:

„Az akárhol és a sehol között egy megapoliszban”

:

avagy a sóvárgás tízezer arcáról

(Kubiszyn Viktor: Oroszrulett – Kalligram, 2015, 272 oldal)

„Nagyon rövid ideig a józanodásom után megpróbáltam úgy élni, ahogy az a nagy könyvben le van írva. Vagyis megnézni, hogyan is működik valójában ez a normális, nyugati civilizációnak nevezett izé, milyen szabályok szerint lehet tisztességesen, mindenkinek a hasznára élni a mindennapokat. Jegyet venni a villamoson, befizetni az adót, valakire szavazni, amikor szavazni kell, karriert építeni, családot alapítani, hazugságra és képmutatásra nevelni a gyerekeket, így élni, amíg megy, aztán meghalni. Az élet egy talált tárgy, ráadásra kapva – egy lehetőség. De mire? Bármire. Aztán mehet az egész a kukába. Korábban rossz szokások rabja voltam, amik felcserepesedtek rám, mint bakancsra a sár. Utána jó ember akartam lenni. Jó állampolgár. Sajnos nem ment, de leginkább a motivációm veszett el. A normálisnak tűnő világ legalább akkora ordas nagy illúzió, mint a kábítószeres Zóna, ha nem nagyobb.”

Csak egy hangyányit slukkolj – nyalints, szúrj etc. – ebből, bratva, garatáltan el fogsz szállni; lejönni meg talán egyáltalán nem lehet róla. Nem tudom: ma fejeztem be a könyvet, de jó ideig a hatása alatt maradok, az zicher. Metavurt Budapestről, illetve Moszkvából. A tár dugig van: pörgess, cső végét a halántékra, húzd meg a ravaszt! Nyerhetsz?

A főhős – a szerző alteregója, itt bátran kijelenthetjük – képesnek látszik rá... Csak mert az ő királysága nem ebből a világból való. „Átálltál a sötét oldalra? Mindig két oldalon állok.” ...de már régóta nem a narkósok és a „jó állampolgárok” ellenpólusait jelenti ez a két oldal. Felette áll ezeknek. Illetve alatta – perspektíva kérdése. Valamennyire emlékeztet a Trainspotting nyitó/záró soraira a fenti idézet? Bizonyára nem véletlen, ám Welsh a teljes trilógiában sem jut el odáig, mint Kubiszyn (igaz, ő is immár a harmadik kötetnél tart a téma boncolgatásában). Az elbeszélő én – exdrogos, író, harmincas – egy Léna nevű huszonéves, érzelmileg és intellektuálisan gazdag, a narkó iránt extra fogékony lány társaságában elindul felfedezni az orosz fővárost – mert mért ne?, mindenütt jó, de legjobb bárhol –; de nem ám a múzeumokat, palotákat, templomokat, hanem a „másik” Moszkvát, a Zónát, ahol talán az igazság lakozik. Szóval odaát. Odalenn.

Hihetetlen, hogy a szerző micsoda pazar kavalkádját vonultatja fel az izgalmasabbnál izgalmasabb figuráknak. Elsősorban dzsánkikkal találkoznak – ópiátok, alkohol, gyorsítók, lassítók, THC, DMT, LSD, no meg a hátborzongató, a húst a csontokról lerohasztó Krokodil; Raoul Duke koffere a négyzeten –, ugyanakkor szóba elegyednek csövesekkel, piaci árusokkal, biztonsági emberekkel, művészekkel... akik közül sokan szintén nem vetik meg a „mesterséges mennyországokat”. Az elbeszélő nem fogyaszt – a regényből sejteni, a szerző életrajzából tudni lehet, hogy évekig volt a heroin szerelmének rabja –, csupán megfigyel, elemez; és figyeli önmagát is, miközben rádöbben, semmilyen szertől nem lehet annyira beállni, mint kristálytisztán. Előbb érzi a hatást, mint az a személy mellette, aki fogyasztott a szerből. A helyzetek katalizátora minden alkalommal Léna, aki nagyon is „kóstolgat”, közben ő a férfi füle, nyelve, gyomra, tüdeje... „sztalkere” a Zónában. Egyszerű lenne az ügy, ha hősünk már nem kívánná meg az „idegen” anyagot: de nagyon is kívánja, a sóvárgás tízezer arcáról szól ez a könyv – többek között –, és bár azt mondtuk, csak volt a heroin szerelmének rabja, a szerelem azért megmaradt; talán a rabság nem, de a láthatatlan bilincsek mindhalálig megmaradnak. Hogy azon túl mi lesz? Hiszek, bízom, szeretek. Legyen meg a te akaratod!

