:

Álomtól a megvalósulásig

:

Podolszki József Publicisztikai Pályázat 2018 – A VMÚE különdíja

 

Sokan vagyunk és sokfélék az álmaink. Többségünkről elmondható, hogy gyerekként és fiatalon merünk nagyot álmodni, és hiszünk benne, hogy az álom valósággá válhat. Aztán jön az élet, a megpróbáltatások, és az álmok megfakulnak, átalakulnak. Már kevésbé hisszük, hogy eredeti formájukban megvalósulhatnak. Kompromisszumokat kötünk és a merész, gigászi álmok szerény, hétköznapi vágyakká silányulnak. A legrosszabb esetben teljesen elfelejtjük őket. Azonban van egy maroknyi ember, aki nem adja fel, bármit is hoz az élet. Hisznek az álmaikban, s abban, hogy megvalósíthatók. Ez egy ilyen ember története.

Szabó Árpád a harmincas évei elején járó, kishegyesi fiatalember, aki nehéz körülmények közül indult az életbe. Egyetemre szeretett volna járni, de az anyagi körülmények ezt nem tették lehetővé. A szülőfalujában akart boldogulni, de ugyancsak az anyagiak miatt kénytelen volt elvándorolni. Árpádnak azonban volt egy nagy álma, amit nem adott fel, és amit a múlt évben megvalósított. Igen izgalmas dologról van szó, mégsem az álmot fogom bemutatni, hanem az embert, aki megvalósította.

Honnan és hogyan indultál a nagybetűs életbe?

– A középiskola elvégzése után két út áll az ember előtt: továbbtanul vagy munkát vállal. Én nagyon-nagyon szerettem volna továbbtanulni Újvidéken, a Magyar Tanszéken. Szeretek írni, olvasni és ebbe az irányba akartam elindulni. Sajnos, abban az időben nem álltunk úgy anyagilag, hogy ezt megengedhessük magunknak. Apukám meghalt, és kaptam utána a nyugdíjat, míg iskolába jártam. A felvételi évében viszont az történt, hogy éppen dőlt a házunk. A szomszéd vízvezetékcsöve megrepedt, és senki nem látta, hogy a mi falunk alá folyik a víz. Kiderült, hogy szinte az egész házat át kellene építeni, ezért inkább átköltöztünk a nagytatám házába, és azt tataroztuk. Ez a középiskola befejezésének évében történt, így a felvételire való felkészülés helyett a ház tatarozásában vettem részt. A felújítás az összes pénzünket felemésztette, az apukám utáni nyugdíj pedig megszűnt, mert megszakadtak a tanulmányaim. Eldőlt hát, hogy továbbtanulás helyett dolgoznom kell. Nem akartam a magánvállalkozóknál éhbérért robotolni, de más lehetőség nem nagyon volt. Abban az időszakban zajlott egy nagy civil fellángolás a faluban, akkortájt alakult meg Kishegyes Község Fejlesztési Társulása (Aromi), a nagycsaládos egyesület, a női fórum stb. Úgy tűnt, hogy itt most valami történni fog, és én az Aromihoz kerültem mint adminisztrátor. Itt egy 5 négyzetméteres irodában ücsörögtem, és pályázatokat kerestem az interneten. Elég depressziós helyzet volt, mivel szeretem látni a munkám eredményét, itt viszont olyan nem igazán volt. Aztán átköltöztünk a teleházba, ahol már közelebb kerültem önmagamhoz. A régi gépekből összeraktam három használhatót, elosztottam az internetet, és emberek is jöttek be hozzánk. Viszont a fizetés komoly gondot jelentett: a község utalta át mint donációt, és csak háromhavonta kaptam egy minimális összeget. Volt olyan, hogy könyörögnöm kellett, utaljanak már, mert jön a tél és nincs pénzünk tűzrevalóra. Úgy éreztem, hogy hülyére vesznek, és ez nagyon lehúzott az a három év alatt, amíg ott dolgoztam. Ekkor jött a civil szolgálat az általános iskolában, ami után már nem mentem vissza az Aromihoz. A falu műszaki boltja munkatársakat keresett és sikerült bejutnom. Itt az első időszak igen nehéz volt, mert szinte a teljes könyvelés a nyakamba szakadt. Szerencsére volt két olyan munkatársam, aki sokat segített és végül nagyon jó csapat lettünk. Három és fél évet dolgoztam itt, és az volt az addigi pályafutásom legszebb időszaka. Nagyon sokat tanultam, és a személyiségem is sokat fejlődött. Sajnos 2008-ban jött a hitelválság, és akkor már látszott, hogy ez nem igazán fog működni. A tulajdonos nyugdíjba készült, és korábban szóba került, hogy mi hárman átvesszük a boltot, de a válság hatására elvesztettük a vásárlók nagy részét, és ez nem jött össze.

