Reggel felkelsz, felöltözöl, elmész a suliba, az egyetemre, a munkahelyedre, szétnézel magad körül, és rájössz, hogy nem érted, mások miről beszélnek, miért beszélnek. Elvégzed a munkádat, becsületesen figyelsz az órákon, iszod a tanáraid szavait, jegyzetelsz, ahogy a nagykönyvben meg van írva, majd azon kapod magad, hogy fogalmad sincs, miről beszél a tanár, és a jegyzeteid csak összefüggéstelen félmondatoknak tűnnek. Elmerengsz azon, hogy vajon benned van-e a hiba, vagy esetleg a világ nem akarja, hogy megértsék. Gondolkodsz, gondolkodsz. Gondolkodsz és gondolkodsz, majd úgy döntesz, hogy abbahagyod, és inkább nem is törődsz vele, belenyugszol a megváltoztathatatlanba, nevezetesen, hogy ez nem a te napod, nem a megértés percei, órái. A tanácstalanságé? A kérdéseké? Inkább legyintesz egyet, hazasietsz, elindítod az egyik kedvenc zenekarod egyik kedvenc zeneszámát, és szabadon ereszted a fantáziádat. Utazol a fák fölé, a felhők fölé, a holdak szomszédságába, a csillagok közé, csúszkálsz a tejúton, tapogatózol a csillagködben, földönkívüli civilizációk mindennapjaiban, utazol a föld mélyébe, az óceánok sötétségébe, a barlangokba, a vulkánok melegségébe, a bányák tátogó ürességébe, majd horizontálisra veszed a figurát, észak, dél, kelet, nyugat, tetszőleges sorrendben, tetszőleges görbületekkel, kanyarokkal, hirtelen irányváltásokkal, úgy, ahogy a szabadságod megkívánja, ahogy a szabadságod parancsolja. Ugye milyen szép, amikor a sebességtől minden elmosódik, amikor nem tudod tisztán kivenni a formákat, arcod a szél hűti, és csak színes vonalakat látsz magad mellett. Majd hátranézel és látod, hogy minden egyre csak távolodik, egyre kisebb, egyre kevésbé kötődsz hozzá, és egyre ritkábban tekintesz vissza, és már csak előre nézel, közeledik a cél, habár még mindig nem tudod pontosan kivenni, nem látod a körvonalait, de egy pillanatra sem bizonytalanodsz el, hisz tudod, érzed, hogy az irány jó, az utazás jó, a suhanás jó, és jók a fények, jók a színek, és biztatók a formák, amelyek ugyan még elmosódottak, viszont olyan dolgokkal kecsegtetnek, aminek nem tudsz ellenállni, nem akarsz ellenállni, és csak haladsz előre, közelítesz, egyre közelebb vagy.

Majd megállsz. A lejátszó elhallgat. A hangszóró borítása még remeg. Sötétség árasztja el a szobát. Elmerülsz az álomba, mint akit letaglóztak. Légzésed lelassul. Szépeket álmodsz. Azt akarod, hogy sokáig tartson, azt akarod, hogy egy-két napig ne kelljen felkelned. De csörög az ébresztő, és minden kezdődik elölről.

Próbálsz ébernek tűnni, próbálod hasznossá tenni magad, de tudod, hogy ma sem fog menni, ma is inkább az egyik kedvenc zenekarod egyik kedvenc zeneszámában bízol, hogy kirántson a szürke hétköznapokból, és fényeket adjon, színeket, formákat és sebességet, határtalanságot és pirosból sárgára, majd zöldre váltó szemaforokat.

Képgaléria: