:

Nem hallgatnak, dolgoznak

:

A Gondolat-Jel Társulat háza táján izgalmas próbafolyamat zajlik

Egy amatőr társulat csak akkor működhet jól, akkor érhet el sikereket, ha jó „kezekben” van, és mindenki ugyanazt akarja. Magyarkanizsa egy nagyon kivételes, szorgalmas és tehetséges társulattal büszkélkedhet. A Gondolat-Jel Társulat 2011 novemberében alakult, és azóta nagy népszerűségre tett szert Vajdaság-szerte. A csapatot alkotó középiskolás és egyetemista fiatalok a Nagy József Regionális Kreatív Műhelyben „gyártják” a művészetet. A társulat vezetőjét és rendezőjét, Oláh Tamást faggattam tervekről és leküzdendő akadályokról.

Jelenleg milyen színdarabot készít a társulat?

Egy nagyon izgalmas és sokrétű projektbe fogtunk bele 2016 októberében. Eldöntöttük, hogy nem egy már létező drámához nyúlunk, hanem a játszók ötleteiből és improvizációiból kiindulva alkotunk meg egy irodalmi alapszöveget, melyet aztán színpadra állítunk. Jelenleg nyolc fiatal amatőr színészt számlál a társulat, s mindannyian azt a feladatot kapták, hogy olyan figurákat alkossanak meg, melyek jelleme a leginkább foglalkoztatja őket. Mindenkinek megvan a saját történetszála, és ezek bizonyos pontokon összekapcsolódnak egymással, esetenként párhuzamosan futnak tovább. Az Entrópia munkacímű előadásban nyolc főszereplő nyolc útja jelenik majd meg a nézők szeme előtt, s ezekből remélhetőleg színházi sablonoktól mentesen rajzolódik majd ki a 80-as évek végén és a 90-es években született fiatalok tipikus világlátása, és felmerülnek azok a generációs kérdések, melyekre mi is válaszokat keresünk a próbafolyamat során.

Mennyire tudtok rendszeresen próbálni? Milyen nehézségekbe ütköztök egy-egy próbafolyamat alatt?

Az elmúlt öt év alatt hozzászoktunk ahhoz, hogy heti egy-két alkalomnál többször nem tudunk próbálni, de a jelenlegi folyamat még az előző évekhez képest is nehéznek bizonyul. A társulat legtöbb tagja egyetemi tanulmányokat folytat Szegeden vagy Újvidéken, vagy dolgozik és gyereket nevel Szabadkán, illetve a magyarkanizsai bázisunktól még távolabb eső városokban. Bár teljes létszámban csak ritkán tudunk együtt lenni, a részpróbákkal biztosan haladunk a magunk ritmusában, s igyekszem olyan feladatokat adni a játszóknak, amik a hétköznapjaikban sem hagyják nyugodni őket, hogy kénytelenek legyenek együtt élni, együtt gondolkodni a szerepeikkel, egyre jobban megismerve azokat. Szerencsém van, mert egy olyan összeszokott, jól működő csapattal dolgozhatok együtt, akikkel fél szavakból is megértjük egymást, s így a nagyobb szünetek után is ugyanolyan örömmel, lendülettel és hatásfokkal tudunk belevágni a munkába.

Nemrég dramaturgként is kipróbálhattad magad. Milyen tapasztalatokat szereztél, élvezted a munkát?

