:

Fürdés elefánt módra

:

A legtöbb európai élete folyamán legfeljebb az állatkertben találkozik élő elefánttal. Ennek alapján megállapíthatja, hogy az elefánt: böhöm nagy, hosszú az orra, szürkés színű, cuki vagy sem, esetleg, hogy büdös. De van néhány hely Thaiföldön, ahol elefántot lehet taperolni úgy, hogy közben még segítünk is rajtuk.

Thaiföldön évek óta egyre jobban dübörög a turizmus, emiatt amiből lehet, a thai nép pénzt csinál. Ezért vannak tigristemplomok, ahol aranyos kistigriseket lehet simogatni, és nagyobb példányokkal lehet pózolni. Van majom- és kígyóshow is. Vannak idomított elefántok, és olyanok, amelyeknek a hátán lovagolni lehet.

Az elefántogolásra tartott állatok láncra verve várják a turistákat, nehéz fém ülőkéket helyeznek a hátukra, és úgy általában elég sanyarú körülmények között tengetik életüket. Van néhány szervezet, amely azzal foglalkozik, hogy ilyen helyekről megmentett elefántokat fogadnak be, és aztán programokat szerveznek a turistáknak, akik busásan fizetnek az egyedi élményért. Ilyen hely a Dumbo Elephant Spa is, ahol azt ígérik, hogy nemcsak kézből etethetjük az elefántokat, de le is csutakolhatjuk őket.

elefánt

Az autó a hajnali órákban jön értük, utána három órán keresztül gurulunk a Dumbo Spahoz, többnyire hegynek felfelé. Az autóban 3 turista fér el, és még tíz másik ember ül az autó platóján levő padokon. Számtalan falun haladunk át, az út mellett a helyiek banánt, duriant, vizet árulnak. A Dumbo Spahoz érve rövid eligazításon veszünk részt. Mindannyian kapunk egy színes felsőt – vagy a ruhánkat akarják megóvni a kosztól, vagy az összkép miatt kell az egyenruha, nem tudjuk meg. Majd elindulunk az elefántokhoz. A kapuhoz érve mindannyian kapunk egy banánnal és tökkel megpakolt zacskót, és megmutatják, hogyan kell megetetni az elefántokat. A Bon! vezényszóra az elefántok felemelik az ormányukat, és ekkor a szájukba helyezhetjük a reggelijüket. Én a háttérből figyelem a dolgokat, mert nem félek ugyan az állatoktól, de ezek az elefántok annyira nagyok, hogy egy kicsit bizalmatlan vagyok. Hirtelen az egyik idősebb nő elkezd sikoltozni. Az elefántok közül a legnagyobb, legvadabbnak tűnő addig kapadozik a nő zacskója után, amíg ügyesen kitépi a kezéből, és a zacskót a tartalmával együtt a szájába tömi. A nő természetesen halálra rémült, a gondozók pedig megpróbálták kiszedni a zacskót az elefánt szájából, sikertelenül. Ennek az állatnak valószínűleg emésztési problémái voltak az elkövetkező napokban.

elefánt

A többiekkel már óvatosabban közeledünk ormányos barátainkhoz, tudva, hogy a mohóság nem áll távol tőlük. A zacskót a hátunk mögé rejtve, egy-egy fürt banánt a kezünkbe fogva csalogatjuk a számunkra szimpatikus jószágokat, és egy idő után – a gondozók segítségével – már csak a kiselefántok követelik erőszakosan a gyümölcsöt tőlünk. A kicsik nem olyan félelmetesek, mint a kifejlett példányok, de nekik is akkora a súlyuk, hogy ha figyelmetlenségből fellöknek, és átgyalogolnak rajtunk, biztosan nem lesz szükségünk orvosra (sem). Így húzd meg – ereszd meg játékot játszunk mindannyian, és reményeink szerint az összes elefánt eszik legalább annyit, hogy ki tudja várni a következő turistacsoport általi etetést.

