi Kar ellen, melynek értelmében kötelesek a Szerbiában élő kisebbségek nyelvén elérhetővé tenni a felvételi lapokat. Erről mi a véleményed?

Érdekes történet ez, hiszen anno a Magyar Nemzeti Tanács engem is jóhiszeműen biztatott, hogy magyarul készüljek, aztán az utolsó pillanatban közölték, hogy mégsem lesz fordítás. Idegeskedve, parázva, de végül sikerült mindent megjegyeznem szerbül is. Újvidéken a Jogi Kar volt az egyetlen, amely nem biztosította a kisebbségi nyelveken történő felvételizés lehetőségét. Véleményem szerint előbb-utóbb mindenképpen szükségünk lesz a szerb nyelven zajló szakmai kommunikációra, de alkotmányos jogunk van arra, hogy anyanyelvünkön hidalhassuk át a középiskola és az egyetem közötti határvonalat. Ideológiai problémákról volt szó, szerencsére azóta sikerült kiegyenlíteni a nézeteket, egyelőre viszont csak ideiglenes intézkedésekről van szó.

És mi történik azután, hogy sikeresen bejutsz az egyetemre?

Újvidéken viszonylag sok embert vesznek fel, évközben megtizedelődik a létszám. Míg a szegedi jogi karon nem tudják megérteni, miért ennyire könnyű nálunk a felvételi, az is felfoghatatlan számukra, hogyan lehet nyolc, tíz vagy akár tizenöt évig tanulni egy egyetemen. Újvidéken néha teljesen kaotikus állapotok uralkodnak, nincsenek kollokviumaink, mindent a vizsgaidőszakban kell teljesítenünk, gyakran a vizsgabejelentések is nehézkesen történnek meg. A nyelvi akadályok nem szűnnek meg a felvételizés után, de idővel belerázódtam a dologba. A szakszöveg még mindig jobban megy, mint a köznapi nyelv, de ha vizsga előtt rendesen felkészülök, nincs gond. Semmiféle negatív diszkriminációt nem éreztem az itt töltött idestova három évem alatt.

law

Sem a tanárok, sem az évfolyamtársaid részéről?

Talán az a legnagyobb gond, hogy nagyon szeretem a magyar évfolyamtársaimat, mindig volt ki mellé ülni, megtaláltuk a közös hangot. így nehezen asszimilálódtam. A nyitást igazából a szerb évfolyamtársaimtól kaptam meg, senki sem nézett le azért, mert hibásan beszéltem a nyelvet. Sőt, volt, aki megkérdezte, hogy akkor én most Macedóniából vagy Oroszországból jöttem-e, mert tisztára olyan akcentusom van, mint a macedónoknak vagy az oroszoknak. Ez még tetszett is. (nevet)

Bölcsészként a jogra mindig úgy tekintettem, hogy egy magolós „élményt” ad. Gyanítom, ez egyfajta sztereotípia a részemről. Meg tudod cáfolni az állításomat?

Ez voltaképpen nem így van. Egyrészt, egyetértek, be kell vágni az anyagot. De nem úgy, hogy azt sem tudod, mit mondasz, mert ekkora információmennyiséget képtelenség úgy megtanulni, hogy nem találsz benne fogódzót, valamiféle logikát. Banálisan egyszerű példa az adásvételi szerződés, már az ókorban létezett, azóta sokadjára bővítették ki. Bizonyos dolgokat teljesen ép ésszel fel lehet fogni. Nem olyan unalmas dolog ez, mint gondolod…

Már csak egyetlen kérdésem maradt, de nagyon kíváncsi vagyok a válaszodra. Az internetet böngészve belefutottam a következő állításba: Magyarországon nem igazságszolgáltatás, hanem jogszolgáltatás van. Mit gondolsz, érvényesíthető ez a mondás en bloc a jogi szférára?

Aki joggal foglalkozik, problémamegoldással foglalkozik. El kell döntenie, kinek van igaza. De ha valami törvénybe van foglalva, feketén-fehéren, aszerint kell eljárni. Az igazság rendkívül relatív dolog. Nem mondom, hogy százból száz alkalommal az igazság győzedelmeskedik, de túlnyomó többségben mégis így van. A kivétel pedig, mint mindannyian tudjuk, csak erősíti a szabályt.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Illusztráció (fotó: konczy www.deviantart.com)
Városunkban a romák… Ó igen, a romák vagy sokak által inkább cigánynak nevezett, sötét bőrű, gyakran rosszabb körülmén...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Lakatos Adrián
„Aki joggal foglalkozik, problémamegoldással foglalkozik” Beszélgetés Lakatos Adriánnal az Újvidéki Egyetem Jogi Karának zűrzavaros életéről

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Célegyenesben az idei Brutal Assault Augusztus 10-én, szerdán a kora délután órákban kapuk nyílnak a cseh Jaromer város Josefov erődít...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Mina_Delic:
Sequence – GBOB A Global Battle Of Band, vagy röviden csak GBOB, egy nemzetközi tehetségkutató fesztivál

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„A zene szabadság, nem kötöttség” A Sólstafir jelenleg Izland legjobb rockzenei külkereskedelmi cikke.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Filmszakmai továbbképzés Filmes, televíziós gyakorlattal rendelkező fiatalok számára

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hol vagy nagy Ő? Az emberek nagy többsége, legyen szó férfiról vagy nőről, húsz éves korára legalább egy igazi kom...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Boogie-woogie, avagy a tükörmumus A Nouveau Parfum című dalt (Boggie 2013-as albuma tartalmazza) nemcsak hallgatni kell

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szabadegyetem after A VIFÓ csapata az idei eddigi egyik legsikeresebb 14. Vajdasági SzabadegyeTEm után, részben részt...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A mindig bővülő Malomfesztivál - véget nem érő táborprogram, önkéntesség, malomszépítés

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
XIV. VAJDASÁGI SZABADEGYETEM A Vajdasági Ifjúsági Fórum (VIFÓ) és a Vajdasági Magyar Diákszövetség (VaMaDiSz) szervezésében az...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Lakiteleki Népfőiskola és a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány pályázat...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Burek KMV, slam poetry 3. hely – Úri Szűcs Luca

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gutasi Lukacs:
Semmi slaméremsértés KMV, slam poetry 1. hely – Körmöci Norbert

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gutasi Lukacs:
Lányok nélkül nem érdemes... KMV, humoreszk 3. hely – Pálfi Krisztián

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gutasi Lukacs:
Humorizálkodás, izélkedés, ízléstelenkedés KMV, humoreszk 2. hely – Csúri Máté

0 Hozzászólás | Bővebben +