Ursula K. Le Guin: A Szigetvilág varázslója; Atuan sírjai; A legtávolibb part – 1968–1972

„Két dolog létezik, Arren, kettő, ami egyet alkot: a valóság és az árnyéka, a fény és a sötétség. Az egyensúly két oldala. Az élet a halálból keletkezik, és a halál az élet következménye. Mivel kiengesztelhetetlenül ellenségesek, folytonosan viaskodnak egymással: ők szülik egymást, folyvást és folyvást. És velük együtt születik újjá minden: az almafák virága és a csillagok fénye. Az életben rejtőzködik a halál. A halál magában rejti az újjászületést. Mit ér akkor az élet halál nélkül? A változatlan, örökké tartó, végtelen élet? Mi az, ha nem maga a halál? Az elmúlás, az újjászültés nélkül!”

Az úgynevezett „high-fantasy” hódolóinak zöme nyilvánvalóan Tolkien mester regényfolyamát tartja a műfaj alfájának és ómegájának. Az én szívemhez legalább három írói multiverzum is közelebb áll a „zsáneren” belül: Caldwell Káosz-ciklusa a cselekménybonyolítása, Martin gigantikus sagája az árnyaltsága okán, valamint az alant taglalt opus, Le Guin Szigetvilág-regéje. Véleményem szerint egyébként mindezekre – beleértve Tolkien prózáit is (melyeket húsz év után talán nem ártana újraolvasnom) – hiba lenne csupán egyetlen stílus remekeiként tekinteni; mindannyian a világirodalom csúcsteljesítményei, „abszolút kategóriában”. Sokkal többet nyújtanak az értő és érző olvasó számára „puszta” mesénél – illetve magát a Mesét helyezik őt megillető helyére világunkban. Abból táplálkoznak, amiből a Mítosz és a hamvasi értelemben vett Hagyomány: az időn és téren túli Igazból, a mindenkori Bölcsességből.

Le Guin tollából A szigetvilág varázslóját valamikor tizennégy éves koromban olvastam első ízben – hogy utána még rövid időn belül többször megtegyem –, és még csak nem is sejtettem, hogy ez a pazar regény egy trilógia első darabja. Néhány évre rá bukkant fel az életemben A legtávolibb part – amely viszont a harmadik könyv... Aztán évtizedek teltek el lázas vadászattal a középső rész, az Atuan sírjai beszerzéséig. Kezdetben természetesen a lebilincselő történetszövés, rendkívül izgalmas cselekmény ragadott magával, ez élt bennem folyamatosan a hosszú évek alatt, amikor is a közelmúltban úgy döntöttem, az idei nyaramat azzal koronázom, hogy végre a megfelelő sorrendben és szinte egy lélegzetre olvasom végig a három kötetet. Ekkor döbbentem rá, hogy itt „valami sokkal többről” van szó. Mint az összes igazán jelentős irodalmi mű esetében, a remek történet csupán „mézesmadzag” – mögötte rejtezik a Kincs.

Most kezdtem csak alaposabban utánanézni az amerikai írónő munkásságának is. Felénk nem igazán emlegetik – noha munkái zöme magyar nyelven is megjelent –, a világhálón sem túl sok információt találsz róla a magyar oldalakon; pedig a New York Times 2016-ban Amerika legnagyobb kortárs sci-fi írójának kiáltotta ki, számtalan díjat nyert élete folyamán, és többek között egy olyan „élő legendára” is hatással volt, mint Salman Rushdie... Az sem mellékes ugyanakkor, hogy őrá kik-mik voltak hatással. A teljesség igénye nélkül: Tolsztoj, K. Dick, Tolkien, a Brontë nővérek, Virginia Woolf, A dzsungel könyve, a Tao Te King... Lao-ce bölcselete egyébként is át- meg átlengi a Szigetvilágot – ez tetten érhető a nyitó és záró idézetemben is –, ám amikor például ilyet olvasunk, hogy „...csak egyetlen igazi és birtoklására érdemes erő van. És ez az erő nem a szerzés hatalma, hanem az elfogadásé”, nem jut-é vajon eszünkbe egyúttal a keresztény eszme is, ezúttal történetesen a Miatyánk egyik bizalommal átitatott sora? A Hagyomány gyökerei ugyanoda kapaszkodnak, a csillagokon túlra.

