:

Egy újvidéki egyetemista naplójából

:

DAY 28: VISSZAKOZÁS UTÁN IS VAN JÓ JEGY

Tanulmányaim egyik legfontosabb és egyben legnehezebb vizsgájára készültem. Másodszor... Biztos voltam benne, hogy ezúttal mindent tudok. Hogy őszinte legyek, volt persze vagy tíz olyan kérdés, amihez hozzá sem nyúltam.

A vizsga előtt néhány perccel reszketve ismételgettem, ami tulajdonképpen csak annyiból állt, hogy lapozgattam az általam írt szkripta rongyossá vált oldalait. A gyomrom a torkomban volt, ahol már amúgy is szűkös volt a hely. Egy hatalmas gombóc vetélkedett hevesen dobogó szívemmel. És ekkor döntött úgy a húgyhólyagom is, hogy ideje lenne már üríteni. Lényegében már ekkor megfogalmazódott bennem, hogy feladom az egészet, és hazamegyek. De valami mégsem engedte, hogy fittyet hányva az egészre, kisétáljak a teremből.

Hittem abban, hogy ha első alkalommal is tudtam felelni a kérdésekre, ezúttal is menni fog, csak jobban. Sőt, ezúttal egy másik professzor sétált be az ajtón, nagy megnyugvást hozva maga után. Szinte hallani lehetett, hogy a teremben ülő összes hallgató megkönnyebbülten felsóhajt. S velük együtt én is.

Valahol a lista közepén kellett volna lennem, de persze azzal is számolni kell, hogy a negyvenből csak húsz jelenik meg, abból meg legalább öt visszakozik. Ami persze az én fejemben is megfordult... Még mindig jobb visszakérni az indexet, mint visszakapni.

Hamarosan én is sorra kerültem. Kezembe vettem pár papírlapot, a bejelentőt, az indexemet, és mindenesetre több örökírót. Ez a szokásos eljárás. Mosolyogva ültem le a tanárnő elé, s a többiekkel ellentétben, akik a pakli tetejéről húztak egy-egy kártyát, én egyet az aljáról, egyet a közepéből, egyet pedig onnan húztam, ahol épp értem. Ekkor kezdtem el szidni a szőke fejemet, hogy miért kellett válogatnom ahelyett, hogy elveszem a legfelső kártyákat.

Három kérdésből az egyik egyáltalán nem rémlett. Persze, maga a kérdés ismerős volt, az mindig ismerős, de fogalmam sem volt, hogy mit rejt az a jó pár oldal, melynek tetején ott állt ez a kérdés. Ha az életem múlott volna rajta, akkor sem tudtam volna mondani semmit. A másik kérdést öt perce ismételtem át, de mivel nem tudtam kiemelni egy-két lényeges mondatot, ami esetleg meg is maradt volna bennem, úgy álltam hozzá, hogy hülye kérdés, tán nem ezt kapom majd. A harmadik kérdést viszont kívülről fújtam, mint a Miatyánkot.

di caprio

Ez sovány vigasz volt. Megvártam, amíg a tanárnő rám néz, majd félénken visszaadtam neki a kérdéseket. Értetlenül nézett rám. Közöltem vele, hogy a helyzet az, hogy én inkább visszakoznék.

– NE MOŽE! – hallatszott tisztán és egyértelműen a válasz. Oké...

Megpróbáltam elmagyarázni, hogy nincs értelme tovább melegíteni a széket, és húzni más idejét. Magam sem szeretem, amikor valaki sokáig húzza az időt. Huszadszor is elmagyaráztam, hogy nem éri meg tovább ott csücsükélni. S ekkor jött az újabb kérdés. Csak gondolom, hogy nem éri meg, vagy biztos vagyok benne? Kezdett az őrületbe kergetni a tanárnő, én pedig újabb sikertelen próbálkozást tettem, ami a visszakozást illeti. Mintha a falnak beszéltem volna.

1:0 a professzor javára. Ott maradtam. Elhatároztam, hogy majd nyögök valamit, mondjuk azt a pár mondatot, amit az átmásolt kérdések alá firkantottam lehetséges válaszként. Persze tisztában voltam vele, hogy csak helytelen marhaságokat hordtam össze, amik egy egészen másik kérdéshez tartoznak. Hiába néztem az ég felé, itt már senki sem tudott volna rajtam segíteni.

