:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

:

A Lakiteleki Népfőiskola és a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány pályázatot hirdet a Németh László műfordítói táborban való részvételre.

A pályázati felhívásra azoknak a 35 év alatti fiataloknak a jelentkezését várjuk, akik elhivatottságot éreznek magukban mai (horvát, német, román, szerb, szlovák, szlovén,ukrán) és történelmi (csehek, lengyelek) szomszédaink nyelvén született szépirodalmi szövegek magyarra fordítása iránt.

A műfordítói táborban a résztvevők előadásokat hallhatnak a közép-európai irodalmakról és kultúrákról, művelődési kapcsolataink hagyományáról, valamint szemináriumi foglalkozások keretében (egyes nyelvek szerinti kiscsoportokban) megismerkedhetnek az adott nyelvű szövegek fordításának elméletével és gyakorlatával.

A fordítótábor helyszíne: a Lakiteleki Népfőiskola

A fordítótábor ideje: 2016. augusztus 28-szeptember 4.

KEKK

A képzés térítésmentes, a tábor teljes idejére a Lakiteleki Népfőiskola és a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány ellátást – szállást és étkezést – biztosít a nyertes pályázók számára.

A fordítótáborba egy legalább 4-5 ezer karakternyi, nyomtatásban meg nem jelent magyarra fordított XX-XXI. századi szöveggel, mint pályamunkával lehet jelentkezni. A pályamunka mellé kérjük csatolni a Lakiteleki Népfőiskola honlapjáról, letölthető kitöltött és aláírással ellátott jelentkezési lapot, továbbá a fordított szövegrészletet (cím és pontos oldalszám megjelölésével) elektronikus formában.

A pályamunkát és az eredeti szövegrészletet, valamint a jelentkezési lapot (aláírással ellátva, szkennelve) az alábbi e-mail címre várjuk: muforditotabor2016@gmail.com (Esetleges kérdését, észrevételét szintén erre a címre küldheti.) A teljes pályázati anyagot másolatban (a választott nyelvnek megfelelően) az alábbi e-mail címre is küldjék el:

horvát –rorcsik@gmail.com,

német–gasparroland85@gmail.com,

román – eroskingaandrea@gmail.com,

szerb –urkom.aleksander@gmail.com,

szlovák –garajszki.margit@gmail.com,

szlovén–gergelybakonyi@yahoo.com,

ukrán–zoltanand@caesar.elte.hu,

cseh–hahn.zs@gmail.com,

lengyel– zsille.gabor@freemail.hu.

 

A pályamunkák és a jelentkezési lapok beküldési határideje: 2016. július 17.

A beérkező munkákat szakmai zsűri bírálja el, a nyertes pályázókat 2016. július 24-ig értesíti a részvételi lehetőségekről.

A tábor szakmai vezetői: Kiss Gy. Csaba (Varsói Egyetem)

Mészáros Andor (ELTE Művelődéstörténeti Tanszék)

Lakitelek

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal és hátsó borító: Gutási Lukács
Tökös-mákos-káemvés Van Moldova Györgynek egy kötete, amely igen sokszor megfordult a kezemben

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Illusztráció (fotó: konczy www.deviantart.com)
Városunkban a romák… Ó igen, a romák vagy sokak által inkább cigánynak nevezett, sötét bőrű, gyakran rosszabb körülmén...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Lakatos Adrián
„Aki joggal foglalkozik, problémamegoldással foglalkozik” Beszélgetés Lakatos Adriánnal az Újvidéki Egyetem Jogi Karának zűrzavaros életéről

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Célegyenesben az idei Brutal Assault Augusztus 10-én, szerdán a kora délután órákban kapuk nyílnak a cseh Jaromer város Josefov erődít...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Mina_Delic:
Sequence – GBOB A Global Battle Of Band, vagy röviden csak GBOB, egy nemzetközi tehetségkutató fesztivál

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„A zene szabadság, nem kötöttség” A Sólstafir jelenleg Izland legjobb rockzenei külkereskedelmi cikke.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Filmszakmai továbbképzés Filmes, televíziós gyakorlattal rendelkező fiatalok számára

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hol vagy nagy Ő? Az emberek nagy többsége, legyen szó férfiról vagy nőről, húsz éves korára legalább egy igazi kom...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Boogie-woogie, avagy a tükörmumus A Nouveau Parfum című dalt (Boggie 2013-as albuma tartalmazza) nemcsak hallgatni kell

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szabadegyetem after A VIFÓ csapata az idei eddigi egyik legsikeresebb 14. Vajdasági SzabadegyeTEm után, részben részt...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A mindig bővülő Malomfesztivál - véget nem érő táborprogram, önkéntesség, malomszépítés

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
XIV. VAJDASÁGI SZABADEGYETEM A Vajdasági Ifjúsági Fórum (VIFÓ) és a Vajdasági Magyar Diákszövetség (VaMaDiSz) szervezésében az...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Lakiteleki Népfőiskola és a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány pályázat...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Burek KMV, slam poetry 3. hely – Úri Szűcs Luca

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gutasi Lukacs:
Semmi slaméremsértés KMV, slam poetry 1. hely – Körmöci Norbert

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gutasi Lukacs:
Lányok nélkül nem érdemes... KMV, humoreszk 3. hely – Pálfi Krisztián

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gutasi Lukacs:
Humorizálkodás, izélkedés, ízléstelenkedés KMV, humoreszk 2. hely – Csúri Máté

0 Hozzászólás | Bővebben +