:

Krimi mint ezoterikus történelemlecke

:

Umberto Eco: A Foucault-inga (Il pendolo di Foucault) – 1988

„...kicsúfolása a modern ész erőfitogtató gőgjének, sustorgása más rejtelmeknek. Jacopo Belbónak igaza volt, az Észnek nem volt igaza.”

(Umberto Eco: A Foucault-inga, 22. oldal)

 

Borges lelkendezik egy helyütt a krimi jelentőségéről. Nem túl nagy elismeréssel szól a kortárs „csúcsirodalomról”, és azt mondja, kizárólag a krimiírók nem feledkeztek meg az igazi és lebilincselő cselekmény fontosságáról műveikben. Ez történik, amikor a divat diktál, és a szerző nem azt veti papírra, amit az Elbeszélés Szelleme súg neki, hanem azt, amit az olvasóközönség vagy jelen esetben a kritika és a szakma vár tőle... Mára ez szerencsére lassanként megváltozni látszik, ám az argentin mester életének utolsó éveiben valóban jellemző volt. Ő Edgar Allan Poe 1841-es A Morgue utcai kettős gyilkosság című elbeszélésétől eredezteti a krimi műfaját – én pedig töprengek, előtte létezett-e már. Ki a bűnös? Nem erre keresi a választ például a görög drámák legtöbbje is?... No, lényeg a lényeg, az igazán nagy írók Borges előtt is nagyon jól tudták már, mennyire fontos a jó „sztori” és az izgalmas történetszövés. A kedvenceim közül elég csak Mannt megemlítenem, pláne Dosztojevszkijt: A Karamazov testvérek fejezeteinek legtöbbje úgy végződik, hogy még hajnali háromkor is kénytelen vagy továbbolvasni, mert egyszerűen megöl a kíváncsiság, mi történik a következő pillanatban! Alapvető krimifogás...

A nemrégen elhunyt nagyszerű olasz szemiotikaprofesszor és regényíró is tisztában volt a jó regény – jelentsen ez bármit is – megírásának alapszabályaival, természetesen, és úgy tartotta be ezeket a törvényszerűségeket, hogy menet közben ráadásul jócskán tágította is a határaikat. De ahogyan az első regénye, a számára egy csapásra világhírnevet hozó A rózsa neve, úgy a második, A Foucault-inga is, lényegét tekintve krimi. Még ha annak „intellektuális” változata is.

Umberto Eco

Adva van három könyvszerkesztő egy kicsi, ám jelentős milánói kiadónál, akik azt veszik észre, az utóbbi időben szinte kizárólag ezoterikus témájú kéziratokkal kopogtatnak be hozzájuk a szerzők. Amikor aztán egy bizonyos Ardenti ezredes ráadásul egy a templomos lovagoktól eredő kódolt irattal állít be, mely szerinte minden kétséget kizáróan eredeti, hőseink úgy döntenek – miközben üzleti célokból igyekeznek meglovagolni az ezoterikus őrületet –, maguk is egy izgalmas játékba, országokat és évszázadokat felölelő „kultúrnyomozásba” kezdenek: mivel az iratban felfedezni vélik a Tervet, mely a templomosoktól – vagy talán még sokkal előbbről, a mitikus Atlantiszról – indul ki, hogy aztán az idők folyamán minden jelentős és kevésbé jelentős „földalatti” titkos szervezet belebonyolódjon, s amely végül korlátlan hatalmat biztosít véghezvivőjének. És akkor sorolhatjuk, ki mindenki érintett az ügyben, sorolhatjuk kifulladásig: templomosok, rózsakeresztesek, kabbalisták, hasszaszínok, kelta druidák, alkimisták, szabadkőművesek, Saint-Germain, Cagliostro, Hitler... A kép időnként összeállni látszik, máskor széjjelcsúszik, egyesek titokzatos körülmények között életüket vesztik vagy eltűnnek, hőseink hol megtorpannak ijedtükben, ráébredve, hogy mindez már régen nem játék, hol bátran nekirugaszkodnak ismét, utazgatnak is, rítusokon vesznek részt, visszaemlékeznek a második világháborús évekre is, közben felfedezni vélik, hogy végső soron minden mindennel összefügg, noha nehéz elválasztani a képzeletet a valóságtól. És ahogy a Terv egyre inkább felfedi önmagát, rádöbbennek: az emberi civilizáció napjai immár talán megszámláltattak...

Mondom, lebilincselő.

