:

Sporhetsztori 35.

:

35. rész – Agyat mosnak a cégnél

A hideg nem múlik. Seggre esel a buszból kilépve. Ha szerencséd van, a munkába/haza menet csak egyszer csúszik ki a lábad alól a talaj. Melón egyre több a hülye. Akiben az utolsó reménysugarat láttad, szintén majom. Panírozd csak a több kiló töltött-sült paprikát, töltött palacsintát, sertéskarajt, csirkemellet, míg torkaszakadtából üvölt a pink tévé csillagainak szánalmas hada, a „turbófolk” slágerek krémjével a topon, a Cécákkal és egyéb, említésre sem méltó világszégyenekkel együtt. Gondolkodj azon, hogyan lehetne diszkréten eltüntetni azt a hangszórót a konyhából, és hogyan lehetne agyat mosni ahelyett, hogy a tiéd mosnák. Mert úgy bizony, ez agysuvick, hisz három szabadnap után, mikor felkelsz éjszaka vizelni, a szívből rühellt „slágerek” egyike dalikázik a fejedben… és nem akar csitulni. Undorító.

Megkérlek benneteket, vegyetek ki a kedvemért legalább két szabadnapot. Hallgassátok a kedvenc muzsikátokat, gyújtsatok gyertyát, igyatok meg pár pohár bort, sört, akármit, és lazuljatok. Élvezzétek, hogy otthonotok melegében nyújtózhattok, és főzzétek meg az alábbi ételeket egy meghitt ebéd/vacsora kedvéért. Mert meg kell tanulni elengedni a rosszat és beengedni a jót. Majd rabul ejteni.

Kesus borsókrémleves

Kesus borsókrémleves

Hozzávalók 6 személyre:

  • ¼ csésze olívaolaj

  • 2 nagyobb vöröshagyma finomra vágva

  • 2 szál zeller vékonyra szelve

  • 4 gerezd fokhagyma zúzva

  • Tengeri só, frissen őrölt bors

  • 2 csésze nyers kesudió

  • 2 ek nyers vagy világosbarna cukor

  • 1tk tört paprikapehely

  • 900 g fagyos cukorborsó

  • 1ek malátaecet (kihagyható, helyettesíthető)

  • Vékonyra vágott zöldhagyma és krumplichips (a tálaláshoz)

Elkészítés:

Mérsékelt lángon melegítsd fel az olajat. Pirítsd üvegesre a hagymát, add hozzá a szárzellert, a fokhagymát, és sűrű kevergetés mellett dinszteld majdnem fél órát (szükség esetén önts alá egy kis vizet). Ízesítsd kedved szerint. Ezután dobd bele a kesut, a paprikapelyhet, a cukrot és 3-4 csésze vizet. Hagyd felforrni. 10-15 perc főzés után turmixold le a borsó egyharmadát a főzőlé 1/3 részével. Ha túl sűrű, nyugodtan önts hozzá még levet. Finom lyukú szűrőn passzírozd át a levest egy közepes serpenyőbe, a szűrőben fennakadt zöldségeket távolítsd el, és folytasd a munkafolyamatot, míg a borsód és az alapléd el nem fogy (vizet is használhatsz, ha nem elég a lé). Keverd az ecetet a levesbe, sózd-borsozd kedvedre, és lassan melegítsd fel. Vékonyra szeletelt újhagymával és krumplichipsszel tálald.

Sörös-marhás pite

Sörös-marhás pite

Hozzávalók 8 személyre:

A sajtos tésztához:

  • 300 g sima liszt

  • 1tk só

  • 100 g frissen reszelt Cheddar sajt

  • 150 g vaj, 30 percig fagyon tartva

  • 100 ml hideg víz

  • 1 tojás felverve (a kenéshez)

A töltelékhez:

  • 2 ek olívaolaj

  • 4 szelet húsos szalonna durvára vágva

  • 2 hagyma szeletelve

  • 2 fokhagymagerezd zúzva

  • 3 sárgarépa szelve

  • 1 kg marhalapocka 3cm-es kockákra vágva

  • 250 g gomba vastagra szelve

  • 2 ek sima liszt

  • 500 ml Guinness sör

  • 4 szál kakukkfű

  • 2 babérlevél

  • 2 ek finomra vágott petrezselyemzöld

Elkészítés:

