:

Lazar (NS)

:

Az újvidéki instrumentális zenét produkáló trió már azzal egy jó pontot szerzett nálam, hogy van egy daluk, mely címként a keresztnevemet viseli.

Amikor meghívást kaptam a kilencedik 200 Grama, 200 Dinara Meetingre, ahol Lazarék is a fellépők listáját ékesítették, eldöntöttem, ők is helyet kapnak ebben a most induló irománysorozatban, amelyben a tervek szerint fiatal vajdasági bandákat mutatok be. Abszolút beleillenek a képbe; ha már meghívták őket, biztosan jó arcok (és tényleg!), emellett pedig – ami nem utolsó szempont persze – jó, amit csinálnak.

A Lazar megalakulásának ötlete két évvel ezelőtt fogalmazódott meg. Az együttes három tagot számlál, méghozzá Marko Vasiljev (basszusgitár), Milan Zipančić (dob) és David Aksamit (gitár) személyében.

Lazar NS

Marko a Mamurlook (NS) tagja volt korábban, Zipo a Nosebleedből (BG) érkezett, David pedig a Nikad Više Embrioból (NS) hozta tapasztalatait. Zenéjüket – hasonlóan a többi együtteshez, akikkel beszélgettem – nem szeretik és nem is akarják kategorizálni, s vallják, hogy ez nem is lenne szerencsés dolog. Saját bevallásuk szerint a hallgató, a közönség véleménye számít, valamint ennek a véleménynek a hatása.

– A legtöbb, amit elmondhatunk magunkról, hogy egy újvidéki banda vagyunk, akik instrumentális zenét játszanak. Lehet, ebből egyesek az alternatív rockra asszociálnak, míg mások a metálra vagy a hard rockra. Először adjanak egy esélyt, és hallgassák meg a zenénket, utána értékelhetnek, és egész nyugodtan kategóriákba is sorolhatnak – állítja David.

 

S hogy mik a kilátások, elképzelések a jövőre nézve? A Lazar tagjai nagyon szeretnék profi felvételekkel gazdagítani repertoárjukat, mert bár készült néhány stúdiófelvétel, és koncertvideóik is vannak a Youtube-on, úgy érzik, a megmaradt űrt sokkal minőségibb szinten felvett számokkal kell kitölteni.

Kíváncsi voltam arra is, eddig mit tartanak az együttes legszebb élményének vagy sikerének.

– A legérdekesebb élmény, a koncertek mellett természetesen, az volt, amikor az Újvidéki Rádióval való együttműködésünk keretében egyik dalunkat felhasználták a Žena u kutiji című műsorukhoz. – Ennek ellenére állítják, hogy kerülik a kompromisszumokat és a kötöttségeket. – Egyszerűen csak hangzásokat teremtünk, amiket szívesen hallunk magunk is. A lényeg számunkra ebben rejlik, nem az anyagi sikerben.

Félreértés ne essék: a Lazar tagjainak jólesik, amikor egy-egy hallgató a koncert után megköszöni nekik az élményt, de nem esnek kétségbe attól, hogy a Facebook-oldalukon csak nagyjából kétszáz kedvelés van.

– Aki követ bennünket, azt valóban érdekli a zenénk. Végeredményben siker az is, hogy felkerestél bennünket. Nem?

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Stanyó Károly 
Hátoldal: KMV Plakátpályázat 1. díj – Cibolya Stella Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta
Felkészítő tanárok: Kókai Eléna, Balla Ákos
Kikelet Vártunk, vártunk, és csak kivártuk, hogy beköszöntsön a tavasz, s ember és állat fellélegezhessen...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 40: SZEMESZTER VÉGE, VAGY ELSŐ NAP… UGYANAZ

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A művészet szabadsága Nem olyan egyszerű meghatározni, hogy mi a művészet.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.facebook.com/ PPLivePhoto
Csillagok között A Vágtázó Halottkémek és a New Model Army zenekar közös pontjai:

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Lazar (NS) Az újvidéki instrumentális zenét produkáló trió már azzal egy jó pontot szerzett nálam, hogy van ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A mindig aktuális lázadás Új előadással robbantott a Fabula Rasa

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Az akárhol és a sehol között egy megapoliszban” avagy a sóvárgás tízezer arcáról

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Nincs megállás” Davor Štefanek megnősült, és apa lesz

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 38. 38. rész – A második fekete pont– A tinták tintája

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Montgomery, egy világ megteremtője Várj, mondok neveket: Felicity, Felix, Cecily, Sarah Stanley, Gus Pike, Alec bácsi, Janet néni, O...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Driving Licence Amikor hatéves voltam, azt vártam, hogy mikor töltöm már be a tizenkettőt, hogy majd elöl ülhesse...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Pályázati felhívás A 27. TARTÓSHULLÁM – MEDIAWAVE Együttlét pályázatot hirdet fiatal magyar és határon túli magyar f...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Rakjuk össze, amink van! Jelentkezz közösségi programmal a 27. Tartóshullám Mediawave Együttlétre!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Balázs Áron A nevem Balázs Áron. 45-össel taposom a 40-et, színész és tanársegéd vagyok.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Margóversek Győrffy Zoltán, Zombor – KMV, vers 1. díj (1991)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Anikó sejtelmes télikabátja Jódal Kálmán, Újvidék – KMV, novella 1. díj (1986)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Tamás szervezőként a tavalyi KMV-n
„Aki egyszer átélte, azt előbb vagy utóbb úgyis visszahúzza a szíve” Oláh Tamás, Magyarkanizsa

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ágnes a tavalyi KMV-n
„Én ilyen dzsóker vagyok” Léphaft Ágnes, Újvidék

0 Hozzászólás | Bővebben +