:

Szűk egy óra a black metál punkjaival

:

Nagy divatja van az utóbbi években annak, hogy sikeres zenekarok megturnéztatják egy-két mérföldkőszerű kiadványukat. Ilyenkor előkerülhetnek olyan dalok, amiket előtte sosem játszottak és valószínűleg ezután sem fognak, az érdeklődés pedig épp emiatt a csillagos eget veri. Ilyen akcióból nem maradhatott ki a kultikus norvég blacker Mayhem 1994-ben kínkeserves nyögvenyeléssel megjelent lemeze, a De Mysteriis Dom Sathanas sem. Abba most ne menjünk bele, hogy ez a kiadvány mennyire fontos pont az extrém zene történelmében, és abba se, hogy miért nagy dolog, hogy egyáltalán megszülethetett. Aki kíváncsi, rengeteg irományt és videót találhat róla a világhálón. No de!
Eljött ez a nap is! Illetve nagyon hirtelen jött, mert nem egész 24 órával a buli előtt még úgy volt, hogy aznap Mad Max filmmaratont csinálok, nem hogy Mayhem koncertre megyek 200 kilométerrel odébb. De hát egye fene, mentem már bele nagyobb hülyeségekbe is. Így hát ezen és a szép, napsütéses hétfő délutánon a helyi Mayhem-felelős Sári kolléganővel beültünk külön bejáratú Kék Villámunkba, telitankoltuk, és Belgrád felé vettük az irányt.
A fővárosunk adta parkolási lehetőségeknek, az éppen zajló kormányellenes felvonulásoknak, valamint az ezzel járó útlezárásoknak köszönhetően az egyetlen előzenekar, a cseh Inferno beszámolására értünk a koncertterembe. Az ötszemélyes brigád skandináv jellegű black metállal korbácsolta a szép számban összegyűlt, hidegrázásra éhes publikumot. Műsoridejük 30 percre volt belőve, úgyhogy szinte megállás nélkül, mindenféle átvezető szövegeket mellőzve rohantak végig a szetten. Nem volt ez rossz, de különösebb meglepetést nem okoztak. Felvonultatták a stílus minden jellegzetességét, mind zenében, mind külsőségekben.

Mayhem

Az átszerelés alatt a Silvester Anfanghoz hasonló militáns, bizarr, mondhatni, nagyon hosszú industrial/drone intro ment folyamatosan. Majd lehullott a lepel az addig letakart hatalmas dobcuccról, az erősítők és a felismerhetetlen formákat ábrázoló molinók a helyükre kerültek, valamint a gyertyákkal és emberi koponyával ellátott oltár is. 22:17-kor elsötétedett minden, és elsőnek Hellhammer dobos foglalta el a helyét. Egy percen belül a többi, csuklyába (mi másba?) öltözött hangszeres is a színpadra kullogott, és minden bevezető nélkül belecsaptak a Funeral Fogba. Kissé megijesztett a nagyon mosott hangzás, de hát van ez így koncert elején, amikor még nincs minden(ki) a helyzet magaslatán. Az instrumentális felvezető után a szokott helyen, a szokott időben betoppant Csihar Attila is, hogy belekezdjen a legendás énektémákba. Valami technikai baki miatt azonban hiányzott az első pár sor, miszerint: „IMÖHHHÁNNYI IMÉJJÖ HAMERNYE HÁMMIZNYIÖ.” A mikrofon viszont az ilyenkor jól bevált ki-bekapcsolás, illetve alaposabb fizikai ráhatás után tökéletesen működött, és ment minden a rendes kerékvágásban, ahogyan a hangzás is helyrerázódott a nóta végére. Ezután következett a lemez talán legnagyobb slágere, a Freezing Moon, és itt szabadult el az őrület először a közönségben, pláne az utolsó begyorsulásnál.

Mayhem

Attila minden tétel közt hátrébbment a neki felállított oltárhoz fohászkodni. Azaz még pluszban megtámogatni morgásával az amúgy is rettentően nyomasztó átvezető háttérhangokat, morajokat. Arcfestése borzasztóan csúnya volt. No és amikor néha megvillant az arcán némi stroboszkóp... Mint egy rothadó boszorkány. Ez az ember tényleg nem kamuzik, nem csak holmi szerepet játszik el muszájból. Volt ő már koncerten 80-as évekbeli retro metálos, húsvéti nyuszi, Hitler, hentes, de még karácsonyfa is. Szokásom mondani: a Mayhem a black metál punk zenekara – megcsinálhatnak bármit zenéjükkel vagy produkciójukkal, és nekik nem pofázhat senki, hogy ez így nem true meg amúgy nem true. Ennyi, és náluk a pont.
A soron következő Cursed In Eternity thrash-ses kezdése és az ebből átváltozó darálmánya is nagyon jól működött, főleg amikor a nyomorúságos kimértebb rész után ismét hóvihar funkcióba váltottak. A negyedik tétel a kriptaszagú Pagan Fears volt.
Bámulatos, hogy milyen lazán, de kellő szigorral reszelte végig ezeket az ópuszokat a két gitáros, Teloch és Charles Hedger, aki mostanában csak Ghul néven mutatkozik be egyeseknek. Hallhatóan jól elsajátították az előző gitárosok által kialakított stílust.
Folytatásként jött a porfelhő kezdésű, de csakhamar poshadt, kimért témázásba hajló Life Eternal. Véleményem szerint itt hallható a világ egyik legnyomorúságosabb triolázása, amit valaha írtak.

