:

A Modern Talkingtól a black metálig

                                :

A képek forrása: www.facebook.com/searblissband és www.serbian-metal.org/

Az idei Exit hangulatát és történéseit sajnos csak hézagosan tudnám visszaadni. Erről leginkább könyörtelen munkaadóim tehetnek, akik a turbofolk fesztiválok látogatására esküsznek. A csütörtöki napom elúszott, a pénteki többnyire – a vonat négyórás késésének köszönhetően. Részemről az idén is négy színpad (Explosive, Main, Fusion, meg még valami kisebb, aminek nem tudom a nevét) létezett. A szombati nap sztárja számomra a Paradise Lost volt. Hangzásuk az említésre sem méltó szintet kerülgette. A vasárnap reggelt az Atheist Rap fellépésével vártuk meg a több ezer punkrockerrel. Mindeközben viszont egy remek Sear Bliss-koncertet is láthattunk az Explosive színpadon. A hét nagylemezen túljutó magyarországi blackmetál zenekar először játszott Szerbiában. Az interjúkészítés remek lehetőségnek kínálkozott ahhoz, hogy úgy tűnjön csinálok is valamit, és nem csupán a sajtós jeggyel járó bónuszokat nyúlom le.


A srácok öltözőjében felhőtlen hangulat uralkodott a fellépés előtt. A beszélgetés elsősorban Nagy Andrással, az alapító énekes/basszusgitárossal csordogált a banda többi tagjának jelenlétében.

Ti mikor kezdtétek az ismerkedést a metal zenével?

Pál Zoltán: Ki hallgat itt metált? (röhögés)

N. A: Én Modern Talkingot hallgattam, akárcsak a gitárosunk, aki ezt nemrég ismerte be – érdekes módon eddig nem büszkélkedett vele, igaz, én sem neki. Ennek a folyamatnak az vetett véget, hogy a bátyám beszerzett egy Europe albumot, amin ugye volt már torzított gitár is. Ha nem lettem volna kilencéves, akkor rituálisan felgyújtom a Modern Talking-lemezeket, de ehelyett csak kihajítottam, és attól kezdve metált hallgatok. (röhögés) Akkoriban volt pár idősebb barátom, akik komoly fémzenei gyűjteményt birtokoltak, és kaptam tőlük kölcsön pár cuccot. Rögtön úgy éreztem, ezt nekem találták ki, és tudtam, hogy ez egy életre szól. (mindenki röhög a háttérben)

Sear Bliss

A Sear Bliss fellépés előtt: Csejtey Gyula – dob, Kovács Attila – gitár, Pál Zoltán – trombita, Nagy András – basszusgitár, ének, Vigh Zoltán – gitár

1993-ban alapítottad a Sear Blisst, abban az időben, amikor Magyarországon nagyon futottak a Sex Action/Sing Sing-szerű zenék. Miért nem ilyen stílusban gondolkodtál?

N. A.: Akkor én még csak tizenöt éves voltam, még éretlen a Sex Action témáihoz. Ezért nem is tudtam volna hitelesen előadni őket... (össznépi röhögés)

P. Z.: Ha kibírod fürdés nélkül hónapokig, akkor hiteles lehetett volna. (röhögés)

N. A.: Komolyra fordítva a szót, akkoriban nagyon beleástuk magunkat a sötét zenékbe. Nem fért bele a humor, a bulizás. Kőkemény black metált hallgattunk, és el voltunk varázsolva tőle.

Az első anyagotok a Pagan Winter azért nem annyira kő black metál...

N. A.: Ez így van. Az 1990-es évek elején bennünket ért hatások jóval ártatlanabbak voltak. A Paradise Lost, a My Dying Bride befolyása alatt álltunk, és ezért a Pagan Winter is inkább doom lemeznek indult. Aztán 1993-ban hozzáférhetővé vált az akkori norvég black metál. A Pagan Winter dalai már készek voltak és túl sokat nem tudtunk módosítani rajtuk, de amennyire lehetett, belecsempésztük ezeket a hatásokat. Ha több időnk van a vételezésre, akkor sokkal több elemet emelünk át arra az anyagra is.