Aztán a tanárnő rám nézett. Ideje volt beszélni. Volt egy olyan elképzelésem, hogy ha azzal a kérdéssel kezdem, amit a legkevésbé tudok, és azzal fejezem, amit úgy szavalok, mint elsős gyerek az Anyám tyúkját, akkor majd a tanár időközben elfelejti a szánalmas kezdést, és a hibátlan utolsó kérdést hallva egy szép jegyet ír be az idexembe.

ok

Valamit nyögdécseltem, a professzor pedig bólogatott. Mondtam valamit a másodikról is. Egy kicsit azért többet. Kitértem erre, arra, ami egy plusznak számított. A harmadik kérdést viszont végig sem mondhattam. Ezt sosem értettem. Amit az ember tud, azt nem engedik, hogy végigmondja, de amit nem tud, arról nem elég szalmázni három órát sem.

Tágra nyílt szemmel, mint egy bagoly, néztem a tanárnőre, majd magam elé az asztalra, remélve, hogy majd valami történik. Kaptam egy alkérdést. Feleltem. Kaptam még egyet. Hosszan válaszoltam. Kaptam egy újabb kérdést. A lehető leglogikusabb választ adtam példákkal, összehasonlításokkal. A következő kérdésnek már nem sok köze volt a joghoz. Mit is akartam csinálni pár perccel ezelőtt?

Igen, Dragana Ćorić professzor rámutatott a lényegre, én pedig őszintén válaszoltam meg a kérdését, amire mindketten nagyon jól tudtuk a választ. Visszakozni szerettem volna, feladni az egészet, és nekifutni harmadszorra is a következő vizsgaidőszakban.

Amikor már azt hittem, hogy kész, ennyi volt, egy újabb kérdést intézett hozzám. Tudom-e, hogy hányast kaptam? Honnan tudtam volna? Azt hittem, meg fogok bukni. De már nem is igazán érdekelt. Amikor láttam, hogy valamit beír az indexbe, már tudtam, hogy ennyi volt, egy vizsgával kevesebb. Meg sem fordult a fejemben, hogy a makogásomnak köszönhetően egy nyolcas hullott az ölembe. Igazán viszont csak akkor lepődtem meg, amikor nem sokkal később magamra ismertem a professzor egyik Facebook-posztjának soraiban.

post

 

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 28: VISSZAKOZÁS UTÁN IS VAN JÓ JEGY

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fürdőruha vagy fenyegetés? A burkini betiltásáról és a betiltás betiltásáról

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ha Ozzy nem is, de Iron Man megtisztelte a táborunkat
Modern triatlon: rock, maraton, úszás – 2. rész Dunaújváros július közepén 10 napra a rock fővárosává lépett elő, ennyi ideig tartott ugyanis a h...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mi lesz, ha a szent kecske elszabadul? – Brutal Assault 2016 – 2. rész Zsdagyenka és Bratyuska (az oroszországi fémküldöttség oszlopos tagjai) reggel hét felé érnek vis...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Betűzd! SZ-I-G-E-T
Jubileumra várva A Sziget Fesztivál idén 102 ország fiait-lányait látta vendégül

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nem kukorica az ember, hogy lemorzsolódjon... Terék Anna és Puskás Zoltán disznói hangosak is, harapnak is

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tűkön ülök Egy átlagos keddi nap. Életem első sajtótájékoztatójára készülök az Újvidéki Színházba.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az ifjúság átvette a hatalmat Ahogyan a burek nem az igazi joghurt nélkül, a túrós csusza pörc nélkül, úgy az idei nyár sem múl...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
16 + 11 nap kikapcsolódás a sport mellett Összefoglaló az Olimpiai és Paralimpiai Játékokról

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Egy túlérett tök
Sporhetsztori 27. 27. rész – Anyu és a (vén) tökök

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Forrás: http://www.spaceibiza.com/
It’s not my problem – Ibiza Part 2. Az alkonyat közeledtével eltűnnek a dílerek a strandról, sétálóutcákról, és a helyüket átveszik a...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szingapúr tengerpartja a Sentosán
Szingapúr, a Kelet nyugatja Szingapúr világkörüli utamnak az első megállója volt, mondhatni, a beavató ceremónia Ázsiához.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Benevezés a beszédversenyre és a játékos nyelvi vetélkedőre Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok – Ada, 2016. október 13–15.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Kucsov Borisz Szabadkán születtem 1987. október 22-én.

0 Hozzászólás | Bővebben +