Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2018. Vers, 2. hely

Elmenni

Azt hiszem, fáj egy kicsit, ahogy

A kétely itt mozog és csipkedi a fülcimpám,

Meg ahogy a rosszullét fog el

A vizes morzsa láttán.

Talán fáj egy kicsit, az egészet tisztázni,

Hogy amit ők akartak, az nem egészen az,

Amit én.

És kicsit fáj, hogy a lelkem utazni készül és

Most csomagol.

Meg, hogy nem merek elaludni a vonaton.

Fáj, hogy most igazán nagynak kell lenni.

Fáj, hogy most igazából el kell menni.

***

Szabadka, marasztalj!

Hajamat cibáld, kezemet szorítsd!

Csak ne állj olyan tétován,

Ne nézd tétlenül szenvedéseim.

Láncolj magadhoz, kezemet szorítsa a bilincs!

Állj elém és ne engedd, hogy elmenjek.

Tudod, én vagyok az a madár,

Aki végül nem repült el délre,

Bár az ösztön arra vitte volna – ha hagyom –

Vagy északra, vagy csak el.

Ölelj, szeress!

Én csak ilyen bután tudlak szeretni,

És megsértődöm, ha te nem szeretsz viszont.

Hát mondd, hogyan hallgathatnám el a bűneidet?

Tudod, én itt nem merek az emberek szemébe nézni,

Mert azt hiszik, hogy meg akarom őket csókolni.

Taníts!

Én harcolnék, de kiért?

Ha nem fogod a kezem, nem veszem észre,

Hogy itt vagy velem.

***

Mielőtt elmegyek, hagyok néhány hajszálat a lakásban.

Nem ágyazok meg, és nem csukom be az ablakot.

Legalább a levegő frissebb lesz.

Nem mosogatok el, a poharamon hagyom a rúzsom nyomát.

Szennyesemet mind itt hagyom, zoknik az ágy alatt,

a porcicákat simogatják.