: Fotó: Kovács Attila
Fotó: Kovács Attila

Aki választ: Hajdú Tamás

: Fotó: Kovács Attila
Fotó: Kovács Attila

Újvidéken láttam meg a napvilágot 1988. január 2-án, és a nevem Tamás lett. A vezetéknév adva volt, ugye, Hajdú. Egy bizonyos szintig hiszek abban, hogy a név mint olyan alapjáraton hordoz magával egy tulajdonságot is, ami az én esetemben nagyon hamar be is bizonyosodott, ugyanis sokszor és sokat „Tamáskodok”… Bockán, egy szerémségi kis településen nőttem fel, ahonnan minden nap bejártam az általánosba, majd később a villamossági szakközépbe, sokszor autóstoppal, aminek édesanyám nem nagyon örült. Vagy nagyon nem… 2007-ben felvételt nyertem az Újvidéki Művészeti Akadémia színész szakára, beköltöztem a városba, és megpróbáltam önállósulni. 2010-ben szerződtettek az Újvidéki Színháznál, négy felejthetetlen évet töltöttem ott, majd átkerültem a szabadkai Népszínházba. Jelenleg itt építgetem az életem, a feleségemmel.

Igazából semmiből sem tudok kedvencet mondani, csak olyat, amit többször is szívesen meghallgatok, újralapozok, megnézek vagy elfogyasztok.

Melyik az öt legjobb könyv, amit olvastál? Miért ajánlanád másoknak?

1. Sofi Oksannen: Tisztogatás – mert letehetetlen.

2. Szerb Antal: Utas és holdvilág – úgyszintén.

3. Milan Kundera: Nevetséges szerelmek – mert szellemes.

4. Örkény István: Egyperces novellák – akármikor fel lehet lapozni.

5. Fülöp Gábor: Banális susztermatt – időről időre a kezembe kerül, és olyankor mindig gyereknek érzem magam.

 

Melyik az öt kedvenc filmed, és miért?

1. Morten Tyldum: Hodejegerne – a jóféle akció.

2. Anders Thomas Jensen: Zöld hentesek – igazából minden, ami Jensen.

3. Rudolf Péter: Üvegtigris – volt egy nyár, amikor minden reggel megnéztem.

4. Giorgi Danelia: Kin Dza Dza – orosz sci-fi 86-ból (ezzel mindent elmondtam).

5. Roy Anderson: Dalok a második emeletről – meg még sok másik észak-európai alkotás.

 

Nevezz meg öt zenekart, akiknek a zenéjét szívesen hallgatod. Miért szereted őket?

1. Népzene – mindenek előtt.

2. Kispál és a Borz – nincs hozzájuk hasonló.

3. Bëlga – nagyon rá lehet kattanni.

4. Rambo Amadeus – mert egyszerűen zseni!

5. Pink Floyd – hogy mondjak egy nemzetközit is.

 

Öt kedvenc zeneszám!

1. Rambo Amadeus: Euro Neuro

2. Muddy Waters: Mannish Boy

3. Oscar Peterson–Ella Fitzgerald: Air Mail

4. Bongor: Carlo

5. Charles Mingus: Moanin’

 

Melyik az az öt étel vagy ital, aminek nem tudsz ellenállni?

1. Tökös vagy almás rétes – természetesen a nagymamámféle.

2. Bab – mindegy, csak sűrű legyen.

3. Tejbegríz – fahéjjal.

4. Lágy tojás – a 7 perces.

5. Húsleves – magyarul sárga leves.

 

Mondj öt rád jellemző tulajdonságot!

1. Hiszem, ha látom...

2. Amit lehet, az utolsó pillanatig húzok...

3. ... de ha valamit a fejembe veszek, azt tűzön-vízen keresztül, de véghezviszem.

4. Sokszor türelmetlen vagyok...

5. ... és elégedetlen is…

 

Sorolj fel öt tárgyat, amelyek nagyon fontosak a számodra!

1. Kulcsok – ha nincs nálam, akkor baj van.

2. Mobil – mert akármikor jöhet egy filmes ajánlat.

3. Bicska – mert hasznos.

4. Övtáska – mert benne van a bicska.

5. Nyáron napszemüveg, télen sál.

5+1. Az órám – apukámtól örököltem.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Mátyás király szobra Kolozsváron
I. Mátyás király (1458–1490) 560 éve annak, hogy Mátyást királlyá választották, és februárban lesz születésének 575. évfordulója.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Masada
Melegebb éghajlatra DAY 4 IN ISRAEL

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: jclao.com
Jogi Kar, te drága! DAY 61: A TITOK

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kollektív bűnösség helyett tolerancia Január 27-e a holokauszt nemzetközi emléknapja.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Javítsa állagát... Brutal Assault 2017.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vudu és okkultizmus az élet káprázatán innen és túl Alan Parker: Angyalszív (Angel Heart) – 1987

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 48. 48. rész – Egy kis kitérő

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az vagy, amit megeszel?! 1. Első rész: Táplálkozásunk művészete

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fapados utazó luxusszilvesztere Krakkóban Történt az Úr 2017. évének december havában, hogy a hátizsákos utazó új feladatot kapott.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Újvidéken a Pestilence Három évvel a szerbiai debütálása után a holland Pestilence zenekar visszatér – ezúttal az újvidé...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Kovács Attila
Aki választ: Hajdú Tamás Újvidéken láttam meg a napvilágot 1988. január 2-án, és a nevem Tamás lett. A vezetéknév adva vol...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az LI. KMV műfajai és pályázatai (A döntő időpontja: 2018. április 27–29.)

0 Hozzászólás | Bővebben +