:

BA vízió

:

A rothadó holló azt a hírt hozta nekünk, 2017-ben is lesz Brutal Assault! 22-es csapdája jobbra, mi balra az első ösvényen. Nagyon várják már ám ezt a mókát, újak-régiek, kicsik-nagyok, feketék-fehérek, barátnők-barátok. Jót utazunk csehekhez, büdösödik a lábunk a melegben. Jaromerig azon vitatkozunk, milyen zene szóljon az autóban. Kiverekedjük magunknak a sátorhelyet, miközben a közelgő Mayhem, Protector fellépése jár az eszünkben. Reggel háborgunk a kellemetlen újításokon, de a Gadget-szerű grindcore el tudja velünk feledtetni ezt is. Agressziónk pozitív levezetésére szolgálhat még a Terror, Teethgrinder hardcoreja is, elvégre a fenének kell belénk fekélyesedett düh, mikor a béke, a tolerancia és a szeretet nevében jegyzik ezt a fesztivált. A nap majd lefelé halad az égen, mi pedig több ezren együtt zúzunk a Prong, Emperor, Morbid Angel, While She Sleeps közben. Pihentetjük viharzó lelkünk az Amorphis, Opeth dallamvilágára, kabátban, talán csak pulcsiban, de ha mázlink van, akkor pólóban vagy félmeztelenül.

Hajnalban összeesünk a sátor előtt, és halljuk, amint a távolban valami rockbanda énekel. Felkelni, járni, megnézni már nem lesz erőnk, vajon a Front Line Assembly vagy a Gorguts nyomja-e.

Másnap megőrülünk a tömegtől a kínaiban. Idegeinkre megy az üzlet környékén heverésző pár szerencsétlen, aki érkezéskor úgy bebaszott, hogy azóta sem találja meg a fesztivál bejáratát. Ők valószínűleg a Metal Church, Sacred Reich, Nile fellépését is megnézték volna, de ha a jövendőmondó szól belőlem, akkor nem fogják. Odabent mi napszúrást kapunk a Tsjuder, Batushka, Master’s Hammer fellépése alatt, mert, ugye, black metált a délután legjobb hallgatni, ötven fokban. Kiütni nem tudjuk magunkat, mert a napi minimum négy óra pogó a Possessed, Rotting Christ, Mantar alatt kiszívja a méreganyagokat belőlünk.

Hajnalban filozofálunk, merengünk, örülünk, hogy a nyílt téren nem zavar minket füst az Electric Wizard, Cough, Wrekmeister Harmonies fellépése közben. Ismét meghal a nap, majd mikor előbukkan, észrevesszük, hogy le sem feküdtünk aludni, hisz a kinti csehóban táncoltunk az asztalon glam/sleaze rockra.

Bosszankodunk, amiért átaludtuk a Deserted Fear, Revocation, Fallujah, Eluveitie műsorát. Aztán belebotlunk a dél-amerikai barátainkba, akik rábeszélnek, hogy most rögtön menjünk a brazil Nervosa thrash műsorát megnézni. Miután a femina trió kitaposta a tökünket, elmegyünk végre pólókat, lemezeket, marhaságokat vásárolni az August Burns Red, The Amity Affliction, Trivium, Chelsea Grin koncertje alatt. Napozunk a zivatarban, és Decapitatedet hallgatunk, szúnyogokkal etetjük magunk naplementekor, Swans és KMFDM közben.

Másnap finom vega és antivega kaját eszünk, picivel később a kényelmetlen és büdös toi-toi vécében szükségleteinket vidáman végezzük, mert a színpadról leszűrődik a Gutalax antihangversenye. Csajokat bámulunk, és mellettünk lévő barátnőnk ránk morrant féltékenységében. Aztán ismét éjszaka lesz, megnézzük, milyen jó vagy rossz nő lett Mina Caputo a Life of Agonyból. Az Ulcerattől megtudjuk, mi a franc az a post death metal, a Sikthtől, mi a math-core, elgondolkodunk az Igorrr zenekar bénaságának súlyán. Az Incantation koncertje után elhagyjuk a fesztivált, kiröhögjük magunkat, végigbeszéljük az életet, a tábornál próbáljuk a színpad felé irányítani a sátrainkon átesőket.

Mindez, vagy-vagy/se, augusztus 9-e és 12 között, 2017 nyarán, a nagy meteoreső ideje alatt, árpilisig elővételben 78 euróért. Persze ez nem minden, általában sokkal több kaland és zenekar vár minket… folyt. köv.

Bővebb infó: http://brutalassault.cz/hu/

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 36: ÉLMÉNYEIM MR. FLASHSEL

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Együttérzést karácsonyra A karácsony a szeretet és a béke ünnepe.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
BA vízió A rothadó holló azt a hírt hozta nekünk, 2017-ben is lesz Brutal Assault!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Föld rögéből égi térbe Nehéz szavakat találni, amikor a The Moon and the Nightspirit zenéjéről szeretnénk szólni.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hova tovább, kedves KoL? Kings of Leon – Walls (RCA Records 2016)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sokoldalú sokkoló olló (vízszintek)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A két szerző
„A két szerző itt egy szerző” Brother Szög legújabb utazása

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Marko Tomaš versei Marko Tomaš versei, fordította: m

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Bírósági ügyem Évek óta húzódik egy bírósági ügyem. De senki nem tudja eldönteni.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 33. 33. rész – A mézeskalács története

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fürdés elefánt módra A legtöbb európai élete folyamán legfeljebb az állatkertben találkozik élő elefánttal.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szabadság Ha jobb kedvemben lennék, a helyszín meghatározásaként azt mondanám: a felhők felett három méterr...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kerek e vidéken Vetélkedő az általános iskolák felső tagozatos és a középiskolák diákjai számára a vajdasági érté...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Művészetterápia – drMáriás és a Tudósok Szabadkán A Tudósok zenekar kezdeti formációban (az elhunyt Bada Tibor kivételével Máriás Béla, Dezső Tóni,...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Festékkel a békéért A politika és az embertelenség megszámlálhatatlanul sok áldozatot követel, amiről a média hűséges...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Lénárd Róbert Lénárd Róbert. Rendező, dráma- és időnként újságíró, gyerekes pop- és magaskultúra-fogyasztó, iro...

0 Hozzászólás | Bővebben +