: A kép forrása: www.beekmanschool.org
A kép forrása: www.beekmanschool.org

Jogi Kar, te drága!

: A kép forrása: www.beekmanschool.org
A kép forrása: www.beekmanschool.org

DAY 64: JAZZESÍTETT POLITIKA

Egész eddigi életemben kerültem a komoly témákat, elsősorban azokat, amelyeknek köze van a joghoz és a politikához. Ennek egészen pontosan két oka van. Az egyik az, hogy mindenkinek megvan a maga véleménye, amihez ragaszkodik, és azt hajtja, csak megy előre, mint a ló, mintha fizikai fájdalmat okozna bevallania, hogy más eltérő álláspontjának is ugyanúgy van értelme. A másik, hogy az efféle dolgokhoz, mint a jog meg a politika, mindenki ért.

Kerültem az emberekkel a politikai témájú beszélgetéseket. Nem nézem a híreket és azokat a műsorokat, ahol politikusokat kapnak mikrofonvégre. A rádióműsorok sem különösebben érdekeltek. Mindenütt csak viták, az érveket pedig felváltotta a beszélő erősödő hangereje. És ha ez sem lenne elég, sokáig nem is értettem azokat a szakszavakat, melyekkel mások olyan gondtalanul dobálóztak.

Aztán egy nap azon kapom magam, hogy szól a rádió, a gyermekjogokról van éppen szó, én pedig evés közben azt hallgatom, mintha valami stand-up comedys fellépése lenne. Hirtelen azt is értem, miről beszélnek. Nem mondhatom, hogy eddig nem hallottam szakszavakat, de most már tudom, hogy milyen jelentést hordoznak. Mindenki hallotta azt, hogy büntetőjogi tényállás vagy fellebbezés. De hányan tudják, hogy azzal mit lehet csinálni, vagy hogy mit jelent egy ilyen kontextusban a kifogás szó?

Lényegtelen, hogy értem-e vagy sem, amit a tapasztalt jogászok mondanak. A mesének úgyis mindig ugyanaz a vége. Az első adandó alkalommal kikapcsolom a rádiót, illetve a tévét. Amennyiben meg kell hallgatnom valaki véleményét egy adott témában, állok elébe. Nyitott leszek, megpróbálom nem forgatni a szemem az esetleges hülyeségek hallatán. És ha majd az én álláspontomra lesz valaki kíváncsi valamivel kapcsolatban, igyekszem röviden és tömören kifejteni a véleményemet, magyarázatokkal megtoldva. De csakis abban az esetben, ha kérdeznek. Gondoljunk bele, mennyivel nyugodtabb lenne az élet, ha a hírekben többé nem mesélnének a politikáról, a jogról, a terrortámadásokról. Nálam a rádió nem arra szolgál, hogy köpködje a komoly témákat. Nekem nem lesz jobb, ha meghallgatok egy adag hazugságot vagy azt, hogy ki kit ölt meg. Arra vannak a hangszórók, hogy dübörögjön a rock, és bömböljön a jazz. Habár a politikusok is úgy improvizálnak a beszédeikben, mint jazz-zenész a zongora billentyűin. Majd valamikor hatvanévesen én is leragadok a szakmámnál.

 

DAY 65: ELŐADÁS ÉS KÖNYVHIÁNY

Úgy tűnik, el kellett múlnia két évnek ahhoz, hogy rájöjjek, egy egyetemistának akár a hasznára is válhatnak az előadások. Mondhatni, szinte rendszeresen bejárok az előadásokra.

Hogy eddig mit tanultam meg? Hát, nagyjából a professzorok nevét, hogy egy kis füzet untig elegendő mind a négy évre jegyzetelésre, no meg azt, hogy az előadások nagy része unalmas. Hihetetlen, hogy a 21. században a tanítás még mindig abból áll, hogy kiáll egy öltönyös professzor vagy egy csinosan felöltözött professzor asszony, és elmeséli azt, ami a könyvben áll, amit annó ő is bemagolt, nekünk pedig aztán ugyanezt meg kell tanulni, lehetőség szerint ugyanúgy. Meg kellene fogadni Mark Twain szavait, és nem hagyni, hogy az iskola az oktatás útjába álljon.

Lehet, hogy az előadások folyamán az ember hall valami érdekeset, aminek köszönhetően aztán könnyebben elsajátítja a tananyagot. De ez csak néha történik meg. Az idő nagy részében öngyilkosságot kísérelnek meg az agysejtjeim. Ennek a monotónia az oka, az az egyhangú magyarázás, amit olyan sokan kedvelnek. Megértem én, ez a tudás megosztásának a legegyszerűbb módja. Egy beszél, a többiek pedig hallgatnak, mint a birkák. A többiek alatt azt a harmincöt hallgatót értem, akik még a téli hidegben is eljárnak az egyetemre.

Persze, a hozzáállástól is függ. Lehet, hogy bennem is sokkal több maradna meg, ha ott lenne előttem a könyv, és követhetném, hogy hol tartunk, és mit vettünk át eddig. A baj csak az, hogy nincs könyvem. Ezzel persze nem csak én vagyok így. Az egyetem könyvkereskedésében elfogytak a könyvek. A három könyvből, amit meg akartam venni, kettő nincsen.

Minden héten teszek egy próbát, nagy reményekkel végigsétálok a folyosón, hogy utána megint ugyanazt a választ kapjam. Még nincs könyv, és azt se tudni, hogy mikor lesz. Nem szeretnék a szegényes jegyzeteimből készülni a közelgő kollokviumra. De nem baj. Majd két héttel a vizsgaidőszak előtt megjelenik a könyv is. Odadobnak nekünk ötszáz példányt, mint éhes farkascsordának egy csirkét.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
A bántalmazás A bántalmazók kreativitását nem kell sem félteni, sem alábecsülni: rendkívül változatos módszerek...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy srác, aki csak a világot szeretné látni Interjú a magyarkanizsai Muhi Kristóffal

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Sirius
Budapest felfedezése 120. NAP

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.beekmanschool.org
Jogi Kar, te drága! DAY 64: JAZZESÍTETT POLITIKA

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Ez egy nedves kor, nappal vér folyik, éjjel bor” Hobo Blues Band: Vadászat – 1984

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A zene eszköz volt, nem pedig cél A járókelők gyakran megállítanak Újvidék utcáin...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Battlestar Galactica (Csillagközi romboló) Egy sci-fi, ami nem egészen az

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Festmény és falióra a buszon A 17. Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny első helyezett alkotása – Részlet

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Kakuszi Elvira
Lénárd Robi színházzal teli mindennapjai Lénárd Róbert az Újvidéki Színház művészeti vezetője, jelenleg egy produkció erejéig dramaturg a ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 49. 49. rész – A Valentin-napi cukormáz körüli gondolatok

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az vagy, amit megeszel?! 2. Második rész – Táplálékunk légókockái

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
All You Need is Love A Valentin-nap eredete igen izgalmas, nekem elhihetitek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Magyarkanizsát is feltesszük a versenyképes rendezvények térképére” Az internetet bújva a napokban arra lettem figyelmes, hogy idén sem marad el a Vajdaságban szép l...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Podolszki József publicisztikai pályázat A bácsfeketehegyi Kozma Lajos Könyvtár és a Feketics Művelődési Egyesület Podolszki József Emlékb...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Stock János
Aki választ: L. Móger Tímea (1981, Zombor) Költő, (újság)író, szerkesztő, művelődésszervező.

0 Hozzászólás | Bővebben +