:

Festékkel a békéért

:

Fotó: Baráth Attila

A politika és az embertelenség megszámlálhatatlanul sok áldozatot követel, amiről a média hűségesen tájékoztat minket. Csak győzzük nézni, hallgatni és nyelni, hogyan veszi át az irányítást az ember felett a fegyver és a hatalomvágy. Vannak, akik nem tudják tovább tétlenül nézni az öldöklést, ezért a művészethez fordultak, hogy megállítsák a népirtást.

Horgas Péter (díszlettervező) kezdeményezésével Budapestről indult el az Aleppó-tekercs, amelynek elkészítésében harminc magyar művész, állampolgár közreműködött. Picasso Guernicáját hívták segítségül, hogy létrejöhessen a nemzeti, humanitárius és művészi projekt, amelynek második állomása Szabadka volt. Mezei Zoltán (a Szab-way Színházi Szervezet egyik alapító tagja) több hónapos szervezés után kiosztotta a lenvásznakat a háborúzás ellen tiltakozó és véleményüket kifejteni vágyó színészeknek, gyerekeknek, alkotóknak. Egy 7,70x3,50 méteres, vörös alapra kerültek azok az üzenetek, szimbólumok, amelyek a békét hirdetik. Az alkotók kreatív és megdöbbentő munkáit december 6-án, 12 és 18 óra között varrták össze a ferencesek templomában, majd 20 órától bemutatták az érdeklődőknek. A szertartáson beszédet mondott Zdenko Gruber, a ferences templom vezetője, Palatinus István plébános, Kovács Róbert, a szabadkai hitközség vezetője, valamint Mezei Zoltán. Ezután következett a budapesti és a szabadkai kép összevarrása, miközben Bakos Árpád, Miroslav Jovančić, Pešikan Balša, Zoran Dukić és Dejan Anđelović gondoskodott a zenei aláfestésről. Az alkotás következő állomása talán Belgrád lesz, és a cél az, hogy mire több európai városon keresztül eljut a tekecs Aleppóba, megszűnjön a háborúzás a városban. A közreműködők nagyon bíznak a projekt sikerességében, de nekünk, szabadkai kisembereknek már csak azért is megérte részt venni ebben a nemes célú kezdeményezésben, mert megbizonyosodtunk arról, hogy van még a városban összetartás és törekvés a változtatásra.

Aleppo Testimony

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: dr.Máriás: A világ új fáraója – Trump
Hátsó oldal: dr.Máriás: David Bowie Van Gogh műtermében
Az ünnepekről Örülünk annak, hogy ragyog, hogy csillog, hogy fényárban úszik a város

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 36: ÉLMÉNYEIM MR. FLASHSEL

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Együttérzést karácsonyra A karácsony a szeretet és a béke ünnepe.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
BA vízió A rothadó holló azt a hírt hozta nekünk, 2017-ben is lesz Brutal Assault!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Föld rögéből égi térbe Nehéz szavakat találni, amikor a The Moon and the Nightspirit zenéjéről szeretnénk szólni.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hova tovább, kedves KoL? Kings of Leon – Walls (RCA Records 2016)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sokoldalú sokkoló olló (vízszintek)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A két szerző
„A két szerző itt egy szerző” Brother Szög legújabb utazása

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Marko Tomaš versei Marko Tomaš versei, fordította: m

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Bírósági ügyem Évek óta húzódik egy bírósági ügyem. De senki nem tudja eldönteni.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 33. 33. rész – A mézeskalács története

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fürdés elefánt módra A legtöbb európai élete folyamán legfeljebb az állatkertben találkozik élő elefánttal.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szabadság Ha jobb kedvemben lennék, a helyszín meghatározásaként azt mondanám: a felhők felett három méterr...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kerek e vidéken Vetélkedő az általános iskolák felső tagozatos és a középiskolák diákjai számára a vajdasági érté...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Művészetterápia – drMáriás és a Tudósok Szabadkán A Tudósok zenekar kezdeti formációban (az elhunyt Bada Tibor kivételével Máriás Béla, Dezső Tóni,...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Festékkel a békéért A politika és az embertelenség megszámlálhatatlanul sok áldozatot követel, amiről a média hűséges...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Lénárd Róbert Lénárd Róbert. Rendező, dráma- és időnként újságíró, gyerekes pop- és magaskultúra-fogyasztó, iro...

0 Hozzászólás | Bővebben +