:

Language.Sex.Violence

:

Bekukkantunk a niši underground kulisszái mögé

Vajdmagy kulturális gettónk állóvizét felkavarjuk egy kis underground kuriózummal, a változatosság kedvéért most dél felé fordítva tekintetünket. Peđa Živanović niši zenésszel beszélgettünk, akit a Figurative Theater zenekar tagjaként ismerhettünk meg régen, valamikor a MySpace közösségi oldal idején, és aki mostanában egyéb zenei projektjei mellett a Language.Sex.Violence nevű zenekarával nyomul.

 A csapat Facebook-oldalán apokaliptikus, utópikus cold wave-ként határozzátok meg a zenéteket. Megmagyaráznád egy kicsit bővebben, milyen zenét is játszik az L.S.V, mik voltak rá hatással?

Az L.S.V. zenéjét egyfajta antiutópikus new wave-ként lehetne meghatározni, ami az antiutópikus irodalom és filmek közvetlen hatásaként, illetve a körülöttünk zajló világra való válaszként jött létre, mely világ eleve már-már a disztópikus és az abszurd színház szintjével érintkezik. Itt elsősorban arra a hatásra gondolok, amik a dalszövegeinkben tükröződnek. Maga a zene egyfajta sötét new wave, amihez illik az a szövegvilág, ami a modern városi élet problémáival foglalkozik egy olyan világban, ami saját átváltozását éli éppen. Irodalmi hatásokat Orwelltől Ray Bradburryn át Huxleyig, Kafkáig és Burroughs-ig sorolhatnánk, és persze mindenekelőtt J. G. Ballard. Ami a zenét illeti, a Stooges, a Joy Division, David Bowie, a Magazine és olyan punk, illetve postpunk zenekarok, mint pl. a The Sound, a The Comsat Angels stb., aztán a francia cold wave, és mindenekelőtt az Asylum Party nevű zenekar volt ránk hatással. Ha mindezt összekeverjük, egy olyan speciális kifejezésmód jön létre, ami által megpróbáljuk létrehozni saját, egyedi zenei identitásunkat. De azt is mondhatnám, hogy a legnagyobb hatással az élet van ránk. Annak ellenére, hogy az L.S.V. nem foglalkozik politikával, mindenképpen vannak olyan dalok, amik egy meghatározott állapotot tükröznek. Mindenesetre eddig minden abba az irányba ment, ahogy elképzeltük.

Language Sex Violence

Language.Sex.Violence

Honnan ez a különleges név? Meséld el röviden a zenekar történetét!

A zenekar neve egyfajta figyelmeztetés azokra a szókimondó szövegekre és explicit erőszakot és szexet bemutató jelenetekre, amikre a legtöbb mai film és sorozat épül. A mi értelmezésünkben ez egyfajta figyelmeztetés az élet explicitására, a minket körülvevő disztópikus világ veszélyeire. Mindennek ellenére sem a szövegeink, sem az az üzenet, amit közvetítünk a hallgatók felé, nem vulgárisak. A zenekart 2014-ben hoztuk létre Olja Wagner, a helyi szinten jól ismert Wagner Hat Lang Gehalten alternatív zenekar basszusgitárnője, és jómagam, zenekarvezetőként. Az L.S.V. voltaképpen az Eleanor Rigby nevű előző projektemből született, és a saját szerzemények írásának igénye, valamint bizonyos tagcserék hozták létre. Az első felálláshoz képest Olja és én maradtunk csak. Új erőkként Miloš Minčić dobos és Milan Vukić gitáros érkezett, akik Miloš Stojanovićot, az előző dobost és Mladen Stojanovićot váltották. Az L.S.V. egyébként teljes egészében a fellépésekre és a közönséggel való közvetlen kapcsolattartásra próbálja összpontosítani erejét.

Néhány L.S.V.-s single és videoklip elérhető a neten. Milyen terveitek vannak a kiadványok szempontjából?