Tízezer arca van a sóvárgásnak, tízezerféleképpen lehet elszállni is, a drogok és a kemikáliák csak a legegyszerűbb és leggyorsabb megoldását jelentik a sóvárgás csillapításának. Besodorhatod és elszívhatod a hatalmat, bélyeg formájában felragaszthatod a szájpadlásodra a szerelmet és a szexualitást, palackból nyakalhatod a művészetet, sőt, intravénásan belőheted magadnak Jézus Krisztust is, egy kis Buddhával felütve akár... és sorolhatnánk. Az elbeszélő viszont nem kér mindebből – noha mennyire szomjazik egy lövésre, Istenem! –, mert elég volt a hazugságból. Eleget hazudott azelőtt önmagának is, hát még másoknak. Az igazat és a valót keresi. Benne önmagát, téged, engem. Bennünket. A helyünket a Föld-feletti alatt. És minden bizonnyal szüksége is volt ehhez az éveken át tartó szerfogyasztásra. A heroin és társai – bár igaz, hogy közben majdnem megölték őt – lemarták a szeméről a hályogot, eltüntetve az illúziót, „a közös hallucinációt”, káprázatot, amit úgy nevezünk, társadalom, történelem, sőt: kultúra. Az igazi Kultúra állapota jó ideje el van már rejtve legtöbbünk tekintete elől. Megtalálni viszont a mindent jelenti. Mert enélkül az élet valóban csak egy szánalmas kis bohózat, ahol jobb híján éppenséggel be is lőhetjük magunkat napjában akárhányszor, az akárhol és a sehol között.

...és annyit mesélhetnék még erről a pazar „gonzóregényről” – haha, meglep? –, de tartsuk a mértéket, mely, ahogy a cannabis, úgy egy újságcikk esetében is alapvető és szent. Kubiszyn a Drognapló és a Foglaltház című munkái után, úgy érzem, most jutott el odáig, hogy megtalálja a legjobb arányt önéletrajz és fikció között, a stílusa is tovább csiszolódott, még élvezetesebb olvasni őt, ez a mű még inkább „letehetetlen”, mint az előzőek. A hangvétel könnyed, a gondolat aranysúlyú. Az Oroszrulettben különösen lenyűgöző még a számtalan, irodalmi és filmművészeti „beavatottságról” tanúskodó allúzió is; inkább el sem kezdem felsorolni a témához kapcsolódó könyvekre és filmekre vonatkozó temérdek utalást – mint Pascal hagymája a Gondolatokban, olyan ez a regény. Már csak emiatt is igazi csemege. Jó olvasást kívánok hozzá mindenkinek!

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Stanyó Károly 
Hátoldal: KMV Plakátpályázat 1. díj – Cibolya Stella Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta
Felkészítő tanárok: Kókai Eléna, Balla Ákos
Kikelet Vártunk, vártunk, és csak kivártuk, hogy beköszöntsön a tavasz, s ember és állat fellélegezhessen...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 40: SZEMESZTER VÉGE, VAGY ELSŐ NAP… UGYANAZ

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A művészet szabadsága Nem olyan egyszerű meghatározni, hogy mi a művészet.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.facebook.com/ PPLivePhoto
Csillagok között A Vágtázó Halottkémek és a New Model Army zenekar közös pontjai:

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Lazar (NS) Az újvidéki instrumentális zenét produkáló trió már azzal egy jó pontot szerzett nálam, hogy van ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A mindig aktuális lázadás Új előadással robbantott a Fabula Rasa

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Az akárhol és a sehol között egy megapoliszban” avagy a sóvárgás tízezer arcáról

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Nincs megállás” Davor Štefanek megnősült, és apa lesz

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 38. 38. rész – A második fekete pont– A tinták tintája

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Montgomery, egy világ megteremtője Várj, mondok neveket: Felicity, Felix, Cecily, Sarah Stanley, Gus Pike, Alec bácsi, Janet néni, O...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Driving Licence Amikor hatéves voltam, azt vártam, hogy mikor töltöm már be a tizenkettőt, hogy majd elöl ülhesse...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Pályázati felhívás A 27. TARTÓSHULLÁM – MEDIAWAVE Együttlét pályázatot hirdet fiatal magyar és határon túli magyar f...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Rakjuk össze, amink van! Jelentkezz közösségi programmal a 27. Tartóshullám Mediawave Együttlétre!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Balázs Áron A nevem Balázs Áron. 45-össel taposom a 40-et, színész és tanársegéd vagyok.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Margóversek Győrffy Zoltán, Zombor – KMV, vers 1. díj (1991)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Anikó sejtelmes télikabátja Jódal Kálmán, Újvidék – KMV, novella 1. díj (1986)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Tamás szervezőként a tavalyi KMV-n
„Aki egyszer átélte, azt előbb vagy utóbb úgyis visszahúzza a szíve” Oláh Tamás, Magyarkanizsa

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ágnes a tavalyi KMV-n
„Én ilyen dzsóker vagyok” Léphaft Ágnes, Újvidék

0 Hozzászólás | Bővebben +