:

Egyedül maradni Európában senki sem szeretne

:

Az egyik legfontosabb emberi jogi dokumentum (legalábbis Európában) az Emberi Jogok Európai Egyezménye. Ez 1951 óta létezik, és az Európa Tanács hozta létre. Az Európa Tanács egy az Európai Uniótól független szervezet: szinte minden európai ország tagja. Az egyezménybe foglaltakat ezek az országok többé-kevésbé igyekeznek is betartani.

Március végén tüntetések voltak Oroszországban. Ez önmagában nem sokat mond, de ha hozzávesszük, hogy Oroszországban gyakorlatilag nem szabad tüntetni, mindjárt más a helyzet. A békés tüntetéseket párhuzamosan több városban is megrendezték, mégpedig annak ellenére, hogy a rendőrség (biztos, ami biztos) jó előre betiltotta őket. A tüntetők azért vonultak utcára, hogy a korrupció ellen tiltakozzanak, a belügyminisztérium pedig azért küldte őket haza, mert szerintük a megmozdulás törvénytelen.

Az Emberi Jogok Európai Egyezményének a 11. cikke arról szól, hogy a békés céllal történő gyülekezés alapvető emberi jog, amit csak erős indokkal lehet megakadályozni. (Ilyen erős indok például, ha bűnözés várható az eseményhez kapcsolódóan, mert a közbiztonságra is oda kell figyelni.)

Egy békés tüntetésre nem jellemző, hogy zavargásokba torkollana, a hatalmon lévőkre viszont általában jellemző, hogy igyekeznek betiltani minden gyülekezést, amit ellenzékiek szerveznek. Oroszországban meg pláne: sokakat letartóztattak, köztük középiskolai tanulókat is – merthogy a tüntetők között elég sokan voltak tizenévesek. Ebben nincs semmi meglepő: a társadalmi megmozdulásokon (és főleg a betiltott társadalmi megmozdulásokon) érthetően azok vesznek részt, akiknek nincs semmi veszíteni valójuk, arról nem is beszélve, hogy a fiatalokban általában jóval erősebb a tenni akarás, mint az idősebbekben.

Oroszország nem éppen az emberi jogok fellegvára, máskor is előfordult már, hogy mondvacsinált okokra hivatkoztak egy-egy békés gyülekezés betiltásakor. Tíz évvel ezelőtt először a melegfelvonulást tiltották be, majd azt a tüntetést is, amit a melegfelvonulás betiltása ellen szerveztek. Ez az ügy eljutott egészen a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságáig. A döntés szerint a békés célú gyülekezést akkor sem lehet betiltani, ha az sérti mások értékeit vagy elveit – egyszerűen tudomásul kell venni, hogy nem mindenki egyazon értékek és elvek mentén éli az életét. Azért pedig, hogy a résztvevők és a rendezvény miatt felháborodók ne csapjanak össze, a rendőrségnek kell megfelelő óvintézkedéseket tennie. Önmagában tehát az a lehetőség, hogy a két csoport esetleg egymásnak esik, nem lehet oka egy rendezvény betiltásának.

A bíróság tehát úgy döntött, hogy Oroszország megsértette az emberi jogi dokumentumot. Persze Oroszországot sem kell félteni: Moszkvában például néhány évvel ezelőtt jó előre betiltották az összes melegfelvonulást a következő 100 éven belül. (A szervezők válasza erre nyilván ugyanaz volt, mint korábban: „Jó, akkor megyünk Strasbourgba!”).

Sokszor előfordul, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága olyan döntést hoz, ami nem tetszik mindenkinek. Magyarország például újabban a menekülteket érintő kérdésekben szokott így járni. A legegyszerűbb védekezés ez ellen az lenne, ha az érintett ország fölmondaná az Emberi Jogok Európai Egyezményét – csakhogy ez nem biztos, hogy bárki számára jó ötlet. Mivel ez egy egységes, összefüggő jogi dokumentum, nem lehet azt mondani, hogy „ez a pont itt nekem nem tetszik, ezt fölmondjuk, a többi maradhat”. Vagy marad az egész, vagy megy mind. A britek párszor már fölvetették, hogy inkább saját emberi jogi dokumentumot dolgoznának ki (igaz, ők általában igyekeznek minden közös európai dologból kivonni magukat), a közöset pedig fölmondanák, és újabban Magyarország is emlegeti a témát (bár ez meg szinte teljesen komolyanvehetetlen). Az viszont egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy az emberi jogokra hivatalosan is fittyet hányó országot egykettőre kipenderítenék az Európai Unióból is meg az Európa Tanácsból is. Egyedül maradni Európában pedig senki sem szeretne.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Pesti Emma: Álomváros
Hátsó oldal: Fügedi Róbert: Szellem utasok
Majd hirtelen nyár... Furcsa teremtmény az ember. Az időjárástól függ a jókedve, öröme, bánata, és hogy aznap éppen men...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 42: A CSAPDA

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egyedül maradni Európában senki sem szeretne Az egyik legfontosabb emberi jogi dokumentum (legalábbis Európában) az Emberi Jogok Európai Egyez...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A rozsomák a trapézt átharapja Terry Gilliam: Félelem és reszketés Las Vegasban (Fear and Loathing in Las Vegas) – 1998

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A bedeszkázott ablakok mögötti élet Orcsik Roland regényíróként is tarol

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fekete rizottó
Sporhetsztori 39. 39. rész – Tinta a tányéron

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Barátom, Vancouver ... lábait az óceán nyaldossa, haját hó deresíti, ruháján felhőkarcolók csillogása jár táncot, vá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ezeket a magyar filmeket is láthatod az idei Mediawave Együttléten! Három hét múlva kezdődik Magyarország legrégibb és egyben legfiatalabb fesztiválja, a 27. Tartósh...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Orovec Krisztina Műfordítással foglalkozom, ez a második hivatásom. A televíziózás az első.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A vége felé... Március vége van, ami azt jelenti, hogy a tél átváltott tavaszba.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Versek KMV, vers 1. díj (1989)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ujjé, nyaralunk! KMV, humoreszk 1. díj (1983)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Koncentráció 2016-ban
Tizenöt perc az tizenöt perc Kiss Anita, Óbecse/Zenta

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Éva a 2015-ös KMV-n
Mit csinál egy zsűritutujgató? Borbély Éva, Magyarkanizsa

0 Hozzászólás | Bővebben +