Szitáld a lisztet+sót egy nagy tálba, majd keverd bele a reszelt sajtot. A reszelő legdurvább részén reszeld a fagyos vajat a tésztába. Gyengéden keverd bele, győződj meg róla, hogy a sajt és a vaj minden egyes darabja liszttel van borítva. A vajat nem kell eldolgozni, darabosan maradjon. Öntsd hozzá a fagyos vizet, dolgozd össze fakanállal. Mikor a tészta összeáll, finoman formálj belőle gömböt, majd némileg lapítsd ki. Tekerd műanyag fóliába, és pihentesd legalább harminc percig a frizsiderben.

A töltelékhez melegítsd elő a sütőt 160 fokra. Közepes lángon melegítsd fel az olajat egy tűzálló edényben, és pirítsd meg a szalonnát. Add hozzá a vöröshagymát, a fokhagymát, a sárgarépát és a gombát, majd sűrű kevergetés mellett főzd 6-7 percig. Most jöhet a marha, keverd a zöldségekhez, piríts rá egy kicsit, szórd meg liszttel, még 2 percig főzd, és ezt követően keverd bele a sört, a kakukkfüvet, babérlevelet, és közepes lángon forrald fel. Fedd le, tedd át a sütőbe, és süsd 3 óra hosszat. Időnként keverd meg. A végén keverd bele a petrezselymet, ízesítsd ízlés szerint, és hagyd hűlni.

Kanalazd a keveréket egy tortaformába, nyújtsd ki a tésztát akkorára, hogy befedje a formát. Az edény széleit kend be tojással, és takard le a pitét a tésztával, a széleinél lenyomva, hogy lezáródjon. A felesleges tésztát nyesd le, nyújtsd ki újra, formázz belőle a kedvednek megfelelő díszeket, és dekoráld vele a pite tetejét, majd kend meg a megmaradt tojással, és süsd 40-45 percig, vagy míg a tészta szép aranyszínt nem kap.

Forrás: http://www.bonappetit.com/

Az előző rész itt olvasható.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Jogi Kar, te drága! A napok elmúlnak, az egyetemen viszont folytatódik a már jól bejáródott monotónia, habár az ember...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az egészséges környezethez való jog Az egészséges környezethez való jog harmadik generációs jog.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mi újság a Sequence tájékán? A modern metálos Sequence zenekar kiadta harmadik videoklipjét, mely az Identity című dalukhoz ké...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Magzatpóz Darren Aronofsky: Rekviem egy álomért (Requiem for a Dream) – 2000

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Hieronymus Bosch: Haywain (részlet)
Marko Tomaš és Odri Gizella versei Marko Tomaš és Odri Gizella versei

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 35. 35. rész – Agyat mosnak a cégnél

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Visszajöttem!” 5. Család

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Pillanatképek Katoriból Élet a japán farmon

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mi mindannyian ufók vagyunk Kicsi a világ – szokás mondani. Így az is könnyen megesik, hogy két vajdasági előbb fut össze Bud...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
100 tonnás riffek A 1000 Mods pszichedelikus középutas felsőszerű stoner rock csapatot rabul ejtette Újvidék multik...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Pain koncert Belgrádban A skandináv metál, már nem annyira gyereke, sokkal inkább fenéje, Peter Tägtgren Szerbiában is la...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A tarajos rosszfiúk visszatérnek A The Exploited ismét hazánkban

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Éjjeli füst Újvidéken A Nightstalker levadássza a sztónereket a Duna mellett

0 Hozzászólás | Bővebben +
Ivan Schreiber:
Tarajos képzőművészet 2. Damir Pavić Septic, szerbiai szubkulturális legenda.

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Aki választ: Kiss Tamás Kiss Tamás. Tékiss Tamás. De inkább csak Tunyó.

0 Hozzászólás | Bővebben +