:

Kaphatóak még jegyek a Cavalera tesók belgrádi koncertjére

:

2016. 11. 14. Dom Omladine, Belgrád

A Cavalera tesók Belgrádot sem hagyják ki nosztalgia körútjukból. A Sepultura zenekar alapítói Szerbia fővárosába is ellátogatnak, hogy az idén húsz éves Roots lemezről emlékezzünk meg közösen.

Az 1996-ban kiadott Roots a klasszikus Sepultura utolsó kiadványa. A lemezkészítés folyamatát végig sűrű homály lengte körül. Jelentős része az amazonasi őserdőkben készült, az ottani bennszülött törzsek segítségével. Megjelenésekor rengeteg vitát váltott ki újszerűsége miatt, ennek ellenére vagy talán éppen ezért mindenképp a 90-es évek egyik legfontosabb lemeze, amely hatása tagadhatatlan a későbbi évekre. Ezt a lemezt követően személyi viták miatt a klasszikus Sepultura felállás megszűnt és Max Cavalera megalapította Soulfly zenekarát.

Sepultura

Az évfordulón újra egy színpadra állt az együttes-alapító testvérpár, Max és Igor Cavalera. A nyári fesztiválok sikere nyomán ősszel a brazil metáltesók európai turnéra indultak, hogy teljes egészében eljátsszák klasszikus lemezüket a régi színpadképpel. A felállást a Cavalera Conspiracyból ismert Marc Rizzo és Johny Chow egészíti ki.

A budapesti fellépésre a jegyek már hónapokkal ezelőtt elkeltek. Akik viszont mindenképp szeretnék látni ezt a történelmi eseményt, annak nem feltétlenül kell Bécsig utaznia. A Dom Omladine Belgrád és az MH Concerts szervezésében hazánkban is tiszteletüket teszik a legendák november 14-én. Előzenekarként az Eyesburn romjain alakult Remedy lép fel. Minden valószínűség szerint számíthatunk egy közös jam sessionre is a két banda között....

A fellépésre a Dom Omladine épületében kerül sor 21:00 órakor. A Belépők korlátozott számban még kaphatóak 2000 dinárért az Eventim jegyirodán keresztül.

Sepultura

 

 

 

 

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 30: MÁR MEGINT AZ A SZOCIOLÓGIA...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mire jók a civilek? Egy valamirevaló demokratikus társadalomban elég erősnek kell lennie

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kaphatóak még jegyek a Cavalera tesók belgrádi koncertjére 2016. 11. 14. Dom Omladine, Belgrád

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ima az emberiségért Egy vidám, vasárnapi interjú David Eugene Edwardszal, a Wovenhand zenekar vezetőjével

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Gőzben úszó őrület Lies of the Machine: Freakshow (Magánkiadás 2016)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Burek Az idei Malomslam - II. regionális slam poetry bajnokság második helyezett alkotása

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A modern idők Orfeusza Bob Dylan kapta az irodalmi Nobel-díjat

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Quinoaburger
Sporhetsztori 29. QuinoaTúra

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
London - Part 2 Mikor közvetlenül felszállás előtt megtudtam a reptéren, hogy hová megyünk

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Thaiföldi édenkertek Aranyszínű homokba süppedő talpak, lágyan lengő pálmaágak, lustán ücsörgő majmok, színes szalagok...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Indulatok a vásznon Paszterkó Richárdnak nyílt kiállítása szeptemberben a szabadkai Klein House social bar and art ga...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Blaskó Árpád Blaskó Árpád vagyok. Verbászi születésű kúlai, aki Szabadkán él, és Zentán, illetve Újvidéken dol...

0 Hozzászólás | Bővebben +