Amikor elfogy az összes eledel, a legszelídebb elefántot megkérik, hogy adjon puszit, ölelést a turistáknak. Ezt ő meg is teszi, és hát az ember elolvad az örömtől. Hiába tudja, hogy ez egy betanított mozdulat, és talán az elefántnak semmit nem jelent, mégis felemelő az érzés. Egy hatalmas vadállat olyan közel van hozzánk, hogy érezzük papírszerű bőrét és rajta a megannyi sörteszerű szőrszálat, érezzük a szimatoló orr nedvességét a kezünkön, látjuk a szempillák sűrűségét.

elefánt

Amikor mindenki kellőképp körbe van puszilgatva és ölelgetve, az elefántokat átzavarják a folyóhoz. Szívesen írnám, hogy maguktól baktatnak át a nagy hőség miatt, de sajnos ez nem fedné a valóságot. Valószínűleg a napi két fürdőzés – mert két turistacsoport jut minden napra – több mint elég egy elefántnak. De az árban benne van, aztán, hogy ők mit akarnak, nem elsődleges szempont. A folyóban aztán az elefántok könnyítenek magukon, és nekünk, lányoknak ezek után nincs kedvünk a vízbe menni. A kerek és kemény ürüléket az elefántgondozók kihajítják a partra, hogy a finnyás európai bemenjen a folyóba, de még így is időbe telik, mire mindenki belegyalogol a sekély vízbe.

elefánt

A víz annyira hideg, hogy szinte égeti a bőrt, és ezen a 40-45 fokos kinti hőség sem segít sokat. Valószínűleg a folyó közel lehet a forrásához, mert ha mélyhűtőbe lépnénk bele, érzetre az sem lenne sokkal hidegebb. Az elefántoknak tetszik a víz hőmérséklete, mert gyorsan alámerülnek, mi pedig gyökérkefét és vödröket kapunk, hogy elefánthátat csutakoljunk. Nem sokáig fürdetjük őket, mert ismét parancsszót hallanak... A nagy elefántok vizet szívnak fel az ormányukba, és lefröcskölnek minket. Mi persze sikítunk a hideg víztől, a gondozók meg nevetnek. Vacogva kijövünk a folyóból, és a forró nap pillanatok alatt megszárítja a fürdőruhánkat. Megebédelünk, és az autó hazavisz minket.

A Dumbo Spaba olyan elefántok kerülnek, akik már kiöregedtek a munkából, akiket bántalmaztak, és akiket éheztettek. Nem értek egyet az állatkertek politikájával, sem az állatok kihasználásával – elefánton lovagolás, delfinshowk és társaik, és tudom, hogy a Dumbo Spa sem pusztán az elefántok megmentéséért működik, hiszen hatalmas haszonnal dolgoznak. De ha néhány elefántot meg tudnak menteni a kínzástól, és a náluk tanyázó ormányosok elég ételt kapnak, akkor máris segítettünk egy picit, ha nekik fizetünk. A világot vagy akár az elefántokat ezzel nem mentjük meg, de talán egy kicsit segíthetünk azokon, akiket megfosztottak a szabadságuktól azért, hogy az embereket szolgálják. És ha hosszú orrú, hatalmas, kerek talpú, trombitáló állatseregről van szó, akkor ez minden eurocentet megér, amit nélkülözni tudunk.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 36: ÉLMÉNYEIM MR. FLASHSEL

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Együttérzést karácsonyra A karácsony a szeretet és a béke ünnepe.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
BA vízió A rothadó holló azt a hírt hozta nekünk, 2017-ben is lesz Brutal Assault!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Föld rögéből égi térbe Nehéz szavakat találni, amikor a The Moon and the Nightspirit zenéjéről szeretnénk szólni.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hova tovább, kedves KoL? Kings of Leon – Walls (RCA Records 2016)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sokoldalú sokkoló olló (vízszintek)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A két szerző
„A két szerző itt egy szerző” Brother Szög legújabb utazása

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Marko Tomaš versei Marko Tomaš versei, fordította: m

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Bírósági ügyem Évek óta húzódik egy bírósági ügyem. De senki nem tudja eldönteni.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 33. 33. rész – A mézeskalács története

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fürdés elefánt módra A legtöbb európai élete folyamán legfeljebb az állatkertben találkozik élő elefánttal.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szabadság Ha jobb kedvemben lennék, a helyszín meghatározásaként azt mondanám: a felhők felett három méterr...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kerek e vidéken Vetélkedő az általános iskolák felső tagozatos és a középiskolák diákjai számára a vajdasági érté...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Művészetterápia – drMáriás és a Tudósok Szabadkán A Tudósok zenekar kezdeti formációban (az elhunyt Bada Tibor kivételével Máriás Béla, Dezső Tóni,...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Festékkel a békéért A politika és az embertelenség megszámlálhatatlanul sok áldozatot követel, amiről a média hűséges...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Lénárd Róbert Lénárd Róbert. Rendező, dráma- és időnként újságíró, gyerekes pop- és magaskultúra-fogyasztó, iro...

0 Hozzászólás | Bővebben +