:

Vudu és okkultizmus az élet káprázatán innen és túl

:

Alan Parker: Angyalszív (Angel Heart) – 1987

Ha középszerű művész vagy – teszem azt, énekes –, mi mindent tennél meg a sikeres karrierért, a hírnévért, a rajongásért, a nagy lóvéért? Bármit? Akár a lelkedet is odaadnád érte? Valószínűleg, hiszen a középszer sosem a hitelességért lelkesedik, hanem a talmi csillogásért, az anyagi javakért, röviden: a röpke földi élvezetért. A lélekben nem is hisz. Nem a mindenséget próbálja magával emelni angyalszárnyakon, hanem az anyagba zuhan villámsebesen. Mint például William Hjortsberg Falling Angel című regényében Johnny Favorite alias Jonathan Liebling, a slágergyártó fiatalember.

Másrészt: Ha az 50-es évek Brooklynjában egy lepukkant magánnyomozóként lézengsz, mint főhősünk, Harry Angel, aki rendszerint csak pitiáner ügyekkel foglalkozik, meddig vagy hajlandó elmenni a busás honoráriumért? Hány brutális kegyetlenséggel kivégzett áldozatnak kell kereszteznie utadat, hogy észbe kapj, kiszállj a buliból, és megbízódnak még a nevét is elfelejtsd?

És egyáltalán: létezik-e szabad akarat, avagy csupán a sors, a fátum hidegvérű hárpiái vezetik tetteinket? Ahogyan a regény, úgy Parker pazar alkotása is nyitva hagyja a kérdést – de csak résnyire, mert szerencsétlen sorsú és gyenge jellemű hőseinek nem sok választást hagy...

Alan Parker neve számomra garancia: elég, ha csak a Madárkára gondolunk, az űberzseniális Pink Floyd-adaptációról, a The Wallról már nem is beszélve. Ez utóbbit akár hetente képes lennék megnézni, mégis az Angyalszív az, mely a rendező munkái közül az abszolút kedvencem. Különleges, rendkívüli módon borzongató világot teremt, mely ezáltal életre is kel, a vásznon és a néző lelkében egyaránt – nem mintha a valóságban nem létezett volna már, mióta világ a világ; egyszerűen csak a kulisszák mögött kell keresgélnünk (ha van rá tehetségünk és kurázsink), amit a direktor is onnan bányászott elő. Meg persze a könyvből...

Van egy elmélet, mely szerint egy igazán kiváló versből lehetetlen jó dalt írni (mert önmagában teljes), és ugyanez érvényes a regény–film összefüggésében is. Szerintem ez nem minden esetben érvényes – hiszen a Rekviem egy álomért például olvasva és nézve egyaránt fantasztikus élményt nyújt –, de zömében azért igen. Mint ahogyan esetünkben is. Nem mondom, hogy unatkoztam olvasás közben, hiszen a regény is épp eléggé misztikus és okkultista, meglepő fordulatokban rendkívül gazdag; ám Parker – aki a rendezés mellett a forgatókönyvért is felelős – az egészet megfejelte vuduval, a hűvös New York-i helyszínt kétharmadában áthelyezte a fülledt és forró, ám nem kevésbé nyomasztó hangulatot árasztó Louisianába. Aztán persze a mozi biztosította eszközökkel valóban lüktetően élővé tette mindazt, ami az alapműből helyenként hiányolható volt. Fausti hangulatú történet lenyűgöző képi világgal – film noir –; brutális nyitánnyal: idillien bájos cica és kutyus a sötét sikátorban, nem messze tőlük átvágott torkú hullával; a már Harlemben is ébredező, odalent délen pedig vadul burjánzó és bagzó Afrikával; pazar, delta bluest és dzsesszt is bőven felvonultató zenével... és sorolhatnánk.

Angyalszív

Vagy vegyük a „beszédes” neveket: A jelentéktelen, nemtörődöm figurának tűnő magánnyomozó, mint már elárultam, Harry Angel, a megbízója monsieur Louis Cyphre. Az előbbit nem kell magyaráznom, azt hiszem, ami pedig az utóbbit illeti, próbáljuk csak rendesen (és hangosan) kiejteni, és azonnal sok minden világos lesz (már a film elején!). Akit fel akar kutattatni a bérkopóval, egy valaha igen sikeres, ám utóbb a háborúban súlyosan megsebesült, majd a pszichiátriáról rejtélyes módon eltűnt slágerénekes, Johnny Favorite. Nos, emlékszünk, melyik volt Isten kedvenc angyala kegyvesztése előtt? No ugye? Aztán ott van még egy az ügyben közvetlenül érintett, néhány évvel az eseményeket megelőzően elhunyt karakter lánya – akit a gyönyörű Lisa Bonet alakít remekül –, Epyphany. Az epifánia az istenség földi megjelenését jelenti úgy a hellén, mint a keresztény mitológiában...

