:

A pozsonyi metró ma Szabadkán

:

Czinki Ferenc: A pozsonyi metró - zenés könyvbemutató vetítéssel

Helyszín: Klein House kávézó

Štrosmajer u. 9., Szabadka

Dátum: 2017.10.19., csütörtök

Időpont: 20:00 – 21:30 óra

 

A POZSONYI METRÓ
Pozsonyban nincsen metró. Tervben volt, hogy legyen, el is kezdődtek a munkálatok, de végül a félkész járatokba beköltözött az Ördög. Czinki Ferenc kisregénye a balladák világát idézi. Két idősíkon – a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, valamint 2014-ben – követhetjük nyomon a rejtélyes történetet, amelyben két fiatal eltervezi, hogy megöli a jóságot. Közben a célvonal előtt pár méterrel köddé válik egy teljes lóversenyfutam, kajakosok eveznek fejjel lefelé a Dunán és a görög mitológia testet ölt a XX. századi Kelet-Európában. A pozsonyi metró a várakozás regénye. A kérdés csak annyi, hogy ki érkezik meg előbb: aki megváltást, vagy aki kárhozatot ígér…

CZINKI FERENC
Czinki Ferenc 1982-ben született Székesfehérváron. Író, szervező. A KafkaBeat Kocsmaszínház rendezőjeként, programszervezőjeként dolgozik. A József Attila Kör elnökségi tagja, a Szépírók Társasága tagja, a Visegrádi Alap irodalmi ösztöndíjasa, Móricz Zsigmond-ösztöndíjas. Egy kocsma város című kötete 2014 augusztusában jelent meg, A pozsonyi metró című kisregényét a Scolar adta ki 2017-ben. 

A ZENÉSZEKRŐL:

Október 16-án jelent meg a Blahalousiana új lemeze, az Alagutak, fények, nagymamád jegyenyéi, s többek között ezen a linken is elérhető a teljes lemez. Kövessék és szeressék őket!

 

A könyvbemutató a Klein House és a Wemsical Serbia szervezésében, a József Attila Kör és a Szépírók Társasága támogatásával valósul meg. Közreműködik: Schoblocher Barbara (ének, Blahalouisiana), Jancsó Gábor (gitár, Blahalouisiana), Hekele Dániel (trombita)
Vizuál: Varga Gábor Farkas

Facebook esemény

Czinki Ferenc

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
-3. nap Amikor elkezdtem a hotelben dolgozni, az első nap után azt hittem, hogy soha nem fogom megélni ez...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 51: ISMERETLEN ISMERŐSÖK

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Gumibottal a demokrácia ellen(?) Több százan sérültek meg Katalóniában október elsején, amikor annak ellenére tartottak népszavazá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ahol minden metál 3. Brutal Assault 2017 – III. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kis túlzással, innen akár le is lehet szaladni
A megvilágosodás útjai hangjegyekkel kikövezve 3. Barangolások a szerbiai rock/metál múltjában és jelenében – 3. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A döntés újholdja Wim Wenders: Berlin felett az ég (Der Himmel über Berlin) – 1987

0 Hozzászólás | Bővebben +
: RaggAti photography
Igazából, nem Tom Az idei Malomslam – III. regionális slam poetry bajnokság harmadik helyezett alkotása

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
– – – – *–* – –** * Hernyák Zsóka: Morze (zEtna, 2017)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 45. 45. rész – Az a bizonyos másik állapot

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
... olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Kevés olyan kortársatok van, aki még sohasem szedett gyógyszert.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Világjárás egyszerűen Amikor kitaláltam, hogy elutazom Ázsiába és Kanadába, első lépésként megszámoltam a pénzemet.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A Cro-Mags Újvidéken Hirtelen felindulásból megszervezett hardcore mészárlásra számíthatnak október utolsó vasárnapján...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A pozsonyi metró ma Szabadkán Czinki Ferenc: A pozsonyi metró - zenés könyvbemutató vetítéssel

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Bezzeg Gyula
Aki választ: Virág György Virág Gyuri. Zenta. Próbálom megőrizni azt a kicsit, ami még van.

0 Hozzászólás | Bővebben +