:

Már csak egy hét van hátra a legendás angol banda, a Cure budapesti koncertjéig!

:

Robert Smith és csapata Bécsből érkezik a buli napján, a budapesti fellépésről pedig Bolognába mennek majd tovább.

8 kamion és 4 busz szállítja a koncert felszerelését Európán belül, az építést kora reggel kezdik az Arénában, az utazóstáb munkáját itthon 69 magyar segíti, ebből 7 technikus a buli alatt is folyamatosan dolgozni fog. A színpad teljes szélességében egy óriási kivetítő adja majd a hátteret, a 200 négyzetméteres pódiumot mögött. A show közben füstgépet és stroboszkópot is használnak.

A zenekarnak nincsenek extra kérései, az öltözőbe szinte puritán berendezést kértek, csak pár széket, egy asztalt és egy tükröt. Nem utazik velük saját szakács sem, minden városban helyi ételeket és italokat fogyasztanak. Annál igényesebbek a koncertjük kapcsán, délután másfél órás próbát tartanak a helyszínen, és minden fellépésüket felveszik egy kamerával a keverőtől, kizárólag visszanézés céljából, hogy azt lássák és hallják, amit a rajongók is, és az esetleges hibákat a következő fellépésre ki tudják küszöbölni.

Robert Smith és csapata tényleg mindent belead, 3 órás koncertre lehet készülni, az este folyamán elhangzó több mint 40 nótát pedig a délutáni próba után állítják össze egy közel nyolcvan dalos turné repertoárból, így nagy eséllyel sehol nem játsszák ugyanazt a programot még egyszer. Várható kapunyitás 18 órakor lesz, 19 órakor lép színpadra Robert Smith kedvenc indie rock csapata, a Twilight Sad, majd 20 óra magasságában The Cure kezdi meg három órás showját. A koncertre nem lehet behozni üveget, palackot, videókamerát, profi- vagy félprofi fényképezőgépet, illetve hangrögzítő eszközt, beléptetéskor táska- és ruhaellenőrzés is lesz a kapuknál.

Az október 27-i The Cure koncertre jegyek már csak limitált számban kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 29: A VIZSGAIDŐSZAK CSÚCSPONTJAI

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A kisebbségek lelki terhei Ha föltesszük magunknak a kérdést, hogy „Ki vagyok én?”, általában csupa csoporthoz való tartozás...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az Old Buso Productions bemutatja: Fantasy & folk minifesztivál külföldi zenekarokkal november 4-én Budapesten! Samhain idején elhalványulnak a világok közti határok

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Már csak egy hét van hátra a legendás angol banda, a Cure budapesti koncertjéig! Robert Smith és csapata Bécsből érkezik a buli napján, a budapesti fellépésről pedig Bolognába me...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Színek a SZIN palettájáról Amint megérkeztem a helySZINre, megérzésem egyenesen a „Rézangyal terasz” nevet viselő világzenei...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Budapestre látogat a The Cure Az angliai The Cure az idén ünnepli fennállásának negyvenedik évfordulóját.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az óceán emlékei A gyöngyház gomb című chilei dokumentumfilmet a X. Szabad Övezet Filmfesztivál keretében láthattuk

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A VAJDASÁGI MAGYAR MOZGÓKÉP NAPJA – 2016 2016. október 14–29.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kalmár Zsuzsa a Karinthy-kArcon
Szívekbe kArcolnak Szeptember 27-én Karinthy Frigyes műveiből összeállított esttel kezdte meg a 2016/2017-es évadot ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
átmenet Részlet a Fekete normalitás című kisregényből

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Forrás: www.facebook.com/malomfesztival
Burek Az idei Malomslam – II. regionális slam poetry bajnokság első helyezett alkotása

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Társasági élménnyé vált futás Beszámoló a 31. Wizz Air Budapest Félmaratonról

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 28. 28. rész – Káosz falatok

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Amerikából jöttem... Mesterségem címere: Gyógypedagógus

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A thai sárkány Suhanna a föld körül

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vakon a világba Utaztál már úgy valaha, hogy nem tudtad, hová mész?

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
XVII. TUDOK versenyfelhívás A Kutató Diákok Országos Szövetsége és a Kutató Diákokért Alapítvány a 2016/17-es tanévben is meg...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
drMáriás 50 éve rendel És reméljük, hogy legalább még fél évszázadig töretlenül fog alkotni Máriás Béla újvidéki származ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Bicskei Anikó Májusban születtem. Az édesanyám azt mondja, az én mesém éjfélkor kezdődött, azóta tart...

0 Hozzászólás | Bővebben +