Az elmúlt év során dramaturgként vettem részt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Olbrin Joachim csodálatos utazása és a debreceni Csokonai Színház Jadviga párnája című előadásainak elkészítésében, melyeknek rendezője Mezei Kinga volt, a dramaturgi feladatokat pedig Góli Kornéliával osztottuk meg egymást közt. Igaz, hogy e munkakör nem volt teljesen idegen a számomra, hiszen saját rendezéseim dramaturgiájáért a kezdetektől fogva én felelek, de ilyen nagy költségvetésű, sok szereplőt mozgató produkcióban még nem volt alkalmam dolgozni, s ez természetesen hatalmas élményt jelentett, ráadásul rengeteg szakmai tapasztalattal is gyarapodtam. Továbbá pár hete mutattuk be a Zentai Magyar Kamaraszínház tantermi produkcióját, mely az Ember tragédiáján alapszik, és komoly dramaturgiai munka van mögötte, hiszen a színészek közreműködésével Madách monumentális drámai költeményét a töredékére húztuk annak érdekében, hogy egy negyvenöt perces tanórán is játszható, elbeszélhető és feldolgozható legyen. Izgalmas kaland volt, meg kell hagyni.

Mennyire tudod hasznosítani a színházi tanulmányaidat? Mik a terveid a jövőre nézve?

Egymással szorosan összefonódva képzelem el a színház elméletét és gyakorlatát. Egy dráma olvasásakor rendkívül hasznos tud lenni, ha az ember el tudja helyezni azt a színház világtörténetének rendszerében és a különféle játékhagyományok szövedékében. Olyan kulcsokat fedezhet fel az értelmezéshez, melyek megtermékenyítően hathatnak akkor is, ha történetesen adaptálni szeretné a szöveget, vagy továbbgondolná, hogy felhasználja a motívumait a saját rendezéseiben. Ez a fő oka annak, hogy mindkét területen szeretném tovább folytatni a megkezdett munkát. A Gondolat-Jel Társulat készülő előadása mellett már második éve dolgozom egy értelmi fogyatékos fiatalokból álló magyarkanizsai társulattal, a Mázlisták csapatával. Terveink szerint decemberben mutatjuk be következő, az előadók szabad asszociációi alapján építkező előadásunkat. Színházelméleti tanulmányaimat pedig a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájában szeretném folytatni ez év szeptemberétől.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: A kép forrása: szegedma.hu
Létezhetsz a médiában! A Magyarországon jól ismert D. Tóth Kriszta a közelmúltban Szegedre látogatott

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 44: MINEK TÖREKEDNI?

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A politikailag korrekt szólásszabadság A szólásszabadság egy nagyon alapvető emberi jogunk, nélküle nincs demokrácia, és nincs társadalm...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Pajtás Daloljunk X és Y A budapesti Trottel Records egy különleges ínyencséggel rukkolt elő a magyar underground-, punkt...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Idén is megyünk! A Brutal Assault szervezőit semmi sem állítja meg a fellépők névsorának bővítésében.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: The Moon and the Nightspirit
A hold és az éjszaka lelke Ki gondolta volna, hogy a pagan folk világszerte ismert magyarországi képviselője, a The Moon and...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A nagycsarnokban mindig szól a zene, és színes az élet
Kirándulás Leander-völgyben Mint ahogyan a világ minden rendes városában, úgy Debrecenben is egyre szaporodnak a rockkocsmák

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
One kiss for a dead man? Srđan Dragojević: A szép falvak szépen égnek (Lepa sela lepo gore) – 1996

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nem hallgatnak, dolgoznak A Gondolat-Jel Társulat háza táján izgalmas próbafolyamat zajlik

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
...úgy alussza álmát Életünk harmadát rajta töltjük. Vasárnap hempergünk benne még egy pár plusz percet.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tavaszi Kaláka a Baráthok kútjánál Ma kezdődött a Tavaszi kaláka az ilonafalvi Baráthok kútjánál

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Szerda Zsófi
Aki választ: Bencsik Orsolya 1985-ben születtem Topolyán, a gimnáziumot is ott végeztem, majd a szegedi bölcsészkaron diplomáz...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
KMV-utóhangok Napsugár az őszi borongásban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Újságcikkek erdejében
Az irodalmi vetélkedőről Április 21-e és 23-a között rendezték meg a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének döntőjét Óbec...

0 Hozzászólás | Bővebben +