Az utóbbi napok „nyomozásának” folyamán jutottam el addig a felfedezésig is, hogy az alaptrilógia csupán töredéke ennek a multiverzumnak – a teljes Szigetvilág-ciklus beszerzése azonban máris folyamatban! De fussunk most végig csak ezen a három regényen: kizárólag arról mesélek, amit ismerek. Tehát a történetek, röviden:

A Szigetvilág varázslója. Az Egyensúly rúnája. Egy gont-szigeti kölyök – akit csak Karvalyként emlegetünk: valódi nevét csupán a beavatottak ismerhetik; ha érdekel, olvass! – hamar rádöbben, hogy más, mint a társai, és egykettőre vajákos nagynénje mellett tüsténkedik annak apró-cseprő „varázslatai” közben. Amikor aztán, még mindig kölyökként, egyedül menti meg faluját a rátörő vérszomjas ellenségtől, végre felfigyel rá egy igazi mágus is: nevet ad néki, és a szárnyai alá veszi. Ifjúvá cseperedve Karvalyt már nem lehet megállítani, útja a kútfői varázslóiskolába vezet, ahol hamarosan kitűnik erejével az ottani tanoncok közül, ő az intézmény fő reménysége, és egyesek már azt rebesgetik, egykoron ő lesz majd a Szigetvilág főmágusa. ...de amikor az ifjonti erő és büszkeség nem társul kellő bölcsességgel és tapasztalattal, könnyen nagy bajba kerülhet az emberfia. Karvaly megidéz egy sötét Erőt „odaátról”, mely ebben a világban reked, veszélybe sodorva hősünket, sőt, az egész emberiséget. Az idegen entitás vadászni kezd Karvalyra. Később már egymásra vadásznak. Így kerül Karvaly egyre közelebb az Igazsághoz, az Egyensúly megértéséhez...

Atuan sírjai. A Béke rúnája. Egy Tenar nevű kislányt már csecsemőkorában kiválasztanak, és ötévesen el is vesznek a szüleitől, hogy az Atuan rejtélyes és félelmetes sírkamráinak sötét mélyén lakozó Névteleneknek ő legyen a fő papnője (mivel az előző benne született újjá). Tenar, immár maga is névtelenül, engedelmesen követi nevelői parancsait, és papnőként is kitűnően beválik a sötét Őserők szolgálatában; egészen addig, míg a sírkamrák labirintusába nem vetődik Karvaly, az immár nagy bölcsességre és hatalomra szert tett mágus, hogy megszerezze Vandór-Akbé, a legendás egykori varázsló gyűrűjének elveszett felét, amin a béke rúnájának hiányzó része is található (azóta nincs igazi rend a Szigetvilágban). Tenar először csapdába ejti Karvalyt a sötét labirintusban, igyekszik őt elpusztítani – ám később, kíváncsiságának és ösztöneinek köszönhetően, szóba elegyedik vele, és lassanként elfogja a kétely saját vélt igazságát illetően...

A legtávolibb part. A Vég rúnája. Karvaly immár bölcs öreg főmágus, amikor mind több hír érkezik a peremvidékek felől, hogy egyre inkább kiapadnak a varázserő forrásai. Előbb a vajákosok, majd a mágusok is elfelejtik igéiket, a dolgok eredeti nevét az ősi nyelven – minden jel arra mutat, felbomlóban van az Egyensúly, mely a világot a pillérein megtartja. Amikor Rosszán ifjú főhercege, Arren is ezzel az üzenettel érkezik Kútfőre (ahol egyelőre még él a mágia), Karvaly úgy dönt, ők ketten felkerekednek, lélekvesztőjükkel bejárják Óceánföld tengereit, hogy nyomára bukkanjanak a rejtélyes erőnek, mely a világ falán rést ütött, amin elszivárog lassanként az összes Fény. Míg az emberek segítségére egyre kevésbé támaszkodhatnak, egy másik, ősibb faj (és leginkább ellenség), a sárkányok szövetségére lelnek a mindannyiukra leselkedő katasztrófa közepette. Arren feltétlen bizalom és erős kétely között vergődik útközben, míg a testi és lelki szférák szövevényében el nem érnek a halál birodalmának mezsgyéjére, majd azon is túl. Az ifjú itt döbben rá, hogy a Vég egyben a Kezdet is. Minden körbeér...

Fejlődésregény is mindhárom mű. Jellemzője a karakterek aprólékos kidolgozottsága, a rendkívül izgalmas cselekményszövés, a Költészet szféráiba való felemelkedés – de elsősorban a Bölcsesség kútfője. Tartalmazza a népmesék fő értékeit, a Hamvas, Weöres, Szepes Mária írásaira is jellemző ősi bölcseletet, a Hagyomány erényeit. Azt, hogy a Kétely útján juthatunk csak el a szent Mérték megértéséig és elfogadásáig, hogy a Világban nincs egyértelműen „rossz” vagy „jó”, hogy az élet és a halál ugyanazon Lét két arca csupán, és csak a hit, a bizalom és a szeretet vezethet el mindennek a belátásáig. Valóban alapmű. Héttől százhetvenhét éves korig minden generáció élvezheti. És elsősorban tanulhat belőle.

„Amikor fiatal voltam, a lomha létezés és a cselekvő élet között kellett választanom. S úgy csaptam le az utóbbira, mint béka a légyre. De bármit csinálsz is, minden cselekedeted magához láncol, következményeit rád erőszakolja, újra meg újra cselekvésre kényszerít. Így azután igen ritkán juthatsz olyan pillanatokhoz, mint ez a mostani, amikor két cselekedet között megpihenhetsz és élvezheted a létezés egyszerű örömét. És elgondolkodhatsz fölötte, ki is vagy te igazán.”

Képgaléria: