: Sirius
Sirius

Budapest felfedezése

: Sirius
Sirius

120. NAP

Izraelből hazatérve az első hetet azzal töltöttem, hogy visszavágyódtam. Nagyon honvágyam volt. Van egy olyan mondat, még régen találtam ki, miszerint „mindig oda van honvágyam, ahonnan épp a legutóbb eljöttem”. Nagyon igaz. Amikor Hollandiából jöttem haza, akkor fél évig oda akartam költözni, amikor Spanyolországból, akkor oda, de ez most más. Most tényleg azt éreztem, hogy tökéletesen megtaláltam a helyemet a világban, és egész életemben el tudnék lenni a Holt-tenger partján, napsütésben. Itt persze egészen más a helyzet. Budapesten hideg, szeles, esős, téli, nagyon szürke idő van, az emberek meg még szürkébbek, fekete életkedvvel. 3 óra repülőúttal 180 fokos fordulat. Két választásom maradt. Vagy instant megtanulok héberül, és visszamegyek, élem vígan az életemet kedves, vidám arcok között, állandó napsütésben, ahol a téli hideg a harmincpár plusz fokot jelenti, vagy összeszedem magam, nem menekülök el az európai tél és a vizsgaidőszak elől, és megpróbálom felfedezni azt a várost, ahol nyolcéves korom óta élni akarok, és egyetemre járni, ami sikerült is. Itt vagyok. Bár komolyan fontolóra vettem az első verziót.

Budapestnek ezer arca van, mindenki megtalálhatja a személyiségéhez vagy éppen a pillanatnyi hangulatához illőt. A külföldieket, akik ide látogatnak, éppen úgy elvarázsolja, és csillogó, szerelmes tekintettel éppen úgy áradoznak róla, mint ahogy én Ázsiából hazatérve. Mindig tud újat mutatni, és ha az ember nyitott szemmel jár, mindig tanít neki valami újat. Egy nap arra eszmél, hogy a város megszüntette a komfortzónáját, mert állandóan arra serkenti, hogy olyan dolgokat éljen át, amit még soha. Azok közül, amit nekem megtanított, a legfontosabb a spontaneitás. A temérdek lehetőség között van, hogy az utolsó pillanatban akadunk rá egy ránk leselkedő élményre. Megtörtént például, hogy itthon ültem, megkérdeztem egyik barátomat, hogy mit csinál, egy óra múlva már együtt ültünk a színházban, másnap életemben először stand up esten vettem részt (csak nézőként, egyelőre maradok az írásnál). Aztán péntek este tízkor még moziban voltam, de másnap reggel 8-kor már úton Bécsbe, mert olcsóbban találtam oda-vissza buszjegyet, mint amennyiért haza tudtam volna utazni Topolyára. Budapest szép lassan elérte, hogy belészeressek. Temérdek felfedezni való kincs van, amit nem szabad kihagynotok. Seriously.

SIRIUS – AZ ELSŐ NAGY KEDVENC

Ki ne akarna néha elrejtőzni mindenki elől, egy szekrénybe bújva elvonulni Narniába? Itt megteheted. A Sirius teaházban 75 féle minőségi tea közül választhatsz, köztük szerepel az itallapon a Nem sikerült választanom nevű is, ha elvesznél a bőségben, az étcsokis, vaníliás, szedres között. Az ízeket hatalmas párnákon ülve élvezheted, vagy akár bunkerba mászva létrán, vagy egy szekrényen keresztül átmászhatsz egy függőágyakkal teli helyiségbe, és mesében érezheted magadat. Tökéletes kikapcsolódás. Felnőttek játszóháza. Imádtam. Pár házszámmal arrébb található az ALTAIR teaház, ugyanezen koncepció alapján kiépítve. Érdemes oda is benézni.

Café Frei

Café Frei

CAFÉ FREI – A VILÁG KEDVENC KÁVÉI ÉS AZ ÉN KEDVENC KÁVÉIM

Ittál már jemeni fűszeres mokkát, rumos-körtés mokkát vagy örmény narancskávét? Ha nem, éppen itt az ideje. A különlegessége miatt szeretem ezt a helyet. Kávézó és cukrászda terén Frei Tamásnak sikerült valami sablonmenteset alkotnia, ahol a kávéikon keresztül belekóstolhatunk a világ bármelyik országába. Ha egy kis vigaszra, önjutalmazásra egy sikeres vizsga után, boldogsághormonra vagy egy jó baráti beszélgetés megkoronázására van szükség, akkor érdemes megengedni magunknak az itt található különlegességeket.

Itt rengeteg jó hely van, és ígérem, nem leszek rest a jövőben bemutatni őket, hogy könnyebben megtaláljátok őket, mint én, mikor tudatlan zöldfülűként ideköltöztem.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
A bántalmazás A bántalmazók kreativitását nem kell sem félteni, sem alábecsülni: rendkívül változatos módszerek...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy srác, aki csak a világot szeretné látni Interjú a magyarkanizsai Muhi Kristóffal

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Sirius
Budapest felfedezése 120. NAP

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.beekmanschool.org
Jogi Kar, te drága! DAY 64: JAZZESÍTETT POLITIKA

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Ez egy nedves kor, nappal vér folyik, éjjel bor” Hobo Blues Band: Vadászat – 1984

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A zene eszköz volt, nem pedig cél A járókelők gyakran megállítanak Újvidék utcáin...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Battlestar Galactica (Csillagközi romboló) Egy sci-fi, ami nem egészen az

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Festmény és falióra a buszon A 17. Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny első helyezett alkotása – Részlet

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Kakuszi Elvira
Lénárd Robi színházzal teli mindennapjai Lénárd Róbert az Újvidéki Színház művészeti vezetője, jelenleg egy produkció erejéig dramaturg a ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 49. 49. rész – A Valentin-napi cukormáz körüli gondolatok

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az vagy, amit megeszel?! 2. Második rész – Táplálékunk légókockái

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
All You Need is Love A Valentin-nap eredete igen izgalmas, nekem elhihetitek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Magyarkanizsát is feltesszük a versenyképes rendezvények térképére” Az internetet bújva a napokban arra lettem figyelmes, hogy idén sem marad el a Vajdaságban szép l...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Podolszki József publicisztikai pályázat A bácsfeketehegyi Kozma Lajos Könyvtár és a Feketics Művelődési Egyesület Podolszki József Emlékb...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Stock János
Aki választ: L. Móger Tímea (1981, Zombor) Költő, (újság)író, szerkesztő, művelődésszervező.

0 Hozzászólás | Bővebben +