Japan

Ekkor kezdődött életed egy másik szakasza, amit Budapesten töltöttél. Mi motivált, hogy kimenj, és hogyan alakult az ottani életed?

– Volt egy olyan célom, hogy írással foglalkozzak, és Budapesten találtam egy írói mesterkurzust. Ez egy nagyon jól hangzó képzés volt, nagyon jó marketinggel. Eldöntöttem, hogy Pestre megyek, találok munkát, és elvégzem a kurzust. Őszintén szólva, nagyon filmszerűen volt meg a városi élet a fejemben. Jön a szegény falusi fiú, és egyszer csak szembe jön vele a nagy lehetőség. Annak ellenére, hogy már volt némi élettapasztalatom, túlságosan elbíztam magamat. Először is volt egy csomó papírmunka, amit egyedül kellett megcsinálnom, és a várost is magamnak kellett feltérképeznem. Emellett azzal kellett szembesülnöm, hogy egyre fogy a megtakarított pénzem. Online próbáltam munkát találni, 30 helyre elküldtem az életrajzom, de csak két helyről kaptam választ. Akkor még nagyon új volt a kettős állampolgárság, és sokkal ridegebben kezelték a határon túli magyarokat, mint most. A pénzem egyre csak fogyott, és végül már egy női fehérneműboltba is elmentem állásinterjúra. Ott buktam el, hogy nagyon lassan tudok ruhát hajtogatni. Végül egy ismerősömön keresztül bekerültem a Top Shopba telefonos operátornak. Ez nagyon durva munka volt, szigorú feltételek mellett. Ha egy nap nem értékesítettél valamit, akkor másnap már nem kellett menned. Végül átvettem azt az erőszakos stílust, amellyel rá tudtam erőszakolni az áldozatra a terméket. A lényeg az volt, hogy belefojtsd a szót abba, aki felvette a telefont, és ne tudja letenni. Akkor borultam ki teljesen, amikor egy papucsot kellett eladni és egy idős nénire ráerőszakoltam magam. Lenyomtam a teljes szöveget és megkérdeztem, hogy küldhetem-e a terméket. A néni ekkor mondta, hogy cukorbeteg, és levágták mindkét lábát. Normális ember ilyenkor leteszi a kagylót, de én azzal folytattam, hogy akkor biztos sokat fekszik, esetleg érdekelné-e egy matrac? Itt valami megroppant bennem, és aznap felmondtam. A pénzem elfogyott és úgy volt, hogy jövök haza, amikor felhívtak a cégtől, ahol korábban voltam állásinterjún. Az utolsó pillanatban jött össze ez a munka annál a cégnél, ahol végül 5 évet töltöttem. Itt adminisztrációs munkásként kezdtem dolgozni, és sokat kellett vakon gépelnem. Felnőttképzéssel foglalkoznak, tréningeket szerveznek, nekem a tréningeket kellett dokumentálnom, majd tananyaggá rendeznem. Fokozatosan fejlődtem, pályázatírással is próbálkoztam, trénernek is elküldtek, és sok képzésen vettem részt. Három év után kicsit beleuntam a munkakörömbe, váltani akartam, és ekkor jött a fordulat. Lecseréltük a belső CRM-rendszert, amivel az ügyfeleink adatait kezeltük. Sok egyéni igényünk volt, és fejleszteni kellett a rendszert. Nekem addigra már volt webkészítési tapasztalatom is, és jeleztem, hogy részt szeretnék ebben venni. Ekkor kaptam egy új munkakört, jelentősen nagyobb fizetésért és sokkal több munkával. Most kicsit visszaugrok, Budapestre utazásom oka az író mesterkurzus volt. Kiderült, hogy ezt is az én cégem szervezi, így ingyenesen elvégezhettem. Sajnos az egész arról szólt, hogy az írók magukat fényezték. Praktikus tanácsot, útmutatást az íráshoz egyáltalán nem kaptunk. Nagyon csalódott voltam, és rosszul éreztem magam, hogy a szervező oldalon vagyok. Az pedig egy kis csömört okozott, hogy Budapestre költözésem egy légvárra építettem fel. Ekkor úgy döntöttem, hogy ha már az informatikát nyomom, akkor komolyan ráfekszem, és elmentem egy csomó képzésre. Szép fizetésem volt, és nyaralások helyett erre költöttem. Összességében sikerült szép egzisztenciát teremtenem: volt saját albérletem, jó fizetésem, továbbképzési lehetőségek és barátok.