Sear Bliss

Mi a helyzet a Phantoms lemezzel? Ez egyértelműen black metál mű, melyen már templomgyújtogató himnuszok is megbújnak...

N. A.: Addigra már mindenkit elkapott a blackmetál-őrület. Egyértelmű volt a további irány...

Szélsőséges zenével Magyarországról szinte elsőként indultatok egy kisebb Európa-turnéra. Nem szállt a fejetekbe akkor a hirtelen jött siker?

N. A.: Akkoriban ez tényleg nagyon nagy dolog volt. Nekem nagy vágyálmom volt az egész, amibe akkor hirtelen belekerültünk. Igazság szerint kissé talán hirtelen jött a siker. Forrófejűek voltunk, nem tudtunk annyira élni a lehetőséggel, mint lehetett volna, de mindenképp egy álom vált valóra akkor.

A zenekarban sok tagcsere történt. Mennek a régiek, jönnek az újak... aztán a régiek visszajönnek, megint elmennek... stb. Mi ez a nagy jövés-menés? Diktátor típus vagy a bandában?

(ekkor András a többiek felé fordul, és bizonytalanul megkérdezi: „Fiúk, én diktátor típus vagyok?”)

P. Z.: Igen, ő a Sátán kutyája!

Kovács Attila/Nihilak: Szerintem inkább a Gyilkos Maci! (gy. k. a 90-es években igen aktív Diktátor zenekar dalainak címei)

N. A.: Az emberek változnak és másfelé sodródnak az életben, valaki nem akar annyira aktív lenni a zenekarban már. Ők elmennek, és ha meggondolják magukat, akkor visszajönnek.

 P. Z.: Én mint Sear Bliss-tag kiemelhetem, hogy komoly tényező a pénz is! Mikor jobban fizet minket András, akkor tovább maradunk. (össznépi röhögés)

Nihilak: Ne bántsuk Andrást, nélküle most nem lennénk itt. (röhögés)

N. A.: Igen, sok változás volt, de inkább azért, mert a többiek sokat hallgatták a Scorpionstól a Wind of Changes-t. (röhögés) Erről remélhetőleg leszoktak mostanra. Az utóbbi két évben volt, hogy hosszabb-rövidebb pihenőre állítottam a bandát. Ezt nem mindenki várja ki és időközben lelép. Az a jó, hogy ennek köszönhetően most a csapat csak kurva jó arcokból áll. (nagy röhögés – mindenki köszöni Andrásnak a szép szavakat) Most már nem ugrunk egymás torkának, mint valamikor.

Pár éve a Sear Blissből lelépett zenésztársaid létrehozták az I Divine-t amelyben csak te nem vettél részt a zenekarból. Ez hogyan érintett? (a kérdés utáni hirtelen csendből újabb röhögés)

N. A.: Akkoriban volt egy váltás a zenekarban, ráadásul a magánéleti dolgok is összejöttek, személyes megújulás és egyebek mellett nem volt kedvem zenekarozni. A többieknek természetes volt, hogy csinálnak valamit.

Sear Bliss

Nihilak: Sokat nem lehetett hozzászólni. Kész dalok voltak a bandában, amelyeket fel szerettünk volna venni. Más tempóban voltunk.

N. A.: Nem hiszem, hogy bárki is bánna valamit. Az akkori bandából most ketten is itt vannak. Az élet megy tovább...

Te mennyire tartod blackmetálnak a Sear Bliss zenéjét?

N. A.: Nagyon sok különböző arc fordult itt meg, ezért soha nem lehetett azt mondani, hogy a Sear Bliss egy száz százalékig black banda. Nekem semmi bajom, ha így határozzák meg a zenénket, mert képvisel annyi műfaji jellemvonást, hogy akár az is lehet...

Nihilak: Az a baj a black metál körökkel, hogy olyan merev szabályokat építenek maguk köré, amikkel megfojtják a műfajt. Szerintem a black metál régen pont a szabadságról szólt, hogy bármit megtehetsz...

Sear Bliss

Te hogyan határoznád meg ezt a műfajt?

N. A.: A jó black metál az, amelyik zeneileg ki tudja vetíteni a sötétséget. Attól, hogy valaki technikailag elsajátítja a műfaj stílusát, még nem biztos, hogy meg is tudja élni azt a mélységet, ami szükséges ehhez. Vannak olyan barátaim, mint pl. Winter is (gy. k. a Sear Bliss eredeti billentyűse), akik teljesen benne vannak ebben az életérzésben. Ő a mai napig készít otthon zenéket. Mikor azokat meghallgatod, érzed, hogy mások, mint az átlag.

Az utóbbi időben nem sokat lehetett hallani rólatok. Ennek mi volt az oka?

N. A.: Miután megtartottuk a húszéves jubileumi koncertünket, úgy éreztem, hogy pihentetnem kell a Sear Blisst. Aztán eltelt egy év, és egyre jobban éreztem a zenekar hiányát. Mennyire jó lenne ismét körbeutazni zenészként Európát, vagy akár Magyarországot... Aztán jött pár koncertmeghívás, bakelit-újrakiadások, és ismét aktivizáltuk magunkat.

Sear Bliss

Milyen terveitek vannak a következő időszakra a zenekarral?

N. A.: Megint szóba került a kiadatlan dalok megjelentetése, amiről már évek óta járatom a számat. Ha minden igaz, hamarosan napvilágot lát a Haunting lemez újrakevert verziója is, illetve nekilátunk az új Sear Bliss lemezhez. Ismét közös munkát szeretnénk, leülni a próbaterembe, barátkozni és dalokat írni. Ezt nem lesz könnyű összehozni, mert földrajzilag egyre szétszórtabbak vagyunk, de már folynak az egyeztetések. Nem arról szólnak már a napjaink, hogy suli után lógunk a lakótelepen. Mindenkinek megvan a magánélete.

Huszonkét év után mit jelent számodra a Sear Bliss?

N. A.: Spirituálisan nagyon sokat. Ez a mai nap is, hogy itt lehetünk meghatározó, akárcsak a múltkori körút is. Mikor elmegyünk Hollandiába egy bakelit újrakiadása miatt, és ott fogadnak minket az albumhoz készült pólók, zászlók, a dedikálásra várakozó rajongók, az semmihez sem fogható elégedettséget nyújt. Ilyenkor látjuk, hogy volt értelme az elmúlt huszonkét évnek.

https://www.facebook.com/searblissband/

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Bezzeg Gyula
A lehetőségekről Van valami nyomasztó a fehér lapban

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 33: DRÁGA KIFESTŐ

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nyerni jó, nem? Ahogy az emberi jogok az elmúlt évtizedekben egyre szélesebb körben elterjedtek és egyre nagyobb ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Neolunar – Neolunar (Magánkiadás 2016)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Valentina, az Erdei üvöltés sava-borsa
Népek találkozója a lyukban SamhainFest 2016 – Witches & Witchers edition

0 Hozzászólás | Bővebben +
                                :
A Modern Talkingtól a black metálig Az idei Exit hangulatát és történéseit sajnos csak hézagosan tudnám visszaadni.

0 Hozzászólás | Bővebben +
                                :
Csernik „professzor” marosvásárhelyi előadása A keresztre feszítésről mindenkinek Jézus Krisztus jut eszébe, nekem egy ideje az örmény nők.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szipuzás (oldószerek, ragasztók, csavarlazító, benzin stb.)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 31. 31. rész – A szottyos „télibáb”

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Belülről kiteljesedve Interjú Magyarország legfiatalabb előadóival

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Bangkok A Másnaposok 2 című film mindenkinek megvan?

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Neked 8? Nekem délután 3. „ – Halóóóóóó?

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
XX. VIFÓ Gólyabuli A szabadkai Vajdasági Ifjúsági Fórum újra megszervezi hagyományos gólyabuliját,

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
XIII. Kárpát-medencei Magyar Középiskolai Arany János Balladamondó Verseny 2017. március 3–4.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Határtalanságra törekedve 2016. november 14-én, Ács József születésének évfordulóján, a vajdasági magyar képzőművészet napj...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Bezzeg Gyula Szenttamáson születtem. Az újvidéki Bölcsészettudományi Kar filozófia szakán végeztem.

0 Hozzászólás | Bővebben +