Angyalszív

Aztán ott vannak még a hátborzongató okkultista eszközök, a számos helyen felbukkanó pentagramok, az akasztott ember mumifikálódott keze; a vudu és egyéb vallási szimbólumok, mint például a levágott csirkeláb; a tojás mint a lélek szimbóluma – amit a megbízó mohón felfal, a megbízott pedig irtózik tőle (mint általában a szárnyasoktól) –, vagy a ventilátor a halálé és a lift a pokolé; a rituálisnak tűnő, egyre szaporodó gyilkosságok – kivágott szív, szájba tömött, lemetszett férfi nemi szerv etc. –; aztán maga a titokzatos Cyphre és az énekes közötti szerződés, melynek legfontosabb kitétele az utóbbi halálával lép majd érvényre – csakhogy ő eltűnt a porondról, s ezért kell Angel nyomozónak felkutatnia... Úgy gondolom, mindezekből már egy csomó dologra következtethetsz, remélhetőleg sikerült is téged felcsigáznom eddigre, kedves olvasó, ezért – a spoilerezés elkerülése végett – nem is árulnék el többet a meghökkentő fordulatokban bővelkedő történetből, melynek megvan ugyan a maga lassú és nyugodt lüktetése, idilli pillanatokban sem szűkölködik, ugyanakkor egyidejűleg végig ott a feszültség, mivel eme pillanatokat időről időre valósággal felrobbantják a vérrel és iszonyattal bőven átitatott események.

Angyalszív

Azt már talán felesleges is hozzátennem, hogy a színészek – a főszereplőktől az utolsó statisztáig – mind pazar alakítást nyújtanak. Robert de Niro hozza a tőle megszokott tökélyt Cyphre hátborzongató szerepében, Mickey Rourke pedig sziporkázik Harry Angel bőrében! Ami az utóbbi művészt illeti, számomra úgy alkatilag, mint tehetségét illetően egyaránt lenyűgöző – csak hát, ugye, sajnos rengeteg a B (sokszor inkább „zsnyö”) kategóriás szerepvállalása... A Sin Cityben és a Rablóhalban nagyon bírtam, Aronofsky Pankrátorában még inkább, ám két olyan mozit láttam tőle, amelyekben egyenesen elkápráztatott (és amelyek ráadásul ugyanabban az évben készültek). Az egyik a közelmúltban sorozatunkban szintén szereplő Törzsvendég, a másik pedig természetesen a jelenleg tárgyalt Angyalszív. Ez a film elkészültekor meglehetősen gyenge kritikai fogadtatásra talált és közönségsikert sem nagyon aratott, ám ahogy múltak az évek, szépen lassan kultuszfilmmé vált. Nem véletlenül. Nem az a könnyen emészthető, szimplán csak szórakoztatóan izgalmas krimi, nem is pusztán darabolós és gyomorforgató thriller vagy horror, mert bár ezek elemeit is felhasználja, sokkal több náluk. Egy lételméleti és vallásfilozófiai kérdéseket is bőven felvető, mélyen elgondolkodtató misztikus thriller, amely talán megelőzte a korát, azóta viszont folyamatosan érezteti hatását (többek között a True Detective első évadában láttam visszacsengeni számos motívumát). És amelyet természetesen kötelező látnia minden filmbolondnak.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Zabos Zsolt
Lassúságra fel! Jól éreztük magunkat, jól laktunk, jót buliztunk, és most visszatérünk.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Mátyás király szobra Kolozsváron
I. Mátyás király (1458–1490) 560 éve annak, hogy Mátyást királlyá választották, és februárban lesz születésének 575. évfordulója.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Masada
Melegebb éghajlatra DAY 4 IN ISRAEL

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: jclao.com
Jogi Kar, te drága! DAY 61: A TITOK

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kollektív bűnösség helyett tolerancia Január 27-e a holokauszt nemzetközi emléknapja.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Javítsa állagát... Brutal Assault 2017.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vudu és okkultizmus az élet káprázatán innen és túl Alan Parker: Angyalszív (Angel Heart) – 1987

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 48. 48. rész – Egy kis kitérő

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az vagy, amit megeszel?! 1. Első rész: Táplálkozásunk művészete

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fapados utazó luxusszilvesztere Krakkóban Történt az Úr 2017. évének december havában, hogy a hátizsákos utazó új feladatot kapott.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Újvidéken a Pestilence Három évvel a szerbiai debütálása után a holland Pestilence zenekar visszatér – ezúttal az újvidé...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Kovács Attila
Aki választ: Hajdú Tamás Újvidéken láttam meg a napvilágot 1988. január 2-án, és a nevem Tamás lett. A vezetéknév adva vol...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az LI. KMV műfajai és pályázatai (A döntő időpontja: 2018. április 27–29.)

0 Hozzászólás | Bővebben +