Umberto Eco

Krimi mint történelemlecke, pazar. Jelenből múltba oda-vissza ugrálva folyik a nyomozás, csak úgy pattogunk az idősíkok között. Ami az író többi regényére is jellemző, az itt fokozottan: valós történeti események hiteles dokumentumai alapján dolgozik, ergo pompásan szórakozva tanulsz is olvasás közben. Megtudsz minden fontosat a keresztes háborúkról, a Templomos rend kialakulásáról a 12. században, működéséről és a végét jelentő – koncepciós? – perről a 14. században. Kapcsolatairól más társaságokkal a Közel-Keleten és Európában, hatásáról az utókorra, az őt követő hiteles és kevésbé hiteles szervezetekről, gyakorlatilag az összes fentebb felsoroltról, és közben rájössz, hogy az érdekes összefüggéseket Eco nem a hasára ütve találta ki. Magad is elgondolkodsz, talán tényleg „van itt valami”... Mert „azt gondoltam, hogy a legborzalmasabb rejtélyek őrületnek álcázzák magukat, nehogy fény derüljön a rejtély mivoltukra. Most viszont jótékony rejtélynek gondolom inkább a világot, és hogy e jótékony rejtélyt csak a mi őrületünk teszi borzalmassá, mert nem átallja a saját igazsága szerint értelmezni”. Maga a Kabbala, annak furfangos számmisztikája különösen kiemelt szerepet játszik a műben, az egyes részek is a tíz szefiráról kapták a címüket. Ahogyan az isteni kilégzés a Világot, úgy építi fel az író a maga univerzumát. A hősöket a szefirák irányítják minden értelemben – de azért-e, mert ilyen a természetük, vagy pedig azon okból, hogy eme hősök hisznek bennük?...

eco

Eco érdekfeszítő nyomozást folytat figuráival és olvasójával – aki talán maga is egyike a figuráinak?; bevonz, kétségkívül! –, ugyanakkor amikor már teljesen beleélnéd magad egyik-másik vagy mindegyik összeesküvés-elméletbe, szellemes módon távolságot támaszt témájától. Teszem azt, egyenesen nevetségesnek állít be néhány „csodamágust”, hosszan értekezik az ezoterikus divathullámról a másod- és sokadrangú irodalomban, és azt is gyönyörűen leírja, a kiadók hogyan tudnak ebből busás hasznot húzni, olvasóikat pedig „bepalizni”. (Érdekes, hogy Dan Brown majd csak 2003-ban írja meg A Da Vinci-kódot, ám még itt, 1988-ban mintegy előre megkapja a kritikáját. Elolvastam azt is, persze, de azonnal azt mondtam rá, amolyan „Eco-light”, talán még az alapötletet is az Ingából vette Brown... Őt csak az menti, hogy nem veszi túlságosan komolyan a regényét – ellentétben sok „utódjával”.) Iróniát és öniróniát nem spórolva, az egyik főhős, Belbo személyében talán még önvallomásra is vállalkozva, Eco még attól sem riad vissza, hogy, amikor már szinte szétrobban az egész civilizáció a Terv beteljesülésének előestéjén, a narrátor főhős nemrég gyermeket világra hozó, tehát különösen ihletett szerelmével kimondassa, az a titokzatos dokumentum talán csak egy „mosócédula”: és következetesen alá is támasztja feltevését...

eco

 Az igazság persze, mint mindig, valahol a két véglet között rejtezik. De általában valóban egyszerűbb és tisztább, mint az „ezoterikusok” túlbonyolított elméleteiben. Te meg csak falod az oldalakat, közben el-eltöprengsz a végletek között pattogva, mi az igazabb és mi a valósabb: az élet vagy a művészet? És hogy milyen – hátráltató?, előrevivő? – furcsaságok származnak abból minden alkalommal, amikor az Isteni Bölcsességbe az ember belekontárkodik. Kontárok vagyunk, valóban. A lélek felemelkedése helyett a vak, de gőgös elme tanácsait követjük.

...ám olybá tűnik, végül mindez valahova talán mégis elvezet.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Posztmodernül szabadok Kivételes helyzetben kivételek voltunk. Belesimultunk az életbe.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: László király hermája
I. László A magyar nemzetpolitikai államtitkárság a 2017-es esztendőt Szent László-emlékévnek nyilvánította

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kék Bálna – az öngyilkos játszma A Kék Bálna nevezetű öngyilkos játszma, ami nemrégiben jelent meg az interneten

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.goodhousekeeping.co.uk
Jogi Kar, te drága! DAY 47: PONTOSABBAN SOHA

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Magma
Metálmegszállás – Roadburn 2017 A Roadburn fesztivál mára már nem egy Fesztiválok, amelyeket meg kell látogatnod mielőtt kipurcan...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Brünndl: Brünndl (2016. Grom Records) Az igazi black metal egyik fontos védjegye a kiolvashatatlan logó.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Bombarder: Okot iz Pakla (2016. Grom Records) A Bombarder története megérdemelne egy jó dokufilmet.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
In a relationship with techno Azzal kell kezdenem, hogy elismerem, jómagam ezt a stílust nem olyan régen kezdtem el hallgatni, ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Krimi mint ezoterikus történelemlecke Umberto Eco: A Foucault-inga (Il pendolo di Foucault) – 1988

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A sopes-prés
Sporhetsztori 42. 42. rész – Viva la Mexico!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tó, tó, tó je tó Nyakunkon a jó idő. Az utcák megteltek cuki miniszoknyás lányokkal, izompólóban feszítő hapsikkal.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Gyere, vegyél részt a Kanizsa Feszten! Kedves Olvasók!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ki ne hagyd szerdán az Anthraxet Szabadtéren játszik a thrash brigád

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Srđan Doroški
Aki választ: Elor Emina Elor Emina. 1982. 9. 28. (visszafelé olvasva ugyanaz)

0 Hozzászólás | Bővebben +