Jelenleg két single-ünk van, Redari nuklearnog rata és Što to radiš sebi címen. Hamarosan megjelenik a harmadik is, a Ne želim da budeš moja devojka, illetve elkészült egy klipünk az egyik legendás niši zenekar, a Dobri Isak, Čekamo te című feldolgozásdalával. Terveink szerint az év közepéig megjelenik a Posrnule himne című EP-nk, és az év végéig elkészül néhány dal, amivel remélhetőleg az album is kész lesz. Jelenleg arra összpontosítunk, hogy minél hatásosabb single-ek és koncertek által mind szélesebb körben megismerjenek bennünket. A fegyvertárunk alapvetően egyedi riffjeinkből és a könnyen megjegyezhető szövegeinkből áll.

Egy ideje része vagy a szerbiai zenei színtérnek, még a Figurative Theaterből ismerhetnek az emberek. Mi történik ezzel a csapattal jelenleg, dolgozol-e más projekteken az L.S.V. mellett?

Folyamatosan csinálok valamit, ami a zenét illeti. A Figurative Theater továbbra is létezik, lassan készülnek a dalok, még mindig aktuális a tavalyi Power of Pessimism albumunk. Ez egy afféle családi zenekar, és létezni fog, amíg mi is létezünk, lesznek koncertek is, amikor lehetőség adódik rájuk. Jelenleg az L.S.V élvez elsőbbséget, amivel egy újabb stílusbeli útra tértünk. Emellett megint készülünk a Joy Division Tribute-tal, hamarosan lesz alkalom élőben látni ezt is.

A három zenekar mellett fontos még megemlíteni a Music 2 play in the dark eseménysorozatod is. Miről szól ez az esemény?

A Music 2 play in the dark az én DJ-projektem, amelynek keretében vendégekkel, barátokkal együtt alternatív zenéket engedünk különböző niši klubokban, 2010 óta. Az elejében csak néhány buli volt tervben, de időközben Olja is csatlakozott hozzám, és igazi alter branddé nőtt az ügy. Az első években kizárólag Nišben szerveztük meg, de most már más városokban is létre szokott jönni egy-egy ilyen esemény. Nišben legtöbbször a Feedback és a Preduzeće Splunge klubokban történik. És ezennel szeretettel meg is hívok mindenkit, aki csak erre jár!

...és ha már érintettük a témát, meséld el, mi történik mostanában Nišben, ami ezt a színteret illeti, amihez ti is tartoztok?

Én igazából minden niši zenekart kedvelek, akik aktívak és törekednek valamire. Van egy csomó érdekes zenekar, íme néhány, amiket mindenképp érdemes meghallgatni: Plastic Sunday, Kontras, Prljave sestre, There, Igralom, Totalni Klošari és a Street Core Unity, illetve van több érdekes metál és punkzenekar is, csak utána kell nézni, de itt van a bizonyos körökben világszerte ismert Eyot, aztán a niši punkveteránok, a Novembar, sőt még egy eredeti, nagyon tehetséges dalszerző-énekesünk is van, Marko Marjanović. A niši színtér színes és virágzó. Egyetlen szépséghibája, hogy viszonylag eltávolodott Szerbia más területeitől, valamiért nincs túlságosan jelen sehol, de erről nem annyira a nišiek tehetnek, inkább a többi város érdektelenségéről van szó. Így mindegyik zenekar rá van kényszerülve, hogy a saját útját járja. Elnézést kérnék azoktól a niši zenész barátoktól, akiket most nem említettem, valóban egy igen szép listát lehetne összehozni a niši underground zenekarokból.

Language Sex Violence

Koncert a niši Black Stage-ben

Az előzőhöz hasonló kérdés, csak egy kicsit tágabban értelmezve. Mi a véleményed a jelenlegi szerb színtérről? Kiket ajánlanál figyelmünkbe?

