: Anita (balról) és a majdnem teljes zsűri
Anita (balról) és a majdnem teljes zsűri

Önkénteskedni is lehet a palicsi filmfesztiválon

: Anita (balról) és a majdnem teljes zsűri
Anita (balról) és a majdnem teljes zsűri

Fotó: Mihajlo Plankoš

Ha nyár, akkor filmfesztivál, ha filmfesztivál, akkor Palics. Az idén 23. alkalommal került megrendezésre július 16-a és 22-e között az Európai Filmek Fesztiválja, amelyen ezúttal a balti államok (Észtország, Lettország, Litvánia) alkotásai kerültek a figyelem középpontjába. Tizenhárom kategóriában több mint száz filmet mutattak be, de mindössze tizennégy szerepelt a versenyprogramban. Az öttagú zsűri mellett önkénteskedett Mrđanov Anita barátnőm, akit az eddigi tapasztalatairól faggattam.

Mióta önkénteskedsz a fesztiválon, és miért érdekelt ez a lehetőség?

– Az idén ötödik alkalommal önkénteskedtem. Előtte is látogattam a fesztivált, főleg a versenykategóriás filmeket néztem meg, és ez nagy élmény a nyári színpadon. Korábban máshol is önkénteskedtem, ide pedig egy barátnőm útbaigazításával jelentkeztem. Azóta már a szervezők hívnak.

Milyen munkákat végeznek az önkéntesek?

– Többféle munkakör van, legfontosabb a vendégek fogadása, koordinálása, a kötelezettségeik végigkísérése. Minden vendég képvisel egy filmet, így értelemszerűen a film bemutatóján, a filmet követő beszélgetésen, közönségtalálkozón, valamint a másnapi sajtótájékoztatón is részt kell vennie. Ezt biztosítja az önkéntes. Az első évben én is ezt a munkakört töltöttem be. Dolgoztam az információs pultnál is, amit a filmfesztivál előtt egy vagy másfél héttel állítanak fel Szabadka főterén. Az érdeklődők itt találhatják meg a szórólapokat és a részletes programot. A filmvetítések több helyszínen zajlanak, így mindenhol más-más az ún. házigazda, aki fogadja a vendégekkel érkező önkénteseket, a moderátorokat. Ez is egy fontos szerep. Plakátragasztókra, újságkihordókra is szükség van, valamint a megnyitó estéjén az önkéntesek egy része elegáns fekete öltözékben várja, és a számukra elkülönített részre vezeti a fontosabb vendégeket.

Az idén milyen szerepet töltöttél be a fesztiválon?

– A zsűri mellé lettem beosztva. Ehhez szükség van a korábban szerzett tapasztalatra, szervezőképességre és talpraesettségre. A vendégek csak néhány napig tartózkodnak a fesztiválon, a zsűritagok viszont mindennap itt vannak. Mindennap korán keltem, elkísértem őket az eseményekre, a vetítésekre, az ebédekre. Sajnos nem tudtam beülni a filmvetítésekre, mert vagy volt valami dolgom, vagy már túlságosan fáradt voltam. Szerintem egész évben nem telefonálok annyit, mint a fesztivál ideje alatt. Megmutattam a vendégeknek Szabadka főbb nevezetességeit is, és talán az országuk szegényes termőképessége miatt (litván, török, német, szerb és észt tagokból állt a zsűri) el voltak ragadtatva a tejpiactól, ahol többször is vásároltak.

Milyen előtudás vagy felkészülés kell ahhoz, hogy valaki önkéntes lehessen?

– Előny, ha minél több nyelvet beszél az illető, a szerb és/vagy az angol nyelvtudásra szükség van. A vendégekkel leginkább angolul kommunikálunk. Bárki jelentkezhet erre a munkára, fontos szempont, hogy társadalmi szakú végzettsége legyen. A jelentkezők számától is függ, hogy ki kerül be. Minden fesztiválon 15-20 önkéntes aktívkodik. Mindenkinek ajánlom, akit érdekel. Június második felében lehet jelentkezni a Szabadegyetemen. Új embereket, új barátságokat, új kapcsolatokat, és remek filmeket nyújt a fesztivál.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Brigi szabadegyetemi naplója 1. nap – június 28.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 26: ELSŐ ÉVEK

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Zöld erdőben jártam, a mennyország kapujában
Modern triatlon: rock, maraton, úszás 1. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ahova az eső sem teszi be a lábát
Fémesőben ázva Brutal Assault 2016 – 1. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A robotzsaru is 220 VOLTon ég
A fesztivál, amely kinőtte önmagát Idén is volt VOLT

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Anita (balról) és a majdnem teljes zsűri
Önkénteskedni is lehet a palicsi filmfesztiválon Ha nyár, akkor filmfesztivál, ha filmfesztivál, akkor Palics.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Formabontás és művészi dac Az idei palicsi filmfesztivál július 16-ától 22-éig tartott, de több kísérőrendezvény is előzte meg.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Haló, Kanizsa! Megcsináltam! Ó igen! 2016. 08. 13-a! A 35. Nemzetközi Úszó- és Futómaraton napja!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 26. 26. rész – Fügés mesék

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Forrás: a Workaway Facebook-oldala
A Workaway két oldala, avagy: hogyan önkénteskedjünk a nagyvilágban? SuhAnna a Föld körül

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Welcome to Ibiza Már az odaúton érezni lehetett a sziget hangulatát, a közeledéssel egyenes arányban nőtt a jókedv...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Gál Elvira Szenttamás, Becse, Újvidék, Szabadka, Palics. „Mennék haza, de otthon vagyok.” És elmúlt 40 év. E...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Minden, ami én Minden, ami én Minden, ami te Minden, ami mi

0 Hozzászólás | Bővebben +