:

– – – – *–* – –** *

:

Hernyák Zsóka: Morze (zEtna, 2017)

„A margarin hasonlított a maga gennyére teliholdkor.”
(H. Zs.)

 

Hernyák Zsóka prózája a szerveinkkel játszik. Mellkasba vág, elzárja a lélegzet útját, a gyomrunkat csavargatja, savat csinál, kiömlik a szövetek közé, megb**sza a szürkeállományt, fokozza a hányingert, megfeszíti a rekeszizmunkat, a csontvelőbe jut, felajzza az idegeket, vért pumpál a barlangos testekbe – az utolsó pillanatban pedig zsákmányként ragadja el a szívünket.

A Tanár Úr – e kivételesen eredeti novellák alanya, tárgya és minden egyéb mondatrésze – nem szereti, ha szex közben a hajába markolnak, nem szereti, ha elvörösödik az arca, nem szereti a macskákat, a tömeget, és nem szereti, ha szakmailag írnak róla. (Isten ments!) Viszont szereti, ha vén f*sznak szólítják, szereti, ha egy kicsit fáj neki, szereti a fogsorát és azt, hogy ki tudja énekelni a magas cét. Pontosan olyan, mint amilyennek egy középkorú pedagógusnak lennie kell: a Tanár Úr száznyolcvanhét centi, a Tanár Úr kopaszodik, (szöveg)helyenként már teljesen kopasz, a Tanár Úr ****, a Tanár Úr együltében elolvassa az Ulyssest, a Tanár Úr *****, a Tanár Úr büszke, fényes szőrű, jóindulatú kutya. (Azt, hogy Tanár Úr, nagyon sokszor leírják ebben a kötetben.)

Ő és Hernyák Zsóka nem teketóriáznak. Az utóbbi nagyon ért a groteszkhez, az előbbi nagyon ért ahhoz, hogy a *****t az elbeszélő *******a helyezze. Viszonyt folytat valakivel, aki elbeszél – olykor-olykor talán félre is. És mi bevesszük. Befogadjuk. Ez ex cathedra módszer helyett pro cathedra. Nem a pulpitus mögül, hanem rajta csinálja. Ijedtségre azonban semmi ok! A Tanár Úr csak fikció! Kitalált. Mondjuk, egy elbeszélőt talált ki. Az elbeszélő meg cserébe (egy ötösért) kitalálta őt? Mikor már kezdenénk azt hinni, hogy elkaptuk, foglyul ejtettük olvasói elvárásaink szökésbiztos börtöncellájában, valahonnan – a zakózsebéből vagy a végbeléből – előhúz egy reszelőt, és olajra lép.

Aztán egy ponton azon kapjuk magunkat, hogy mi is reszelünk, feszengünk és reszketünk, beindul a nyáltermelésünk, felszisszenünk vagy kacagva ciccegünk. „Ha senki sem tud olyan lenni, mint én, akkor majd én leszek olyan, mint maguk” – mondja a Tanár Úr a 9. oldalon, és mi leszünk ő. A Tanár Úr elbeszélővé válik, az elbeszélő befogadóvá, a befogadó elbeszélővé, majd Tanár Úrrá. A Tanár Úr génjei utat törnek maguknak.

Mondanom sem kell, a Hernyák-novellák nem teljesen biztonságosak, csak 98%-ban – ismeri be az elbeszélő is (1. oldal). Mi olvasók pedig bezuhanunk a 2%-nyi hasadékon. Beleesünk a Tanár Úrba! Befizetünk egy túrára a gyomorfekélye körül, hogy utána megpihenjünk egy bőrkinövésében. Befogadóból behatolók leszünk.

Fel lehet fogni biológiai lényként egy szöveget? Efelől immáron semmi kétség. Együtt élünk s lélegzünk vele. Lélegzik a szöveg is, mi is. Egymást lélegeztetjük. Szájon át. Órákon át. Aztán hirtelen kifutunk az időből, és kifutunk a szövegből. Olajra lépünk. A végére érünk, és pár pillanatig úgy tűnik, mintha megfulladnánk. (Az utolsó húsz oldalnyi ****** rendesen feléli tüdőbéli tartalékainkat.)

A Tanár Úr pedig – biztos, ami biztos – elhalálozik. (La petite mort.*) Ijedtségre azonban semmi ok! Az első halálozás után elhalálozik még legalább kétszer. A papír mindent kibír, ugye? (Micsoda közhely.) Nekünk csak győznünk kell szusszal!

Hernyák Zsóka Tanár Ura a szerveinkkel játszik. Megadja, amit megadhat, végigcsinálja, és belénk *****. Készüljünk fel a befogadásra!

** És azt tudtad, hogy a franciák kis halálnak hívják az orgazmust?

 

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
-3. nap Amikor elkezdtem a hotelben dolgozni, az első nap után azt hittem, hogy soha nem fogom megélni ez...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 51: ISMERETLEN ISMERŐSÖK

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Gumibottal a demokrácia ellen(?) Több százan sérültek meg Katalóniában október elsején, amikor annak ellenére tartottak népszavazá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ahol minden metál 3. Brutal Assault 2017 – III. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kis túlzással, innen akár le is lehet szaladni
A megvilágosodás útjai hangjegyekkel kikövezve 3. Barangolások a szerbiai rock/metál múltjában és jelenében – 3. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A döntés újholdja Wim Wenders: Berlin felett az ég (Der Himmel über Berlin) – 1987

0 Hozzászólás | Bővebben +
: RaggAti photography
Igazából, nem Tom Az idei Malomslam – III. regionális slam poetry bajnokság harmadik helyezett alkotása

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
– – – – *–* – –** * Hernyák Zsóka: Morze (zEtna, 2017)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 45. 45. rész – Az a bizonyos másik állapot

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
... olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Kevés olyan kortársatok van, aki még sohasem szedett gyógyszert.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Világjárás egyszerűen Amikor kitaláltam, hogy elutazom Ázsiába és Kanadába, első lépésként megszámoltam a pénzemet.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A Cro-Mags Újvidéken Hirtelen felindulásból megszervezett hardcore mészárlásra számíthatnak október utolsó vasárnapján...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A pozsonyi metró ma Szabadkán Czinki Ferenc: A pozsonyi metró - zenés könyvbemutató vetítéssel

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Bezzeg Gyula
Aki választ: Virág György Virág Gyuri. Zenta. Próbálom megőrizni azt a kicsit, ami még van.

0 Hozzászólás | Bővebben +