És ezt az életet, amit gondosan építgettél, feladtad, mert volt egy fiatalkori álmod.

– A Ghost in the Shell című animációs film nagyon meghatározó volt az életemben. Miután megnéztem, egy csomó mély, az életet érintő kérdés fogalmazódott meg bennem, és kíváncsi lettem, hogy hol készült ez a film. Kiderült, hogy Japánban és ezután tudatosan kezdtem japán animációs filmeket nézni. Az animációs filmeken keresztül lassan elkezdtem érdeklődni a japán kultúra, filmek, festészet, történelem és hiedelemvilág iránt. Beleszerettem Japánba, és célom lett, hogy elutazzak. A szülőfalumból, minimálbér mellett ez igazán távoli álomnak tűnt. Budapesten viszont beiratkoztam egy kyudo klubba (hagyományos japán íjászat), ahol sok klubtag már valamilyen úton-módon járt Japánban. Itt hallottam a WWOOF szervezetről, amelyen keresztül biofarmokban dolgozhatunk önkéntesként, cserébe ételt és szállást kapunk. A világ számos országában működik ez a szervezet, többek között Japánban is. Bejelentkeztem a WWOOF-ba és elkezdtem tervezgetni a japán utat, viszont a cégnél volt egy saját projektumom, amelyet nem hagyhattam ott. Ez egy olyan rendszer fejlesztése volt, amit mindenki használ, ezért az ő munkavégzésüknek az volt a kulcsa, hogy én mennyire jól csinálom meg. Lehet, hogy más gond nélkül elment volna, de én ott maradtam befejezni. Az utazásom is csak akkor lett biztos, amikor tavaly áprilisban megvettem a repülőjegyet.

Japan

Nem féltél otthagyni a céget?

– Valószínűleg jobban féltem volna, ha félbehagyom, amin dolgoztam. De mivel sikerült befejeznem ezt a nagyon nagy projektumot, volt egy teljességérzetem. Nem csak egyszerűen eljöttem, hanem otthagytam valamit, amire büszke lehetek. Nem felmondásként éltem meg, hanem befejezésként.

Ezután elutaztál Japánba, ahol két és fél hónapot biofarmokon dolgoztál önkéntesként. Mit adott neked ez a két és fél hónap?

– Megváltozott a véleményformálásom. Nem állítok keményen dolgokat olyasmiről, amiről nincs meg minden információm, csak egy benyomásom. Igyekszem nem megsérteni a másikat, akinek más véleménye van, és nem próbálom ráerőszakolni a saját véleményem. A másik, amiben változást tapasztalok magamon, az a türelem. Türelmesebb lettem, mert minden befogadó családnál más szabályok szerint kellett élnem, másképpen szólítani őket. Azt tudni kell, hogy a japánok számára nagyon meghatározóak a szabályok. Volt például olyan hely, ahol ha rizst főztem, akkor az első kanállal a buddhista oltárra kellett tennem az ősök tiszteletére. A japán út előtt sokkal temperamentumosabb és idegesebb voltam, a munkahelyen nemegyszer előfordultak érzelmi kitörések. Most már azt gondolom, hogy érzelmileg nem voltam igazán felnőtt állapotban, Japán viszont megkövetelte, hogy végig ura legyek saját érzelmeimnek. Úgy, hogy két és fél hónapig el vagyunk távolítva az anyanyelvünktől, a szokásaink is halványulnak. Lehet, hogy most is felhúz valami, de nem fogom kimutatni, és nem fogok kiborulni. Azt mondom magamban, hogy oké, ez most egy ilyen helyzet, de higgadt maradok, nem sértem meg a másikat és minden rendben lesz. A tisztelet és az egymás megbecsülése Japánban meghatározó, és ezek a dolgok bennem is sokkal jobban megérlelődtek.

Az álmodért feláldoztad az addigi életed. Most hova tovább?

– Túl sok lehetőségem van, és egyelőre nem tudok dönteni. Egyrészt megkeresett a WWOOF elnöke, hogy egy év alatt járjam körbe a magyar biofarmokat, ők fedezik az utazási költségeimet. Cserébe azt várják, hogy írjak farmokról és az élményeimről. Ez nagyon nagy kaland lenne, talán egy könyvre való anyag is összejönne, de azzal jár, hogy nem kapok fizetést egy éven át. Huszonévesen ez nagyon jól hangzana, de 32 évesen, valamint úgy, hogy Japán miatt már feladtam nagyon sok mindent, nem tudom, hogy készen állok-e erre. Másrészt kaptam egy olyan lehetőséget is, hogy leköltözzek Belgrádba és amerikai egyetemisták kísérője legyek. Ez is izgalmas és jó lehetőség frissen végzett egyetemistáknak, akik még nem tudnak mit kezdeni magukkal. A harmadik lehetőségem, hogy felköltözök Budapestre és visszamegyek a régi cégemhez, mivel úgy váltunk el, hogy visszavárnak. Viszont itthon is maradhatok, mert egy budapesti ismerősömmel közösen weboldalakat építünk és teljes arculattervezést végzünk. Ezzel Vajdaságban is lehetne valamit kezdeni, de még fel kell futtatni a dolgot. Igazság szerint most örülök annak, hogy itt vagyok Kishegyesen és az idő nem telik túl gyorsan, van időm töprengeni. Két nagy célom van az életben, az egyik, hogy író legyek, a másik pedig Japán volt. Amikor az egyik ilyen életcélt kiveszik az emberből, akkor akkora szakadék keletkezik, hogy nagyon sokáig nem tér magához. Igazából most bármi jó, és ez egy kicsit ijesztő. Már a ménkő is belém csaphat, mert megvolt a nagy utazás.

Azt mondtad, hogy a másik nagy életcélod, hogy író legyél. Mennyi esélyt látsz rá, hogy ez is megvalósuljon?

– Jelenleg annyit, mint öt évvel ezelőtt Japánra. Semennyit. Irodalomra nincs igény, nagyon kicsi a felvevő piac, és egyelőre még hiányzik a megfelelő tudásom és technikám. Jelenleg nagyon vad elképzelésnek tűnik, hogy egyszer egy könyvet fogjak a kezemben és az én nevem álljon rajta, mint íróé. Aztán ki tudja, lehet, hogy öt év múlva csak megtörténik.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Álomtól a megvalósulásig Podolszki József Publicisztikai Pályázat 2018 – A VMÚE különdíja

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A képek forrása: https://weandthecolor.com
A vesztesekért Podolszki József Publicisztikai Pályázat 2018 – 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Mi nem nyaralunk, hanem fesztivált szervezünk” Podolszki József Publicisztikai Pályázat 2018 – 1. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A fekete fokhagyma
Sporhetsztori 54. 54. rész – Az érlelt fokhagymáról

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az vagy, amit megeszel?! 7. Hetedik rész – És mégis mozogj!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Anna menne, enne 2. A mangosztánon és a duriánon kívül még sok-sok különleges gyümölcs található Ázsiában

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hogyan viselkedjünk külföldön? 4. Amikor külföldre utazunk, más kultúrával szembesülünk.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Idén is lesz VOLT Az idei VOLT-ra korábban már többek között a Depeche Mode, az Iron Maiden, a Hurts és a Limp Bizk...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ha július, akkor Szabadegyetem! A Vajdasági Ifjúsági Fórum (Vifó) szervezésében az idén is megrendezik a Vajdasági Szabadegyetemet

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Huszta Dániel (fotó: Mina Staniki)
Aki választ: Huszta Dániel A nevem Huszta Dániel. 1983. május 16-án születtem Zentán, a Bika csillagjegyében, de már 2001 ót...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A KMV és én Jugoszláviai/vajdasági magyar fiatalok körében idestova fél évszázada él a mondás, miszerint, ha ...

0 Hozzászólás | Bővebben +