:

A KMV és én

:

Jugoszláviai/vajdasági magyar fiatalok körében idestova fél évszázada él a mondás, miszerint ha tavasz, akkor káemvé. Így van ez az idén is. Mostanra elmondhatjuk, hogy a tavasz megérkezett, ergo: közeledik a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének döntője.

Jelen sorozatunkban a korábbi évek KMV-in nagy sikereket elért fiatalok és kevésbé fiatalok vallanak arról, ők hogyan élték meg, és mit jelentett nekik a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén való részvétel(t). Reméljük, a sorozatban olvasható történetek, vallomások hatására kedvet kaptok hozzá, és a közel-, valamint távoli jövőben részesei lesztek az eseménynek, hisz tudjátok: a művészet örök, minden más csak szemfényvesztés.

 

Váradi Ibolya egyetemista, lapunk állandó munkatársa

Save the date

Ötödik éve ez már, hogy minden áldott áprilisban van egy ünnep a naptáramban a húsvét, karácsony, szülinap mellett, ez pedig a káemvé. Négy évvel ezelőtt a magyartanárnőm hívta fel rá a figyelmet, gondoltam akkor, „ajde”, ez is olyan lesz, mint a többi verseny. El is mentem gyanútlanul, de ami ott fogadott, az cseppet sem volt átlagosnak, szürkének, hivatalos hangulatúnak mondható. Ekkor vált ünneppé. Sokan mondják azt, hogy a KMV-hangulatot nem lehet jól leírni, meg kell tapasztalni, én sem tudok mást írni most. Gimis koromban mind a négy évben ott voltam, és idén is ott leszek: voltam már versenyző, diákzsűri, most pedig a szervezésben segítek. Szerintem ha egyszer valaki belekerül ebbe, utána nehezen tudná feldolgozni, ha nem lehetne tovább része az életének. Teljesen felfordult az életem az egyetem kezdete óta, de szívmelengető érzés, hogy áprilisban újra eljön ez az ünnep, a biztos pont. Ami az elhivatottságomat bizonyíthatja, és azt, hogy mennyire de mennyire ott akar lenni az ember az az, hogy egyik évben lesérültem a megnyitó napján, de másnap gipszes lábbal is ott voltam. Szóval: Save the date.

Váradi Ibolya

Váradi Ibolya

 

Kozma Lajos egyetemista

Tök jó

Lali vagyok. Középiskolásként minden évben indultam a KMV-n, illetve tavaly abban a kiváltságban lehetett részem, hogy a sötét oldalról – zsűriként – is belekóstolhattam a vetélkedőbe. Kétségkívül a versek állnak a legközelebb a szívemhez, ebben a kategóriában versenyeztem és értem el helyezést kétszer. Jelenleg is írok. De számomra a KMV sosem a versenyről szólt. Sokkal inkább egy életérzés. Inspiráló közeg.

Tapasztalataim azokról az esetekről, amikor a KMV tök jó!

1. Tök jó, ha már eleve szeretsz írni és írással foglalkozol, mert láthatod, hogy nem vagy kipusztulóban lévő állatfaj, mint ahogy azt néha a művészek a szürke hétköznapokban tapasztalják; megláthatod, hogy mások is szeretik hasonló dolgokra pazarolni az idejüket.

2. Tök jó, ha még soha nem írtál semmit, mert felfedezheted, hogy vannak olyan középiskolások, akiket megmozgat ez a dolog, és ki tudja, lehet, egy napon te is olyan őrültté válsz, mint ők... ragályos.

3. Tök jó, ha utálsz írni, azt sem tudod mi az a KMV, vagy mindig kiesel az elején, mert ennek ellenére bőven lehetsz még befutott író. (Igaz történetek alapján...)

Mindezt láttam és tapasztaltam. Versenyzőként leginkább az első pont volt rám igaz. A valódi nyereményem az, hogy temérdek szakmai kapcsolatom és sok barátságom alakulhatott ki ennek a versenynek köszönhetően. Őket mint embereket és művészeket a mai napig nagyon sokra tartom, és a legtöbb ezek közül a barátságok közül még ma is tart. Úgyhogy tudjátok meg, hogy nagyon irigy vagyok rátok, és ha csak egyetlen utolsó tanácsot adhatnék, akkor ez lenne: értékeljétek és használjátok ki most ezt az időszakot, mert nekem nagyon hiányzik.

Kozma Lajos

Kozma Lajos

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Álomtérkép 215. NAP

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.extremetech.com
Jogi Kar, te drága! DAY 78: KAPCSOLATOK

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az egészséghez való jog Április 7-e az egészség világnapja. Ezen a napon jött létre 1947-ben az Egészségügyi Világszervez...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Topolyai underground Miki Pjevač-interjú

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Egy igazi promó kép
„Felemeljük a BPM-et” Az újvidéki Analizator az idén már 15 éves grindcore bandának számít.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az underground elfeledett gyöngyszeme Overkill L.A.: Triumph of the Will – 1985

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A Subway Visszatér! Vasárnap vadonatúj klippremier

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Breaking Bad (Totál szívás) Az antihős célba ér

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mediawave 2018: itt vannak az ÚTON Online Filmfesztivál közönségdíjas filmjei Március 31-én véget ért a Mediawave internetes filmversenyének közönségszavazása, a Babuka a fűbe...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Jelenet az előadásból (Sörfőző Károly és Ejzler Evila)
Kutyatáp ízű életek A Mara Amatőr Színház másik arca

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Manióka
Sporhetsztori 53. 53. rész – Már megint ez a manióka!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az vagy, amit megeszel?! 6. Hatodik rész: (Ét)rend a lelke mindennek

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Anna menne, enne Ismerek olyan utazókat, akik a Lonely Planetet fejből fújják, ha új országba készülnek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hogyan viselkedjünk külföldön? 3. Amikor külföldre utazunk, más kultúrával szembesülünk.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A göteborgi melodic death metál pionírjai Újvidékre látogatnak Előzenekar a magyar Divided

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Újvidéken a punk legenda Wattie-t, az angol The Exploited énekesét nem könnyű elrettenteni az újvidéki fellépéstől.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Mészáros Nóra
Aki választ: Raffai Ingrid Raffai Ingrid vagyok. Szabadkán születtem 1989-ben.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A KMV és én Jugoszláviai/vajdasági magyar fiatalok körében idestova fél évszázada él a mondás, miszerint ha t...

0 Hozzászólás | Bővebben +