(vízszintek)

(részletek)

1. Várakozás

Ebből most először. Szépen süppedek. Ágy, ahol fekszem, vagy a téglák közt egymagam. Vagy csak a mosolyok hiánya ajkainkon. Daturás álom a hegyről. Semmiségek.

– Te?

– Én? Én? Én, én, én. Éééééééén! ÉN! A kurva anyád! Kuss má'! A kurva anyád! Ezt hallgasd!

Késztetéseket csinálok. Elszívtunk Dédével egy cigarettát. A szer már kezd bizsergetni. Cirka (megnézi az óráját) ötvenöt perce ittam meg a teát. Kibékülünk önmagammal és a téglákkal a seggem alatt. Dokumentálom az eseményeket. Ismét.

– Kedvenced?

– Psssssssszt...

– Kedvenced?

– Alapból a Trodon. Zöld, minden mennyiségben. (És itt még érthetetlen dolgokat mond.) Dylan, Clapton, Asian Dub, Cypress, Doors. Sorbarakod majd. (Dehogy rakom.)

– Mesélnél a Trodonról?

– Hú. Számomra a tiszta nyugalom. Miután kipróbáltam, felismertem, hogy a gyermekkorom nagy részét hasonló állapotban éltem meg. Fű? Egy stílus, fontos alakítója az énemnek. Pont. (Egyelőre.)

Elrohan még egy Téért. Az előző háromra. Beiktat ezt-azt. Zé még nem jött meg. Várjuk. Meg a többieket is. (16:04)

A zene. Igen. S a pipa fű. Jóságos sildes sapka a fejemen. Jösszismészis. Slusszpasszpont-slukk. Kifúj. A líra utazása a koponyám körül. Végre, igen. (16:21)

Azután mesél még valamit az elemiről, meg a tisztaságról, hogy soha, de soha, majd a később temérdek mennyiségben fogyasztott szeszről, cigarettáról, végül a narkóról mint végső ösvényről. Ezután a képek: a kis padlásszoba a maga kedves rendetlenségében, a saját lábfejem, a hozzá közelítő/tőle távolodó radiátorral, a rejtélyes módon előkeveredett barátnő, a szobában kifeszülő várakozás, és ahogy ezek egymásba folynak. Homály. Még néhány kép: ülök a bárban, előttem sör, majd csak a képernyő, tarkaság, az egybefolyó fekete és szín. Álmok.

Hamarosan újra utazom. De ezúttal más járművet választok.

2. Szőnyeg

– Zé?

– Ja.

3. Vízszint

Pitty. Pitty. Pittypittypitty.

Zümmmmmmmmmmmmmmmmmmm.

SAVE EXEROVITSCH!

– Puhánynak tartod magad?

– Nehéz erre most választ adnom. Inkább puhának. Nem gondoltam már a szexre, ki tudja, mióta. Ha látok egy ágyat, benne egy nővel, az első dolog, ami eszembe jut, hogy sodorjunk, tépjünk, majd újra ugyanezt sokszor, a végén pedig alhassak kedvemre vagy tizenkét órát, mert ez újabban a minimumom. Azt hiszem, feltaláltam a biztonságos szexet.

– Miért, szexuális alapokon közelítesz a kábítószerekhez?

– Tulajdonképpen lassan már vegetatív szinten kötődöm hozzájuk, de azért maradt még egy leheletnyi erotika. Fogalmazzunk úgy, hogy míg az ejakuláció már csak ritkán jelentkezik, az erekció még jelen van utazás közben.

– Mit értesz vegetatív szinten?

– A növény kielégülését, mikor a hajszálgyökereket eléri a víz. A megporzást most inkább hanyagoljuk. Túl frissek és fájóak az élményeim.

– Valami kudarc ért netalán?

– Más sem ért, de erről nem szeretnék beszélni...

– Elmondanád, mit tartasz a legszörnyűbb dolognak az életben?

– Önmagamat.

– És a legcsodálatosabbnak?

– Szintén. Meg még valakit szeretnék annak tartani, csak túl gyáva vagyok hozzá. Jelenleg az egyetlen dolog, ami elviselhetőnek tűnik, az az álom, de már ez kezd tarthatatlannak bizonyulni. Elképzelhetőnek bizonyulna egy bizonyos fajta nemlét. Mondjuk, a lobotómia.

– Egészségesnek tartod önmagad?

– Nem, ha a szigorú átlagot tekintjük, természetesen semmi esetre sem.

– Mikor utazol legközelebb?

– Folyamatosan utazom...

(A fenti interjú ing. Ekszerovitscsal készült valahol, valamikor. Magát megnevezni nem kívánó szerző küldte az írást a szerkesztőségünkbe, mi csupán annyit tudunk, hogy a „kábulatguru” legutóbbi utazásáról nem tért vissza, nem is jelentkezett, semmiféle életjelet nem ad magáról, azt sem tudjuk, él-e még. Ez okból kérünk minden kedves olvasót, hogy ha bármiféle információval tud szolgálni munkatársunkról, jelezze azt szerkesztőségünknek. Előre is nagyon köszönjük.)