A modern kor vívmányai, az internet hozzájárult ahhoz, hogy egy csomó jó zenekar létrejöhessen, csak győzni kell végigkövetni a rendelkezésünkre álló információkat. Azért említenék néhányat, amelyeket szerintem mindenképpen érdemes meghallgatni: Fluid underground, Brigand, Stray dogg, a belgrádi Repetitor egy kitűnő zenekar, aztán a Bitipatibi, majd a kruševaci barátaink, a Ludwig Ludwig (ex-Katabazija), a régebbiek közül pedig a White Rabbit band, az újvidéki dreDDup és a belgrádi E-play. Most nem sorolnám fel azokat, akiket mindannyian jól ismerünk már, és akik szerencsére még mindig tartják a tempót.

Az utóbbi időben néhány műsor is született az RTS-en, ilyen például a 3 boje zvuka, hogy egy kicsit visszaforduljanak a dolgok az internet előtti mederbe. A lényeg, hogy a szerbiai színtér jól tartja magát. Mindig tud valamit felkínálni azoknak, akik eléggé nyitottak ahhoz, hogy a megszokott kereteknél szélesebb látókörben és mélyebben tekintsenek a dolgokra.

Language Sex Violence

(L.S.V.) Peđa és Olja előtérben

Milyen terveitek vannak az L.S.V-vel kapcsolatban, és mit tervezel a többi projekteddel a közeljövőben?

Jelenleg az L.S.V áll az első helyen. Egy új single, egy EP és videoklipek vannak tervben, illetve tömérdek koncert. A közönséggel való közvetlen kapcsolattól válik teljessé a zenekar, ebből merít erőt. A szövegeinket könnyen be tudja fogadni az egyszerű ember, könnyen a mindennapjai részévé válhat, ezért is fontosak a koncertek. A Figurative Theater legtöbbször akkor bukkan fel, amikor a legkevésbé várják, ezért várható is lesz hamarosan néhány újdonság e téren is. A Joy Division Tribute júliusban több helyen is látható lesz, és mindemellett persze kikapcsolódhatunk majd a Music 2 play in the dark keretében is!

 

Facebook

Bandcamp

YouTube-csatorna

Figurative Theater

Music 2 Play in the Dark

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Posztmodernül szabadok Kivételes helyzetben kivételek voltunk. Belesimultunk az életbe.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: László király hermája
I. László A magyar nemzetpolitikai államtitkárság a 2017-es esztendőt Szent László-emlékévnek nyilvánította

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kék Bálna – az öngyilkos játszma A Kék Bálna nevezetű öngyilkos játszma, ami nemrégiben jelent meg az interneten

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.goodhousekeeping.co.uk
Jogi Kar, te drága! DAY 47: PONTOSABBAN SOHA

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Magma
Metálmegszállás – Roadburn 2017 A Roadburn fesztivál mára már nem egy Fesztiválok, amelyeket meg kell látogatnod mielőtt kipurcan...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Brünndl: Brünndl (2016. Grom Records) Az igazi black metal egyik fontos védjegye a kiolvashatatlan logó.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Bombarder: Okot iz Pakla (2016. Grom Records) A Bombarder története megérdemelne egy jó dokufilmet.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
In a relationship with techno Azzal kell kezdenem, hogy elismerem, jómagam ezt a stílust nem olyan régen kezdtem el hallgatni, ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Krimi mint ezoterikus történelemlecke Umberto Eco: A Foucault-inga (Il pendolo di Foucault) – 1988

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A sopes-prés
Sporhetsztori 42. 42. rész – Viva la Mexico!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tó, tó, tó je tó Nyakunkon a jó idő. Az utcák megteltek cuki miniszoknyás lányokkal, izompólóban feszítő hapsikkal.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Gyere, vegyél részt a Kanizsa Feszten! Kedves Olvasók!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ki ne hagyd szerdán az Anthraxet Szabadtéren játszik a thrash brigád

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Srđan Doroški
Aki választ: Elor Emina Elor Emina. 1982. 9. 28. (visszafelé olvasva ugyanaz)

0 Hozzászólás | Bővebben +