:

A SZJMSZ közleménye

:

Kedves Barátunk!

Sokat gondolkodtam, hogyan kezdjem, szépen és lassan mondandóm, illetve kérésem. Úgy tűnik, nekem ez nem fog sikerülni, ezért azonnal a lényegre térek.

A Sziveri János Művészeti Színpad a csőd szélén áll, emberileg és anyagilag egyaránt. Most néhány elfáradt, idősebb ember szeretné megmenteni, megújítani a fiatalok színpadát. Hogy húsz éven keresztül a fiatalok, kezdő alkotók színpada volt, ez ma már irodalomtörténeti tényekkel és dokumentumokkal bizonyítható. Emlékezzünk csak a Színpad vers- és esszépályázatára, amely a kilencvenes években egyedülálló, hasznos művészeti-társadalmi jelenség volt Vajdaságban, és ne feledkezzünk meg a 2004-ben indult Sikoly irodalmi–művészeti folyóiratról sem.

Kedves Barátunk, arra kérünk, hogy ismerőseid köréből kérj fel egy-két kultúra- és művészet szerető, sikeres vállalkozót, hogy most kivételesen EGY ALKALOMMAL, szerény összeggel támogassa a SZJMSZ tevékenységét. A szerény összegek felhasználására, a Színpad megújulásához március folyamán lesz szükségünk.

Végezetül: Te is tudhatod, mindenkor tisztességesen használtuk fel a támogatásokat és megbecsültük védnökeinket.

A Sziveri János Művészeti Színpad (Umetnička Scena Siveri Janoš) folyószámlájának száma: 310 – 13934 – 24 (NLB banka, Zrenjanin).

 

Tisztelettel, barátsággal, köszönettel:

N.Czirok Ferenc, a SZJMSZ alapító elnöke és Kovács Jolánka, jelenlegi elnök

Sikoly

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Pápista Zsolt
„Aki német szakos, rendkívüli helyzetet élvez” A Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia 2016. évi Kristálygömb Díját Pápista Zsolt, az...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 37: HA NÁLUNK IS LEGÁLISAK LENNÉNEK A FEGYVEREK

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A családon belüli erőszak Ami a négy fal között történik, az magánügy.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A folk metál újabb hullámain Krampus: Counter / Current (Magánkiadás 2016)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szilikonspirál – avagy a mindenség egy csigahéjban Darren Aronofsky: π (π – faith in chaos) – 1998

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A SZJMSZ közleménye Kedves Barátunk!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Bödecs László: Semmi zsoltár Bödecs László, költő, 1988-ban született Szombathelyen.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Céklás-fetás szódakenyér
Sporhetsztori 34. 34. rész – A cékla visszatér

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Utam Japánba A repülő leszállásra készül. Hajnali ötkor értem vissza a hostelbe Bangkok legjobb bulijáról, és ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Guten Morgen, Österreich Minden télen elhatározom, hogy Ázsiában fogok lakni, például Malajziában, ahol még csak tévében l...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tarajos képzőművészet Damir Pavić – Septic szabadkai független képzőművész.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: G. Erdélyi Hermina G. Erdélyi Hermina vagyok, a barátaim Heminek hívnak.

0 Hozzászólás | Bővebben +