A sunyi dallammenetével indító From The Dark Past volt a soros, itt szinte kézzelfogható energiák szabadultak fel. Kiváltképp a dal első, menetelős részében. Majd elérkezett számomra a csúcspont, a Buried By Time And Dust képében. Mindig is szerettem az ilyen „rögtön ököl az arcba” dolgokat. Erre a végig könyörtelen tempójú talpalávalóra aztán végképp beindult az acatolás a moshpitben.
Hellhammer hallhatóan profin dobolt, ahogyan szokott. Láthatóan viszont nem, mert a fel/levonuláson és néhány dobverőcsillanáson kívül semmit nem lehetett látni belőle a nagy sötétségben és a még nagyobb füstfelhőben. Ami a lényeg: félretéve az utóbbi 20 évben remekül kitanult fúziós jazz dobolását, tökéletesen hozta az albumverzió szélvész ritmusképleteit minimális finomságokkal megtoldva.

Mayhem

Az alapító Necrobutcher is szokatlanul fekete köntösben karistolta végig a koncertet. Épp a minap töltötte be negyvenkilencedik életévét, de ahogy itt játszott a különben is alacsony termetével és virsli ujjaival a zúgásig betorzított basszusgitárján, mintha valami huszonéves deszkás rosszcsont lett volna.
Egy csettintésre vége lett az előző dal aprításának, és már szóltak is a jól ismert címadó zárótétel vérfagyasztó billentyűdallamai. Töksötétben eltűntek a molinók, és csuklyás (nahát?!) csontvázak kerültek a helyükre. A meleg és a légszomj ellenére tiszta libabőr voltam... És ahogy ezeknek a félelmetes billentyűhangoknak a szerepét átvették a gitárok, és végigsöpört a folyamatosan kalapáló nóta mindenen és mindenkin, az aztán tényleg pokoli volt. Ekkor Attila már vörös papi reverendában tündökölt, és a szöveg nélküli részeknél vadul tömjént szórt. Kezébe vette az addig az oltáron heverő emberi koponyát, és azzal tisztelegve énekelte végig a jellegzetes sámános énekeit, mintegy megszólítván a már nem evilágon lévőket. Ezt a kompozíciót mindig, mindenhol élmény hallani/látni.
Aztán hopp, ennek is vége lett. A zenészek egy karlegyintésnyit maradtak, majd lefáradtak a deszkákról. Attila fent felejtette magát még egy kicsit grimaszolni, aztán ő is a többiek után osont. Maradt a nagyon sötét színpad azzal a három, csuklyába öltöztetett csontvázzal.



Ami a hangzást illeti, attól eltekintve, hogy az ének néhol eltűnt, végig lemezminőségű volt. Ezt úgy kell érteni, hogy tényleg úgy szólt a koncert, mint a klasszikus lemez, tompán szárazon és fagyosan, korhűen. Nem volt itt semmi túlpolírozott kristálytiszta sci-fi hangzás, sem túlvezérelt gitárok.
Egy szó mint száz, kár lett volna kihagyni. Senki sem távozhatott elégedetlenül, aki tudta, mire kellett számítani, megkapta... Az egész De Mysteriis Dom Sathanas albumot elejétől végéig, szűk egy órában. Se többet, se kevesebbet!

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: A kép forrása: szegedma.hu
Létezhetsz a médiában! A Magyarországon jól ismert D. Tóth Kriszta a közelmúltban Szegedre látogatott

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 44: MINEK TÖREKEDNI?

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A politikailag korrekt szólásszabadság A szólásszabadság egy nagyon alapvető emberi jogunk, nélküle nincs demokrácia, és nincs társadalm...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Pajtás Daloljunk X és Y A budapesti Trottel Records egy különleges ínyencséggel rukkolt elő a magyar underground-, punkt...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Idén is megyünk! A Brutal Assault szervezőit semmi sem állítja meg a fellépők névsorának bővítésében.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: The Moon and the Nightspirit
A hold és az éjszaka lelke Ki gondolta volna, hogy a pagan folk világszerte ismert magyarországi képviselője, a The Moon and...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A nagycsarnokban mindig szól a zene, és színes az élet
Kirándulás Leander-völgyben Mint ahogyan a világ minden rendes városában, úgy Debrecenben is egyre szaporodnak a rockkocsmák

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
One kiss for a dead man? Srđan Dragojević: A szép falvak szépen égnek (Lepa sela lepo gore) – 1996

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nem hallgatnak, dolgoznak A Gondolat-Jel Társulat háza táján izgalmas próbafolyamat zajlik

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
...úgy alussza álmát Életünk harmadát rajta töltjük. Vasárnap hempergünk benne még egy pár plusz percet.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tavaszi Kaláka a Baráthok kútjánál Ma kezdődött a Tavaszi kaláka az ilonafalvi Baráthok kútjánál

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Szerda Zsófi
Aki választ: Bencsik Orsolya 1985-ben születtem Topolyán, a gimnáziumot is ott végeztem, majd a szegedi bölcsészkaron diplomáz...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
KMV-utóhangok Napsugár az őszi borongásban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Újságcikkek erdejében
Az irodalmi vetélkedőről Április 21-e és 23-a között rendezték meg a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének döntőjét Óbec...

0 Hozzászólás | Bővebben +